Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Éles meccsen Éles-győzelem

2019. március 17. 22:13
Szász Zsolt kimagasló kapusteljesítményének is köszönhetően a Veszprémi KKFT nyerte a Tüzér utcában rendezett városi presztízsrangadót vasárnap este a Telekom Veszprém U21 ellen a férfi kézilabda másodosztály Nyugati csoportjának 16. körében.

Vasárnap este a DEVM Sportcsarnok két hazai együttest „látott vendégül” a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának 16. fordulójában. Igaz, ősszel a „kis Telekom” kétgólos diadalt aratott Éles József egyesülete felett, azonban immár papíron inkább a Veszprémi KKFT számított esélyesnek.

Hiszen amíg a Gulyás-gárda tizenhat lefújt mérkőzés után öt győzelemmel és egy döntetlennel a tabella 9. pozíciójából, addig Tombor Csaba csapata eggyel kevesebb találkozót játszva, hét diadallal és két egállal a lista ötödik helyéről várta a királynék városának parázs derbijét.

Véletlenül sem kapkodva, sőt, abszolút megfontoltan vágtak neki a felek városunk másodosztályú rangadójának. Igaz, a „kis Telekom” végezhette el a mérkőzés első lerohanását, gólt szereznie azonban nem sikerült. Nem úgy, mint Gyene Norbertnek, akinek révén a VKKFT a harmadik minutumban megszerezte a találkozó első találatát. Amelyre a túloldalon Szuharev Lev szinte rögvest válaszolt is.

A Veszprémi KKFT játékosai azonban ismét szemfülesen játszották át a Telekom U21 védőfalát: Tóth Márton góljával megintcsak vezettek. A Gulyás-gárda egyik kapusreménysége, Nagy Benedek ezek után jelezte, hogy bizony neki is lenne némi hozzáfűznivalója a mérkőzéshez. A VKKFT portásának azonban ezt még jeleznie sem kellett: bravúrjaival és szerénységével nem egyszer tört borsot a fiatalok orra alá Szász Zsolt.

Parázs hangulat szőtte át a DEVM Sportcsarnok falait, amelynek minden bizonnyal örült a közel háromszáz lelkes szurkoló. Szrnkára került a sor, hogy betörjön: ügyesen értékesítette is a lehetőséget. Hári Levente a 9. percben köszönt be, ütemtelen cseles lövését Nagynak esélye sem volt hárítania (10. perc: 2-3). Mindeközben Szász továbbra is elkápráztatta védéseivel a közönségét. Ezek után érkezett meg a parkettre Éles Benedek is: üdvözlő gólja azonban elmaradt, tíz méterről a keresztlécet bombázta szét.

A túloldalon azonban Melnyicsuk találatával a 14. percben kiegyenlített a Telekom. Sőt, Nagy Benedek hárítása után már a vezetésért támadhattak: Gaál pedig higgadt maradt (16. perc: 4-3). Ahogy a KKFT oldalán Szeitl László is: szinte azonnal, fürgén váltotta vissza egálra az eredményt. Melnyicsuk merész passza után pedig Hornyák mutatkozhatott be: nem túlzás azt állítani, hogy egy elbűvölő találattal (21. perc: 5-4). Hornyák Bence nem sokkal rá egy büntetőt is elvégezhetett, amelyet hidegvérrel értékesített is.

Szeitl azonban ismét fürgén plasztikázott az eredményen, Tóth Attila besegítésével pedig ismét döntetlenre állt a meccs (23. perc: 6-6): Gulyás Péter időt is kért. Gyene Norbert találatával azonban a VKKFT vette vissza a vezetést, amelyet Éles Benedek a továbbiakban csak még tovább növelt (27. perc: 6-8). Ezek után jutott hétmétereshez a Telekom U21: Hornyák állt oda büszkén, s helyezte fej fölé a találatot.

152 másodperccel az első játékrész vége előtt, 7-8-as VKKFT vezetésnél Tombor Csaba is úgy döntött, hogy kikér egy megérdemelt szünetet, amelyet eredményesség is koronázott: Kristóf találatával újból kettővel ment az Éles-egyesület. Szrnka Benedeket indulatossága révén a „nagyszünet” előtt leültették még két percre szusszanni. Gaál talált be ezek után, s második találatával zárkózott is az U21. Erre fel azonban Hári sem maradt tétlen, 18 másodperccel az első félidőt jelző sípszó előtt ismét megzörgette Nagy hálóját, s ezzel egyben be is állította a 8-10-es félidei végeredményt.

A második félidőt rögvest egy VKKFT támadás nyitott meg: nem is lacafacáztak sokáig, Szeitl László találatával immáron hárommal vezettek. A nem sokkal később megítélt büntetőhöz Hornyák állt oda harmadszor is: ezúttal sem hagyta ki. Ahogy a túloldalon az elkövetkező lehetőséget Tóth Márton sem, s mivel Kőhegyi ellépte a „kis Telekom” támadását, még Hári is büntethetett.

