Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A fejlődésre koncentrálva

2019. július 18. 7:30
Sosem érdekelt az eredmény… Mindenkinek meg kell értenie, hogy egyetlen közös célunk van: a játékosaink egyszer majd a legerősebb bajnokságokban bizonyítsanak! – hangsúlyozta a másodosztályú Veszprémi KKFT-vel parádés teljesítményt produkáló, idény közben kinevezett vezetőedző, Tombor Csaba.

– Az érkezésem állandóságot biztosított a srácoknak, akik ezt kőkeményen meg is hálálták: szeretnek, a bizalom pedig egyik oldalról sem maradt el! – nyilatkozta még anno februárban portálunknak a VKKFT idény közben kinevezett vezetőedzője, Tombor Csaba.

Aki korántsem nézett könnyű feladat elé még tavaly októberben, amikor is a Telekom Veszprém kötelékéből búcsúzva a Veszprémi KKFT élére „igazolt”. Vágó Attila távozása után rögtön elkezdte a maga útját járni, mert ahogy ő is fogalmazott, „mindig ott kell teljesítenünk, ahol számítanak ránk.”

Tombor Csaba irányításával megtáltosodott a VKKFT (archív fotó)Tombor Csaba irányításával megtáltosodott a VKKFT (archív fotó)

– Rögtön az elején sikerült elfogadtatnom magamat a srácokkal, hiszen látták a határozott elképzelésemet, célomat. Ők pedig hiába fiatalok még, a mentalitásukkal bizonyították, hogy profik: elkezdtek hinni magukban, illetve az elvégzett munkában is – reagált a vezetőedző a vehirsport.hu immár nyári megkeresésére.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szakember munkássága alatt, a 2018/2019-es bajnoki kiírásban a férfi kézilabda másodosztály Nyugati csoportjában szereplő VKKFT bizony megtáltosodott: az alakulat a tabella tizedik pozíciójából egészen az előkelő negyedik helyig kapaszkodott fel. A kiváló szakmai munka bizonyítéka mindemellett az is, hogy Kristóf Mátyás személyében a spanyolországi U21-es vb-n szereplő magyar válogatottba is delegált játékost a VKKFT.

– Teljesen más stratégiát alakítottunk ki. Arról nem is beszélve, hogy új taktikai rendszert kellett kidolgozunk támadásban is. A srácok azonban mindvégig nyitottak voltak, harmóniában tudtunk munkálkodni – hangsúlyozta Tombor, akinek szavai bizony hitelességet is nyertek, hiszen gárdája 587 szerzett találattal az aranyérmes Váci KSE mögött a második legeredményesebb alakulatnak bizonyult a bajnokságában.

– Sosem érdekelt az eredmény, mindvégig csak a fejlődésükre koncentráltam. Mindenkinek meg kell értenie, hogy nekem, illetve nekünk egyetlen közös célunk van: hogy a játékosaink egykor a legerősebb bajnokságokban bizonyíthassanak – szögezte le. Majd hozzátette, különösképp elismerés az egyesületüknek, hogy a kötelékükben szereplő tehetségekre az élvonalban is felfigyelnek már.

Kristóf Mátyás ezekben a napokban a spanyolországi U21-es vb-n bizonyíthatKristóf Mátyás ezekben a napokban a spanyolországi U21-es vb-n bizonyíthat

Tóth Attila az évad végén elbúcsúzott együttesünktől, de mi még véletlenül sem búsultunk miatta: ugyanis az NB I-es Egerhez igazolt. Gyene Norbert, illetve Priczel Bence pedig egy másik másodosztályú alakulatnál folytatja majd. Vannak még játékosaink, akiket szintén megkerestek az első osztályból, de egyelőre nem érzik késznek magukat a feladatra, ezért úgy döntöttek, hogy egy esztendőt pallérozódnak még a kezeim alatt. Nekik innen is köszönöm, hogy bíznak, illetve hisznek a munkásságomban – fogalmazott.

A trénertől azt is megtudhattuk, hogy két új játékos is csatlakozni fog gárdájukhoz az elkövetkezendő kiírásban. – Érkezőnk igaz, nem sok lesz, ugyanis az utánpótlásunknak hála Istennek nagyon jól működik, így fel tudjuk tölteni a megüresedett pozíciókat a reménységeinkkel. Két igazolást azonban bejelenthetek: Miklós Gergő és Boros Balázs nálunk folytatja, előbbi Nagykanizsáról, utóbbi Tatáról érkezik majd – fűzte hozzá búcsúzásul.

A Tombor Csaba vezette VKKFT július 29-én immár neki is vág alapozásának, amelynek keretében az egyesület vezetői nemzetközi tornákkal, illetve felkészülési mérkőzésekkel szeretnék megmutatni a „világot” a náluk bizonyító fiataloknak.

Simon Dániel
Domján Attila
Zatkalik Dániel
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.