– Azt hiszem, azt kijelenthetjük, régen másmilyenek voltak a nők. Milyen szerepeknek kellett megfelelnie a múltban a nőknek?
– Biztos, hogy megváltoztak a nők: a mai nők összehasonlíthatatlanul mások, mint mondjuk száz évvel ezelőtt voltak a dédanyáink. Ha visszagondolunk az emberiség történetére, akkor észrevehetjük, hogy a női szerep nagyjából változatlan volt a 19-20. század fordulójáig: a családi tűzhely őrzője, a férfinek alárendelt társ, támasz, az utódok világrahozása és gyereknevelés, illetve a táplálék elkészítése, asztalratétele és a háztartás volt a nagy életfeladat. Tulajdonképpen igazi nő, jó feleség, akkor volt valaki, ha ezeket teljesítette, össze tudta hangolni. Ezekben a feladatokban a női közösségek támogatták egymást: anyáról lányra adták tovább a tudást, ismereteket. Gyakorlatilag a nő társadalmi pozícióját kizárólag a férj rangja határozta meg: a klasszikus feleség szerep, hogy a férj tanítója is egyben a feleségnek, a feleség pedig alázatos tanítványként elfogadja a férj szavát. Nem volt jellemző a női munkavégzés, csak a szegényebb családokban kényszerültek rá a nők, hogy valamilyen jellegű bérmunkát végezzenek. Mára ez elillant: más világ vesz bennünket körül, más lehetőségeink vannak, új szerepeket is be kell tölteni.
– Pontosan miért változhatott meg a nők szerepköre?
– A társadalmi változásokkal, forradalmakkal, ipari fejlődéssel, világháborúval, amelyek történelmileg megrengették a világot, a nők szerepe automatikusan formálódott. Belekényszerültek a munkába, ki kellett lépniük a pusztán család fókuszú szerepkörből és egy sokkal komplexebb, összetettebb szerepet kezdtek felvállalni a társadalomban. A háború idején kemény munkát végeztek a nők, hiszen a férfiak a fronton voltak, így elkezdték felfedezni mire képesek, hogy tudnak önállóan dolgozni, pénzt keresni. Megfogalmazódott a nagy kérdés: “Én mást is tudok, nem csak jó anya, jó feleség és jó háztartásvezető lehetek?” A nők elkezdtek többre vágyni, felfedezni önmagukat, kibontakozott az önbizalom és az önállóság. Az egyenjogúsági mozgalmaknak köszönhetően a nők szavazhattak, tanulhattak, dönthettek: megszülettek a női jogok.
– Úgy tudom sokáig nem volt lehetőség a legtöbb munka esetében elsajátítani a tudást, képzettséget, mára pedig a mérnöki karon sem ritkák a női hallgatók. Mostanra elmondhatjuk, hogy minden korlátot és sztereotípiát megdöntöttünk?
– Nagyon sokáig a nők előtt a középfokú és felsőfokú tanulmányok kapuja zárva volt: egy nő maximum óvónő, tanítónő vagy ápolónő lehetett, majd megjelentek az első úttörők. Az első női tudósok, egyetemi oktatók, orvosok, tanárok, akik példát mutathattak a többi nőnek. Sok évszázados elképzelések arról, hogy kizárólag a férfi erős, okos, irányító, a nők pedig érzékenyek, gyengék, gyámolításra szorulók és talán butácskák, is megdőlni látszott.
Egyszer csak tanultunk, dolgoztunk, és mostanra odáig jutottunk, hogy nagyon meg akarjuk mutatni magunkat és le akarjuk vetkőzni azokat a korlátokat, amiket a társadalom ránk pakolna. Az évezredes sztereotípiák, hogy mire jók a nők, ugyan tartják magukat, de mellette megjelentek új szerep lehetőségek, ami miatt egy kettősség alakult ki a női szerepekkel szemben.
Felmerülhet a kérdés: most akkor melyikhez tartozom? Egy új típusú női pályát akarok megvalósítani, vagy a klasszikushoz jobban kötődöm? Ez jelenleg a legerősebb kérdés, hogy mibe fektessük az energiáinkat a húszas, harmincas éveink elején: tanulunk, több diplomát szerzünk, karriert építünk, gyermeket vállalunk, anyák leszünk. Rájöttünk, hogy tudunk dönteni és tudunk alternatívákat találni a jövőbeli életünkre, és azt szeretnénk kipróbálni.
– Milyenek a mai fiatal nők?
- A fiataljaink mindig leképezik kicsit a társadalom működését, így a társadalom polarizáltsága a fiatalokban is megjelenik. Vannak, akik nagyon a felszínen maradnak, és vannak olyanok, akik megmerítkeznek és mélyen gondolkodnak. Van aki az igényeit szinte meg sem tudja fogalmazni, és van, aki választékosan reflektál önmagára.
Ez megjelenik a női szerepkben is: van aki kirakati babát játszik és megelégszik ezzel, azt hiszi, ez a világ csúcsa. De van olyan is, aki átgondolja az élettervét, céltudatos, építi és tudja, hogy mindennek szeretné megtalálni a helyét az életében: a tanulásnak, karrierépítésnek, anyaságnak. Középen pedig van egy szakadék, és sokszor ez az erős polarizáltság hoz létre különböző patológiákat: testképzavar, szorongás, pánikbetegség. Sok segítségre van szüksége a fiatal nőknek és férfiaknak, hogy megtalálják a saját útjukat a húszas évek elejére.
