Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A sport és a tanulás erősítik egymást

2019. szeptember 22. 18:00 // Forrás: Sulyok Georgina - vehir.hu
Jó hangulatú beszélgetésen vehettek részt, akik szombaton kora délután a Vasas Sportpályára látogattak. A Fiatalok Napján sportról, karrierről és tanulásról beszélt Rasovszky Kristóf, Nagy László, Porga Gyula, Orbán Éva és Szentgyörgyi Rómeó.

Az öt vendéggel kapcsolatban két fontos közös pontot említhetünk, amelyek életük részét képezték: az egyik Veszprém, a másik pedig a sport. A beszélgetésen azonban szó esett arról is, milyen érzés 25 kilométert leúszni, kiderült, hogy Nagy Lászlótól a kosárlabda sem áll távol és Szentgyörgyi Rómeó elmondta azt is, hogy bár sok sportot kipróbált, nem erőssége egyik labdajáték sem.

Már rögtön a bevezető kérdéssel egy sokak számára dilemmát okozó kérdést érintett a program: karrierjük kezdetéről, illetve a sport és a tanulás összeegyeztethetőségéről meséltek a meghívottak.

Rasovszky Kristóf fiatal világbajnok úszó és jelenleg egyetemista. Elmonta, hogy már gyermekként is jelen volt életében a sport és a kézilabda csábítása ellenére is kitartott az úszás mellett, ami a sikereit tekintve egyértelműen jó döntésnek tűnik. Kristóf szerint a tanulás és a sport kisebb nagyobb bukkanókkal, de mindig összeegyeztethető.

Nagy László kétszeres Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó korábban a szülői örökség révén kosárlabdázott. Kristóf válaszára reflektálva megjegyezte: ő viszont hagyta magát és 13-14 évesen elcsábult és teljes aktivitással elkezdett kézilabdázni. A tanulmányait természetesen ő is folytatta és nem okozott számára sem problémát a sportolás mellett az iskolában is teljesíteni. Az aktív kézilabdás évek után most is tanul: edzői papírjai megszerzésén dolgozik jelenleg.

Szentgyörgyi Rómeó többszörös aerobik Európa- és Világbajnok életében a sport most személyi edzőként végzett munkájában van leginkább jelen. Rómeó elmondta, hogy hat éves korában a testnevelés tagozatos iskolából egy képességfelmérést követően irányították a torna irányába, amit azóta sem bánt meg egy percre sem, hiszen rengeteget köszönhet a sportágnak.

“A mai napig a szívem csücske a torna: nagyon jó alapokat adott.”

Rómeó az egyetemi évek alatt több sportágat is kipróbálhatott és mindegyiket becsüli.

- A labdajátékokat különösen tisztelem, mert a labdával mindig kicsit ügyetlenebb voltam - fűzte hozzá nevetve.

Orbán Éva kalapácsvető hét évesen kezdett atletizálni és 14 évesen került a városba, ahol folytatta dobó pályafutását. 20 évesen ösztöndíjjal Amerikában kezdhette meg egyetemi tanulmányait.

- Az Amerikában töltött hat évet is a sportnak köszönhetem - fogalmazott.

“A sport nagyon sok lehetőséget megnyit a tanulásban és rengeteg dolgot mutat és ad az élet más területén.”

Porga Gyula polgármester életének fontos részét képezi a sport annak ellenére, hogy ő nem ebből él.

- Korábban futballoztam, de remélem azért a veszprémiek nem a sportteljesítményem alapján ítélnek meg - jegyezte meg a polgármester. Porga Gyula szerint a sport és a tanulás erősítik egymást, hiszen a profi sporthoz ugyanazok a képességek szükségesek, mint a tanuláshoz: például a nagymértékű kitartás és szorgalom.

- Imádtam a sportot és úgy gondolom, hogy a mai napig meghatározza a gondolkodásomat, mindennapjaimat, hogy valamikor egy közösség tagjaként sportolhattam - fogalmazott.

A polgármester szerint el kell engedni a szülőknek is a sport vagy tanulás kérdését: a gyerekek nyugodtan sportoljanak, a tanulásra is jutni fog idő és energia.

