Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
14°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
14°C

A válogatott rangidőse és az ifjonc is bizakodó

2019. január 9. 10:04 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat
A világbajnokságra induló magyar kézilabda válogatott egyik rangidőse a 37 éves Ilyés Ferenc, aki éppen 10 éve vb-ötödik helyezett csapatot erősített, a 19 tagú keret ifjonca ugyanakkor a még csak 19 esztendős Máthé Dominik, aki az elmúlt héten a dánok elleni két előkészületi mérkőzésen debütált a nemzeti együttesben.

A Tatabányát erősítő kézilabdás veterán és a Balatonfüred tavaly őszi házi gólkirálya között a korkülönbség 18 év, ami pedig a sportteljesítményüket illeti, 219 válogatottság és 508 gól…

A büszkeség a korral csak erősödik

– Amikor 10 éve a világbajnokságon ötödikek lettünk, két esztendővel később pedig a hetedik helyen kötöttünk ki, álmomban sem hitem volna, hogy 37 évesen még mindig válogatott lehetek. Örülök annak, hogy az „öreg rókák” mellett ifjú titánok is helyet kaptak a mostani legénységünkben, aminek azért is örvendezni kell, mert a váltóbotot hamarosan nekik kell átvenniük – nyilatkozta a klubjátékosként a német és a lengyel bajnokságot is megjárt Ilyés Ferenc az SzPress Hírszolgálatnak.

Ilyés Ferenc: teljesíteni fogjuk a tervünketIlyés Ferenc: teljesíteni fogjuk a tervünket

– Ha kell, fogcsikorgatva, vagy kőkemény védekezéssel, és persze a hosszú évek tapasztalatának bevetésével szeretném megszolgálni a visszatérésem lehetőségét, és átsegíteni a társaságot a hullámvölgyeken. Alighanem a korommal jár, de ahogy telnek az évek, egyre nagyobb büszkeség tölt el, ha nemzeti színű szerelésbe öltözhetek. Ezzel együtt a felelősségemet is nagyobbnak érzem. Mindig is a fiatalok pártján álltam, örültem a fejlődésüknek, és ha sikerrel jártak, elégedettséggel nyugtáztam, hogy egy kicsit én is lendítettem rajtuk. Egy balul végződött fiatalítási kísérlet után nem is olyan régen a szakvezetés fejét vették, és leszólták az újoncokat, most úgy érzem, hogy jó az arány a korosztályok között, az összhang pedig elsőrangú. Különös, de az én két legjobb világbajnoki eredményem közül most a rosszabbik is az álmaink megvalósulását jelentené, és én a rajt előtt meg vagyok győződve arról, hogy a világbajnokságról tervünket teljesítve fogunk hazaérkezni, azaz mehetünk tovább az olimpiáért – jelentette ki a tapasztalt kézilabdázó.

Nagy László az ifjú bombázó példaképe

Máthé Dominik tanítómestere szülővárosában, Nyíregyházán Ungvári Sándor volt, Budapesten Kovács Mihály, akitől aztán Balatonfüreden Kárpáti Krisztián vette át a váltóbotot. A 2 méterre nőtt bombázó úgy gondolja, hogy a felnőtt válogatottba tavaly őszi egyre javuló teljesítményének köszönhetően került be.

– Felemelő érzés volt a számomra az első válogatott szereplésem, még inkább az, hogy egyszer én is betaláltam a dánok hálójába. Tízévi kézilabdás múlttal a hátam mögött életem utazására készülök, aminek remélhetőleg még sok emlékezetes állomása lesz. Az őszi bajnoki mérkőzéseken 63 gólt dobtam, még vagy 25-öt pedig az EHF kupamérkőzéseken és a Liga kupa összecsapásain, ilyen „termésre” nemigen számítottam. Tizenhét múltam, amikor először játszhattam a felnőtt klubcsapatunkban, és most elképesztőnek tartom, hogy a világbajnokságon szereplő együttesünkben a bemutatásnál egy sorban állhatok majd Nagy Lacival, akit kölyök játékosként választottam a példaképemnek. Ha a válogatott vezetői bármelyik világbajnoki összecsapáson is a pályára küldenek, góllal vagy inkább gólokkal szeretném megmutatni, hogy tényleg itt a helyem a magyar válogatottban. Nem én vagyok a hangadó, ezért újoncként csendesen csak annyit mondanék, hogy ez a magyar válogatott érdemes a kitűzött céljainak elérésére – mondta a balatonfüredi válogatott játékos.

Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat

vehirsport.hu
Tál Dominik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.