Ahogy arról már beszámoltunk, a futófesztiválon két táv közül választhatnak a mozogni vágyók. Az 1911 méteres minitáv bárki számára teljesíthető. Ezen a szakaszon hirdetik meg a szervezők a Fuss az iskoládért! mozgósítási versenyt is, ahol összesen kétmillió forint értékben osztanak majd ki sportszerfejlesztésre fordítható utalványt.
A hét kilométeres versenytávon a VEDAC legjobb futói is megméretik magukat. A londoni olimpikon, Kovács Tamás mellett Koszár Zsolt is kipróbálja a veszprémi utcai futóverseny hangulatát.
A regisztráció 8 órakor kezdődik és 9.15 óráig tart, ahol mindenkit megajándékoznak a rendezők egy kékszínű pólóval. A közös bemelegítést Réti Ildikó edző tartja, akit a környéken csak a veszprémi TRX atyjaként, pontosabban anyjaként, meghonosítójaként ismernek a helyiek. A minitáv 9.30 rajtol el.
A résztvevőket a minitáv végén befutócsomag várja, sőt tombolaszelvényt is kapnak a futók, mert a rendezvény végén félmillió forint értékben találnak majd gazdára különböző ajándékok.
A versenytávot 10 órakor indítják el.
A program ideje alatt a hangulatról DJ Smash gondoskodik majd, aki rádiós és televíziós műsorvezetőként szerzett tapasztalatait a különböző rendezvények világában eléggé sikeres kamatoztatta. Humoros, magával ragadó személyiség.