– A szerződés aláírásával valójában hivatalos formát kap az amúgy is szoros kapcsolat a nagypályás labdarúgócsapat, a futsalcsapat és annak utánpótlás-együttesei között. A gyerekek számára eddig is volt átjárás a klubok között, ami bizonyítja, nemcsak megfér, de ki is egészíti egymást a veszprémi nagypályás és a futsalcsapat. A megállapodás lényege, hogy együtt haladjunk az úton, és országos példát mutatva segítsük egymást – mondta a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Rajki Tamás, az NB I-ben szereplő 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője.
Mostantól egy olyan programot indítanak útjára, melynek során heti egy alkalommal futsaledzést tartanak a Veszprém FC USE fiataljainak, ezáltal is új impulzusokat adni nekik, hogy jobb játékos váljon belőlük. A VFC USE játékosokkal segíti majd az 1. FCV utánpótlás korosztályokat, remélhetőleg úgy, hogy a nagycsapatban is minél több USE-nevelésű játékos kerül be.
A VFC USE ügyvezetője, Szabó Péter elmondása szerint a megállapodás azért is fontos, mert egy olyan duális képzést tudnak nyújtani, amelynek során a nagypályás és a kispályás labdarúgás alapjaival is megismerkedhetnek a fiatalok. – Aki esetleg nem találja meg számítását a nagypályán, remélhetőleg a futsalban tud tovább játszani – mondta.
Lantai Balázs, a VFC USE szakmai vezetője kiemelte: jelen pillanatban is vannak játékosaik a futsalcsapatban. Elsődleges cél, hogy a közeljövőben is tudjanak játékosokat irányítani a futsal felé, vagy éppen fordítva.
A futsalcsapat utánpótlás szakmai vezetője, a Szilágyi DSE elnöke, Finta Péter úgy látja, fontos, hogy a gyerekek a klubok között tudjanak „áramolni”, és megtalálják a nekik megfelelő labdarúgási formát.
Halmay György önkormányzati képviselő, a Szilágyi iskola igazgatója örömét fejezte ki a megállapodással kapcsolatban. – Mindhárom egyesület komoly, a közös jót szolgáló szakembergárdával rendelkezik, ami reményt kelt arra, hogy a veszprémi fiatalok szívesen jöjjenek ide. Kialakulhat újra egy olyan lokálpatriotizmus, amely Veszprém felnőtt labdarúgását is szolgálja.