2022. december 8.
//
Mária névnap

Élesített kipufogók a lőtéren

2019. július 3. 11:26
Hétvégén ezúttal nem a hadgyakorlaté lesz a főszerep Jutaspusztán. A tavalyi jubileumi nagydíj után ugyanis immár huszonhatodik alkalommal látogat a hazai ralisport élmezőnye a királynék városába: nálunk rendezik az országos bajnokság ötödik fordulóját.

A strandolásnál „minimálisan” izgalmasabb programot is tartogat számunkra az előttünk álló hétvége: ugyanis immár 26. alkalommal fog otthont biztosítani megyeszékhelyünk az országos rali bajnokságnak.

Azonban akár egy balatoni csobbanás után is beleférhet még az időnkbe a program, hiszen nemcsak szombaton, hanem vasárnap is felbőgnek majd városunkban a motorok: murvát szórva készülnek száguldani a versenyzők minden egyes bajnoki pontért. A megmérettetés idején természetesen szünetelni fog a hadgyakorlat a jutaspusztai lőtereken, ám az előrejelzések szerint – tovább színesítve a derbit – esőcseppek hullhatnak majd.

A tavalyi – jubileumi – versennyel ellentétben, viszont az idei esztendőben a hivatalos tesztfutamokat nem rendeznek. A versenyzőknek pályabejárásra pénteken 9.00 órától lesz lehetőségük.

Izgalomból idén sem lesz hiány (Archív fotó)Izgalomból idén sem lesz hiány (Archív fotó)

A kvalifikáció szombaton lesz, vasárnap délelőtt pedig élesben is elrajtolnak a pilóták. Még aznap délután természetesen a befutóra és az ünnepélyes díjátadásra is sor kerül majd: ennek helyszíne pedig nem más, mint maga a szervizpark, a Veszprém Aréna lesz.

Érdekesség, hogy az ORC listavezető Dudás–Szabó páros az esélytelenek nyugalmával érkezik Veszprémbe, ugyanis a kettős R4-es Mitsubishijének erőforrása biztos nem készül el a megmérettetésre, így a duó kénytelen visszaülni a tavaly használt N csoportos Lancerbe – írja a veszpremrallye.net.

Az autósport szerelmesei a korábbi évekhez hasonlóan, továbbra is a Veszprém Rally hivatalos weboldalán tájékozódhatnak a látogatható szakaszokról.

vehirsport.hu
Szalai Csaba

További cikkek

Bútor nagy csatában győzte le Klauszt a Mikulás-ralin
Bútor nagy csatában győzte le Klauszt a Mikulás-ralin
Bútor Róbert nyerte az idei Mikulás-ralit, miután nagy csatában legyőzte Klausz Kristófot, a harmadik helyet magabiztosan szerezte meg László Martin.
A tempó és a látvány a cél a Mikulás-ralin
A tempó és a látvány a cél a Mikulás-ralin
December első hétvégéjén rendezik meg az idei Mikulás-ralit. A Nagylőtér és a Kislőtér mellé hosszú kihagyás után visszatér a Gyártelep gyorsasági. Mindhárom szakaszt kétszer kell teljesítenie az indulóknak.
Verstappen először nyert Mogyoródon
Verstappen először nyert Mogyoródon
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.
Östberg nyerte a Székesfehérvár-Veszprém-ralit
Östberg nyerte a Székesfehérvár-Veszprém-ralit
A Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd kettős nyerte a vasárnap befejeződött Székesfehérvár-Veszprém-ralit, a Mercarius országos bajnokság idei ötödik, egyben egyetlen murvás viadalát.
Az idény egyetlen murvás viadala következik
Az idény egyetlen murvás viadala következik
A magyar élmezőny tagjai felkészültnek érzik magukat a szombaton és vasárnap sorra kerülő Székesfehérvár-Veszprém-ralira, a Mercarius országos bajnokság idei ötödik fordulójára, amely az egyetlen murvás viadal a versenynaptárban.