– Az anyaság és a karrier szembeállítása örök téma a női magazinokban, mintha muszáj lenne választani. Miért van ez a dilemma? Kötelező a mérleg valamelyik oldala mellett dönteni?
– Ez az ellentmondásosság a technikai fejlődéssel különböző impulzusok formájában folyamatosan hat a fiatal nőkre. A filmekben, sorozatokban, közösségi felületeken az jelenik meg, hogy légy okos, szép, erős, független, karcsú, fiatal, divatos, gazdag nő, aki nem függ a családjától, teljesen önálló. Eközben a reklámokban azt mondják, mossál fel gyönyörűen az új felmosóval, használj ilyen mosószert, pelenkázz így, legyél a férjed mellett úgy. A reklámok mondhatni egy klasszikus idealizált női szerepet mutatnak, ahol a nő frissen, üdén szervez, rendez, etet, itat, gyereket hord, kutyát sétáltat, fitt, szorgalmas, takarít, vasal, mindent megold és mosolygós is.
Ez egy tudathasadást hoz létre a fiatal nőkben is: “Most akkor mi van? Én mindegyik akarok lenni vagy egyáltalán mindegyiknek lennem kellene?” Ez egy nagy frusztráció a mai fiatalok számára, hogy olyan elvárás tömeg zúdul rájuk, amiről úgy gondolják, nem lehet megcsinálni. Megkérdezik maguktól: “Hogyan csinálta az anyukám, a nagymamám? Hogyan csinálták régen?” Hogyan lehet megoldani magamban ezt a szorongást, hogy nőként a teljes spektrumot meg tudjam valósítani? A megoldás talán annyi, hogy elkezdek belőle lehúzni dolgokat, felállítok egy sorrendet.
– Van valami módszer, hogy a nők ebben a sok szerepben megtalálják a helyüket és megfeleljenek maguknak és a társadalmi elvárásoknak is?
– Szakítani kellene azzal, hogy én minden elvárásnak meg akarok felelni, mert ez egy tévképzet. Nem lehet elérni és nem is kell: önmagamnak kell megfelelnem. Ez nem azt jelenti, hogy legyek önző, hanem, hogy tudom, én mit szeretnék, mik a céljaim, mi számomra az igazán fontos. Ehhez önismeret, megfelelő kommunikáció és társismeret is szükséges. Kulcs lenne a kommunikáció, hogy a nők önmaguknak megfelelve helyt tudjanak állni. Meg kell tanulni sokkal jobban kommunikálni egymással és elmondani, megfogalmazni az elvárásainkat. A fiatalok gyakran felszínesen kommunikálnak és elvárják, hogy a másik fél kitalálja a gondolataikat: ez sok problémát okozhat.
Illetve merni kell kötődni és közben megélni, megtalálni a saját függetlenségünket: kötődni, elköteleződni valaki/valakik, a családunk, párunk, gyermekeink, szüleink, barátaink mellett, illetve függetlenné válni valamire. Független módon, önállóan gondolkodni, dönteni, ítélni, elengedni a kényszereket és a kötelező dolgokat. Például az önértékelésünk független az Instagram képek lájkjaitól, és a szemetet sem csak tiptop sminkben vihetjük le: tudni kell dönteni arról, hogy mi a fontos.
Az önmagam megismerése felé vezető úton függetlenítem magam a kényszertől, hogy izgalmas legyek a saját életem filmrendezőjeként egy platformon. Az életben kell főszereplőnek lennem, és a függetlenséget erre tudjuk használni – ehhez kell az önismeret.
– Tehát kellő önismerettel megtalálhatja minden fiatal a célját és elindulhat a számára megfelelő úton. Akkor egy nő, aki elégedett a munkájával és 24 évesen, eldöntötte férjhez megy és anya lesz, konkrét céljai vannak és boldog, elmondhatjuk, hogy “készen van”?
– Egy kicsit olyan a társadalom, hogy mindent készen akarunk, instant módon, de ez önmagunkkal kapcsolatban nem így működik. Építgetni kell, hiszen a személyiségfejlődés nem olyan, hogy van egy pont mondjuk 24 évesen, amikor kipipálom, hogy ezzel készen vagyok, nincs tovább gondom, kifejlődtem. Halálunkig alakul, fejlődik, formálódik, igazodik a személyiségünk, új dolgokhoz kell alkalmazkodnunk, és az alkalmazkodás kulcsa a rugalmasság. Az egyik legfontosabb kritériuma a személyiség milyenségének, hogy mennyire rugalmas: ha rugalmas valakinek a személyisége, akkor képes mindig idomulni a változó környezethez, szerepekhez, elvárásokhoz, változó életkorhoz és az életkor hozta szerepváltozásokhoz. Mert az út nem ér véget: egy negyven, ötven, hatvan éves nőnek ismét új feladatokkal, kihívásokkal kell szembenéznie, és ezektől a változásoktól lesz különleges a folyamat, az élet.