Dávid Márk gyorsan válaszolt az eseményekre, de a KKFT hű hálóőre továbbra is szenzációs védéseket mutatott be. Hornyák Bence vezetésével azonban úgy látszott, hogy elkapta a fonalat a Telekom. Czeglédy László góljával már csak egy volt a hátrányuk, amikor is Hornyák ismét betalált: kiegyenlített a Telekom U21 (37. perc: 13-13)!

Gyorsan időt is kért Tombor Csaba. Amelyet követően a VKKFT is meglőhette első hetesét a találkozón: Gyene Norbert „kötényt”dobot Nagy Benedeknek. Ezt követően az „óriás” Szűcs Bence bődületes bombáját védte bravúrral Szász, de a kipattanóra már ő sem érhetett oda: Szuharev volt eredményes (41. perc: 14-14).

Szmetán ezt követően már Palasicsot verte át, ugyanis csere volt a Telekom Veszprém portáján. Kőhegyi találatával pedig továbbra is ragadt az egálhoz a Gulyás-legénység (44. perc: 15-15). A VKKFT azonban egy 3-0-s sorozatot produkálva pikk-pakk ellépett (47. perc 15-18). Hornyák keze meg is remegett ezek után, hiszen fölé dobta, Kristóf Mátyás azonban nem hibázott: a 48. percben már néggyel vezetett Éles József egyesülete.

Igaz, Kurucz Máté nem sokkal később faragott a hátrányból, s egy hétméterest is kiharcolt. Hornyák ezúttal azonban hibázott, míg Szász megingathatatlannak bizonyult. Tóth Márton keze a túloldalon továbbra sem remegett meg, harmadik találatával ismét néggyel ment a Tombor-sereg. Gaál Levente ezek után fürgén szépített, de Tóth vezetésével még emberhátrányban is betalált az Éles-brigád. Kezdte feladni a „kis Telekom”… Gaál passza Szrnka kezéből kicsúszott, Tóth azonban ötödszörre is eredményes volt: csapata immár pont ennyivel robogott (56. perc: 17-22).

A hajrához közeledve Dobi Bence is feliratkozott a gólszerzők közé, amelyre Szmetán úgy válaszolt, hogy meglőtte saját maga harmadik, s nem sokkal később negyedik találatát is. A lefújás előtt nem sokkal Szrnka találta meg még a rést az ellenfél védőfalában, amelyet Bugyáki sikeresen viszonozott még a hajrában. Zúgott a „szép volt fiúk”: 19-25 – ez állt az eredményjelzőn a mérkőzés vége után, melyen a VKKFT két vállra fektette a Telekomot.

Hogy is tartja a mondás? Végy egy jó kapust! Az Éles-Tombor duónak ez a praktika ma este nagyon jónak bizonyult. A győztes csapat jövő héten – szombat délután 15.00 órakor – ismét hazai pályán bízonyíthat, amikor is a nagy rivális Balatonfüreddel néz majd farkasszemet a DEVM Sportcsarnok falai közt. A „kis Telekom” pedig „szabadhetes” lesz, meg is érdemelnek egy kis pihenést a fiatalok.


Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 16. forduló:
Telekom Veszprém U21–Veszprémi KKFT 19-25 (8-10)
Veszprém, DEVM Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Kovács Tibor és Mándli Balázs.
A Telekom U21 góldobói, illetve kapusvédései: Hornyák Bence 6 (4/3), Gaál Levente 3, Szrnka Benedek 2, Szuharev Lev 2, Dávid Márk 1, Kőhegyi Ákos 1, Czeglédy László 1, Melnyicsuk Viktor 1, Kurucz Máté 1, Dobi Bence 1 – Nagy Benedek 9, Palasics Kristóf 2. Edzők: Gulyás István és Gulyás Péter.
A VKKFT góldobói, illetve kapusvédései: Hári Levente 5, Tóth Márton 5, Szmetán Péter 4, Szeitl László 3, Gyene Norbert 3 (1), Kristóf Mátyás 2, Éles Benedek 1, Tóth Attila 1, Bugyáki Dávid 1 – Szász Zsolt 11 (1). Edzők: Tombor Csaba és Éles József.
Hétméteresek: 4/3, illetve 1/1.
Kiállítások: 4 perc, illetve 6 perc.

Így értékelt a győztesek vezetőedzője

Tombor Csaba: – Láthatták a kilátogató szurkolók, hogy ez a játék a szeretetről szólt. Szép kézilabdát játszott mindkét csapat, kemény védekezéssel, helyenként látványos támadójátékkal. Gratulálok az ellenfeleinknek is, hiszen nagyon ügyesek voltak. Fiatalok, tehetségesek. A jövő az övüké, ahogy a miénk is…

Simon Dániel
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.