Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ekkor térhetnek vissza a Győr sérültjei

2018. augusztus 13. 9:20 // Forrás: MTI
Minden bizonnyal november végén léphet pályára ismét Tomori Zsuzsanna, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC válogatott kézilabdázója.

"Megfelelő ütemben zajlik a rehabilitációja, rendkívül keményen dolgozik. Sőt, talán egy picit jobban is áll, mint ahogy a műtét után eltelt idő indokolná. Ennek az oka, hogy Balatonbogláron a NEKA rehabiltációs részlegén is hasznos munkát tudott végezni" - mondta a győri klub honlapján a rehabilitációért felelős Holanek Zoltán.

Tomori térde március 22-én, a magyar-holland Európa-bajnoki selejtezőn sérült meg ismét súlyosan, a műtétre öt nappal később került sor.

"Nagyjából két hónap múlva végezhet teljesértékű edzésmunkát, de az első meccs azért még egy picit odébb lesz. Folyamatosan teszteljük, figyeljük a rehabilitációját, hogy mindig a megfelelő munkát kapja. Nagyon jól halad, kondiedzésen például már a csapattal együtt készül" - tette hozzá a szakember.

Holanek elmondása szerint a február 5-én ugyancsak súlyos térdsérülést szenvedett norvég Nora Mörk már részfeladatokat végez a felnőtt csapat edzésein. Nemsokára lesz egy teljeskörű tesztje, és ha az megfelelő eredményeket hoz, akkor teljesértékű edzésmunkával készülhet a visszatérésére. Valószínűleg szeptember végén, legkésőbb október elején már pályára is léphet.

A májusban megsérült kapus, Kiss Éva nemsokára elkezdi a sportágspecifikus terhelést, és ha nem jelentkezik nála fájdalom, akkor szintén teljesértékű edzésmunkát végezhet és szeptember elejére, a bajnokság rajtjára a csapat rendelkezésére állhat.

A cseh jobbszélső, Jana Knedlikova bokája május elején, a Győr-Ferencváros bajnoki rangadón sérült meg, de pénteken, a francia Besancon elleni edzőmérkőzésen visszatérhetett a pályára.

"Nagy volt a különbég a két lába között a hajlító és feszítő arányszámot tekintve, ezért a gyógyulása után a két láb közötti helyzetet is optimális állapotba kellett hozni. A héten lesz még egy kontrollvizsgálat, hogy biztosan kijelenthető legyen, hogy meggyógyult" - magyarázta a rehabilitációs szakember.

Afentaler Sára, a győriek utánpótlás-válogatott jobbátlövője június elején szenvedett súlyos bokaszalag-szakadást. Vele kapcsolatban Holanek Zoltán úgy fogalmazott, jelenleg az a legfontosabb, hogy a bokamobilizációt visszanyerjék, ezzel még van munkájuk, ezt követően a combizomzat - gipszelés miatti - visszaépítése lesz a következő feladat.

A Győri Audi ETO KC szeptember 1-én az Alba Fehérvár KC ellen játssza az új idény első bajnoki meccsét, a Bajnokok Ligája csoportköre pedig október elején kezdődik.

vehirsport.hu
további cikkek
Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja kézilabda Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. ma 11:21 Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának női kézilabda BL Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. tegnap 20:31 Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Győri Audi ETO KC Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. tegnap 20:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.