Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Új vezetőedzőjével megszerezte első hazai győzelmét a VPSE

2018. október 29. 20:15
A Veszprém Pannon SE – immáron Némethné Sulyok Erzsébet vezetésével – 25-24-re diadalmaskodott vasárnap a Hévízi SK ellen a női kézilabda NB II Dél-nyugati csoportjának hatodik fordulójában.

Kovács ment, Némethné jött

Mint arról beszámoltunk, a Veszprém Pannon SE szakmai vezetősége – a bizalom hiányára hivatkozva – menesztette Kovács Gábor vezetőedzőt, miután csapata múlt hétvégén két góllal alulmaradt a Bajnok DSE Nemesvámossal szemben a harmadosztályú női kézilabda-bajnokság csoportjának szomszédvári rangadóján.

A vezetőség ezzel a döntéssel saját magát is nehéz helyzetbe hozta, ugyanis egy hét leforgása alatt kellett új vezetőedzőt találnia a klub élére, s felkészítenie játékosait a Hévízi SK elleni vasárnapi hazai rangadóra.

Pischné Bankó Zsuzsa, a VPSE szakmai igazgatója portálunk érdeklődésére elmondta, mindent megmozgattak annak érdekében, hogy átsegítsék a lányokat az edzőváltás alatti nehezebb időszakon. Ezért is, illetve eredményes múltjára, s minőségi szakmai munkájára hivatkozva a serdülőcsapatuk vezetőjére, Némethné Sulyok Erzsébetre esett a választásuk. Pischné hozzátette, hosszú távra terveznek a szakemberrel.

Némethné a Bakony Vegyész, a Szegedi Textil, majd a Veszprém SE első osztályú csapatában kézilabdázott. 1983-ban MNK-t nyert a bakonyi gárdával, s gólkirálynői címet ünnepelhetett 1981-ben, illetve 1985-ben is. Ezenkívül nyolcvankilenc alkalommal nemzetünk színeit is magára ölthette. Tavaly októberben a serdülőcsapat új vezetőedzőjeként csatlakozott az egyesület kötelékéhez, mostantól pedig a felnőttek élén is számítanak rá.

Remek első félidő

A VPSE amazonjai idénybeli első hazai győzelmük reményében léptek pályára vasárnap a Hévízi SK ellen. Nehéz feladat várt azonban rájuk, hiszen új vezetőedzőjükkel egyetlenegy közös edzést követően kellett bizonyítaniuk.

Már a bemelegítés során is sugárzott a veszprémi lányok arcáról a bizonyítási vágy. Jól is kezdtek a hazaiak, akik Ács, Jaksics és Kovács bombáival azonnal magukhoz ragadták a vezetést (6. perc: 3-1). A hévíziek hiába próbálkoztak, csak elvétve találtak fogást a VPSE védelmén. Ha pedig esetleg mégis sikerült nekik, ott volt Magyar kapus, aki több hárítással is hozzájárult ahhoz, hogy ne engedjék ki kezeik közül a fórt (20. perc: 8-7).

Némethné továbbra is ragaszkodott a taktikájához, a veszprémiek kezdősora szinte az egész első játékrészt végigjátszotta. Stabilitást és biztos helyzetkihasználást mutatva – Ács Anna és Jaksics Rebeka vezetésével – zsinórban öt találatot szerzett a királynék városának csapata, így megnyugtató előnnyel vonulhatott pihenőre (14-10).

Izgalmas folytatás

A szünetről visszaérkezve Lozsi Anna köszönt be nagy erővel, majd Regovics sem fogta vissza magát (34. perc: 16-11). Úgy tűnt azonban, hogy Baranyai Norbert a pihenő alatt kielemezte a veszprémiek játékát, ugyanis rendszerint Ács Annát és Jaksics Rebekát, tehát a két legeredményesebb hazai lövőt semlegesítették a hévízi játékosok. Ami ahhoz vezetett, hogy a Zala megyei alakulat szépen lassan csente a távolságot a Veszprémmel szemben (47. perc: 21-19).

