- A World Masters Games versenyein mindent pontosan úgy történik, mint az Olimpián, a versenyzők ugyanúgy az Olimpiai Parkban csapnak össze, és a mezőny sem gyengébb a fiatalokénál - részletezi a veszprémi szenior sportoló. - Az utolsó fordulóig csak a hetedik-nyolcadik helyen álltam, aztán mégis sikerült a második helyre ugranom. Csak egy régi vetélytársam, egy olimpiai bajnok litván versenyző tudott megelőzni.
– Kissé csalódott vagyok az eredményemen, többet vártam magamtól. Az egyéni csúcsom tizenegy méter, amit ha elérek, első lettem volna - folytatja Mária.
- A diszkoszvetés napján az időjárás nem kedvezett, orkán erejű szél fújt, ami mindenkit zavart. Ez az eredményeken is meglátszott, másfél méterrel maradtam el a korábbi legjobb saját dobásomtól. Még az eredményjelző táblákat sem tudták felállítani, így csak tippelni tudtunk, hogy ki vezet éppen. Végül a dán riválisom lett az első.
A sportolás mellett a kikapcsolódásra is jutott idő. - Több kirándulást is szerveztek nekünk, a Tasmán-tenger partján egy nagyszerű partit rendeztek számunkra, de hajóztunk a Csendes-óceánon és kirándultunk a Kék-hegységben is. Sidneyben pedig mindent végignéztünk a helytörténeti múzeumtól kezdve az őslakosok életét bemutató skanzenig. Ugyanakkor nagyon nehéz volt akklimatizálódni, még egy hét múlva is éreztem az időeltolódás okozta fáradtságot.
- Észrevehető különbség van abban, hogy miként dolgozzuk fel az eredményeket fiatalon és idősebben – válaszol kérdésünkre Mária. - Régen hamar túlléptünk egy-egy rossz teljesítményen, most sokkal erősebb a versengés. Mindent másképp élünk meg, komolyabban veszünk. Röstelljük, ha kicsit dobunk, szégyelljük a másik előtt.
- Kislány koromban még az atlétika más ágaival próbálkoztam – emlékezik vissza az olimpikon a kezdetekre. – Miután nem lettek túl jók az eredményeim futásban, a dobó csapathoz irányítottak, ahol igen hamar megkedveltem a diszkoszvetést. Ez a sportág alapvetően az erőnlétre, állóképességre épít. Nagyon fontos a megfelelő felkészültség, az alapos edzés. Sajnos eléggé tönkretesz bizonyos ízületeket, nekem is volt egy súlyosabb sérülésem, ami miatt 33 évre abba is hagytam a versenyzést. Mikor nyugdíjba mentem, el kellett döntenem, hogy sorozatfüggő, otthonülő nyugdíjas legyek vagy aktívabb életet éljek. Régi sporttársakkal találkoztam, akik biztattak, hogy folytassam a sportot, így 2006-ban már versenyen is indultam. A világjátékokra való felkészülésben óriási segítségemre volt korábbi edzőm, a nemrég Polinszky-díjjal kitüntetett dr. Horvátth Márton. Biztos vagyok benne, hogy az aktív nyugdíjas évek sokkal teljesebbé teszik az életet. Bíztatok mindenkit, hogy a mozgást ne adják fel idős korukban sem.