- A rendezvény egy jó alkalom arra, hogy megismerjék a különböző sportágakat a fiatalok és kedvet kapjanak a mozgáshoz és szerencsére a veszprémi klubok, sportegyesületek partnerek ebben - mondta.

A visszatekintést követően még néhány pályafutásukkal kapcsolatos kérdésre válaszoltak a beszélgetés résztvevői. Megtudhattuk, hogy Orbán Éva folyamatosan készül az olimpiára, hogy a megmérettetés méltó lezárása lehessen aktív éveinek.

Nagy László arra a kérdésre reagálva, hogy láthatjuk-e még a pályán “vészhelyzet esetén” a 2019-20-as BL idényben elmondta, hogy nam valószínű, hiszen nem ilyen céllal lett nevezve és a csapat tartalék szempontjából is erős.

Rasovszky Kristóftól sajnos, ma nem tudhattuk meg, hogyan kell 25 kilométert leúszni és mégis mire gondolhat 25 kilométer úszás közben az ember, mert az úszó szerint a végére már nem is emlékszik igazán hogy mire gondolt az első órákban.

“Mondhatnám, hogy szakmai titok, de valójában nem is tudom. Nekem például az kérdéses, hogyan lehet lefutni egy maratont vagy három sportágban maximumon teljesíteni a triatlonon.”

A kerekasztal beszélgetés végén a polgármester és a sportolók a témával kapcsolatos fiataloknak és szülőknek szánt útravaló gondolatokkal búcsúztak el a közönségtől.

“A legfontosabb, hogy csinálják azt, amit szeretnek és tegyenek meg mindent, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, akár sportról, akár munkáról vagy tanulásról beszélünk.”

Rasovszky Kristóf

“Szerintem fontos, hogy kitartóak legyenek és élvezzék, amit csinálnak.”

Nagy László

“Úgy gondolom, hogy a szülőknek kell megteremteni a feltételeket, lehetőséget, hogy a gyerekek sportoljanak és fontos, hogy ne hagyják őket elkallódni. (Mert ezt később meg fogja hálálni minden gyerek a szüleinek, ahogy én is tettem.) A sporttal rengeteget kapnak az élettől.”

Szentgyörgyi Rómeó

“Az edzőm azt szokta mondani, hogy egy nap 24 órából áll és ebbe mindent bele lehet sűríteni: a tanulást, a sportot és a pihenést. Ahhoz, hogy az ember élete teljes legyen szükség van mindegyikre és a szülők feladata elsősorban, hogy ebbe az irányba tereljék a gyerekeket.”

Orbán Éva

“Legyenek álmaik és ezeket az álmokat soha ne adják fel: ha nem sikerül valami újra meg kell próbálni. Attól leszünk erősek, hogy célokat tűzünk ki magunk elé.”

Porga Gyula

vehirsport.hu
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 3 3 0 0 110 86 24 6
3. HSA NEKA 3 3 0 0 74 67 7 6
4. FTC-Green Collect 3 2 0 1 105 87 18 4
5. Csurgói KK 3 2 0 1 93 87 6 4
6. MOL Tatabánya KC 3 2 0 1 80 78 2 4
7. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
8. Dabas KC 3 1 0 2 85 89 -4 2
9. Fejér B.Á.L.- Veszprém 3 1 0 2 83 91 -8 2
10. QHB Eger 3 1 0 2 80 89 -9 2
11. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 3 0 0 3 66 82 -16 0
14. PLER-Budapest 3 0 0 3 67 96 -29 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:03
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 1 1 0 0 33 28 5 5
2. Barca 1 1 0 0 30 25 5 5
3. GOG 1 1 0 0 38 36 2 2
4. Porto 1 1 0 0 24 23 1 1
5. Plock 1 0 0 1 23 24 -1 0
6. Celje 1 0 0 1 36 38 -2 0
7. Magdeburg 1 0 0 1 28 33 -5 0
8. Montpellier 1 0 0 1 25 30 -5 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 10:04
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP-Bank Pick Szeged
Időpont
2023. március 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. március 25. 18:00
Helyszín
Balatonboglár
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.