Némethné Sulyok Erzsébet ezek után küldte pályára Papp Dórát, illetve Szabó Dórát. Azonban hiába jutottak kapuig, a rutinos Papp a rivális kapus fejét találta telibe, míg a fiatal tehetség, Szabó lövése a kapufán csattant. A hajrához érkezve ismét felszívta magát a VPSE, amely Kun, Gönczi, illetve Bodnár góljaival tartotta előnyét (59. perc: 25-23).

Már fellélegezni látszottak a veszprémi lányok, de az utolsó másodpercek még tartogattak meglepetést: Burghardt Lukrécia ugyanis sikerrel vette be Magyar ketrecét. S miután a veszprémiek eredménytelenek voltak utolsó lerohanásukból, három másodperccel a lefújás előtt a Zala megyei kapus még bevállalta, hogy minden-mindegy alapon előrehajítja a játékszert. A labda parádésan érkezett meg a vendég balszélső elé, aki nem habozott, s be is vágta. De mint kiderült hiába, ugyanis Tari Tibor versenybíró résen volt, s még mielőtt a zalai támadó elengedte volna a labdát, síppal jelezte a mérkőzés végét.

Így tehát megtörte rossz sorozatát a Veszprém, s az idényben kapott legkevesebb találatával megszerezte első hazai győzelmét a kiírásban (25-24). Következő bajnokiját november 11-én (vasárnap, 18.00) a Siófok KTC ellen játssza a gárda.

Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 6. forduló:
Veszprém Pannon SE–Hévízi SK 25-24 (14-10)
Veszprém, Városi Sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Kovacsik, Polgár.
Veszprém: Magyar – Regovics 4, Kovács 2, Kun 1, Ács 10, Jaksics 4, Lozsi 1. Csere: Szerdahelyi (kapus), Szentpéteri, Kőszegi, Papp, Juhász, Bodnár 2, Gönczi 1, Ujhelyi, Szabó. Edző: Némethné Sulyok Erzsébet.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/4.

Edzői értékelés

Némethné Sulyok Erzsébet: – Az első félidőben nyújtott teljesítménnyel maximálisan elégedett vagyok, remek teljesítményt nyújtottak a lányok. A második játékrészben azonban az ellenfelünk kijött kettős emberfogásra, s így a két jó lövőnket sikerült megfogniuk. Ezek után teljesen megállt a játékunk, megzavarodtunk egy kicsit, s ezáltal a védekezésünk is visszaesést mutatott. Rögtön időt is kértem, s elmondtam a lányoknak, hogy hátul muszáj lesz rendet tenni, mert csak abból lehet építkezni. Hála Istennek sikerült is felállnunk. Úgy gondolom, nagyon nagyot küzdöttek a lányaim, s ez volt a győzelmünk kulcsa.

Simon Dani
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 9 9 0 0 304 228 76 18
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 9 5 1 3 275 285 -10 11
4. Red Velvet KC Budapest 8 4 1 3 205 211 -6 9
5. Szentendrei NKE 8 3 1 4 239 232 7 7
6. Veszpém Pannon SE 9 3 0 6 250 258 -8 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 8 2 1 5 212 255 -43 5
8. VKL SE Győr 8 0 0 8 221 280 -59 0
Utolsó módosítás: 2024. április 20. 19:03
Női kézilabda NB II, felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 10 10 0 0 343 259 84 20
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 10 5 1 4 306 324 -18 11
4. Red Velvet KC Budapest 9 4 1 4 227 238 -11 9
5. Veszpém Pannon SE 10 4 0 6 290 288 2 8
6. Szentendrei NKE 9 3 1 5 267 261 6 7
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 9 3 1 5 239 277 -38 7
8. VKL SE Győr 10 1 0 9 280 348 -68 2
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 9:58
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Időpont
2024. március 23. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
29-21
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Büki TK Bükfürdő
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. április 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Győri ETO KC U21
Időpont
2024. április 20. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
VKL SE Győr
Időpont
2024. április 27. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 4. 15:00
Helyszín
Sárvár Aréna
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 18. 11:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. tegnap 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. tegnap 20:41 „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Erről jut eszembe… „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. tegnap 6:02 Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában kézilabda Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában Fazekas Gergő csapata, az Orlen Wisla Plock 29-20-ra nyert a bajnok Industria Kielce ellen a férfi kézilabda Lengyel Kupa vasárnapi döntőjében. 2024. május 5. 23:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.