2019. december 13. // Luca névnap

Az örök fiatal lány 60 évesen sem megy nyugdíjba

A márka. A műanyag divatbaba. Az ellentmondásos jelenség. A kislányok karácsonyi kívánságlistáján első helyen álló. A legjobb barátnő. A társ a bajban. Ő Barbie.

A felnőtt nőt formázó, és gyakran a legújabb ruhakölteményeket bemutatni hivatott divatbabáknak már százéves hagyománya van, mégis az 1959. március 9-én megjelent Barbie lett az elsőszámú gyermekjáték, ami minden bizonnyal a világ valamennyi kislányának gyermekszobájában megtalálható a mai napig.

A tervező Ruth Handler egyik újítása az volt, hogy egy felnőtt nőt formázott meg az addig szokványos öltöztethető csecsemőkkel szemben. És hogy miért tett így? Handler az ötvenes évek közepén azt vette észre, hogy a lánya, Barbara szívesebben játszik a felnőtt nőt formázó papír öltöztetős babákkal, amelyeken cserélgetni lehet a ruhákat, mint a csecsemő alakúakkal. A másik újítása az addigi plasztikbabákkal szemben az volt, hogy egészen konkrét szerepmodellt képzelt el neki: az önálló, sikeres fiatal nőét, aki bármelyik kislányból lehet. Már a születésekor cél volt, hogy a baba azt közvetítse a kislányoknak: bármi lehet belőlük. 

Barbie azt jelképezte, hogy a nőknek van választásuk.

Nemcsak a Mattel (eredetileg képkereteket gyártó cég) tulajdonosait győzte meg Handler tervével, de a lányuk után elnevezett Barbie babát a kislányok is imádták, amit semmi nem bizonyít jobban, minthogy a megjelenése utáni első hat hónap alatt csaknem félmillió darabot adtak el belőle.

Egész univerzum épült köré, ami nem csoda, ugyanis Barbie-t születése óta személyiségként kezeli a gyártó cég is. Barbie-nak saját élete van, sőt, a cég tervezői szerint az önállóan sikeres nő modellje a kislányoknak. Ennek szellemében Barbie több, mint 125 karriert elindított már, többek között volt már üzletasszony, orvos, űrhajós, jógaoktató, építész, pilóta, balerina, rocksztár, tűzoltó, Nascar-versenyző vagy éppen katona. A siker akkora volt, hogy idővel Barbie-hoz ruhákat, sőt egész ruha kollekciókat lehetett vásárolni, sőt később társakat is kapott, melyeket Ruth szintén a családtagjairól nevezett el.

A tervező és alkotása - Ruth Handler és BarbieA tervező és alkotása - Ruth Handler és Barbie

A babához kezdettől fogva hozzátartoztak olyan külsőségek, amelyek folyamatosan negatívumot sugároztak az emberek felé, hisz már az első Barbie teste anatómiailag hibás volt: ésszerűtlenek az arányai, túl karcsú a dereka, torz a fejformája. Az első húsz évében Barbie semmit sem változott, a kilencvenes évektől viszont egyre több szó esett a testképzavarokról, így egy két változást követően – híres kék szem, kisebb mell, szélesebb derék, keskenyebb csípő, kevésbé formás láb, a természetesebb árnyalatú haj– a Mattel 1998-ban piacra dobta az új Barbie-t.

Barbie evolúció

A változtatások ellenére a ma 60 éves Barbie-t a kritikusai olyan súlyos vádakkal gyanúsítják, mint a kislányokban kialakult testképzavarok, nyílt szexualitás, kisebbrendűségi érzés, illetve Barbie lett az üresfejű szőke nő műanyag megtestesülése. Az egészségtelen testkép kialakulásának szélsőséges példától függetlenül is volt alapja, hacsak azokra az emberekre gondolunk, akik vagyonokat költöttek arra, hogy ideáljuk, Barbie mintájára szétműttessék a testüket.

A Barbie elleni vádak mégsem voltak olyan komolyak, és a gyerekek kitartottak mellette, és a ma hatvanéves örökifjú divatbaba ránctalan tökéletessége és idealizált világa kislányok több tízmillióinak életére van a mai napig pozitív hatással.

2016-ban a visszajelzések alapján a Mattel-nek sikerült egy paradigmaváltó kollekciót kiötölni, mely az évtizedek alatt megfogalmazódott kritikák egy jó részére reflektál. A modern babák három új testalkattípusban, hétféle bőrtónussal és 24-féle hajstílussal találhatók meg a játékboltok és áruházak polcain, ezzel hívva fel a figyelmet a sokszínűségben rejlő értékekre.

Barbie eladási statisztikái amúgy sem rosszak, jelenleg 150 országban évente 58 millió babát adnak el, 1959-es piacra kerülése óta pedig körülbelül egymilliárd baba lett a kislányok legjobb barátja. Magyarországon sosem számított olcsónak, de Amerikában eredetileg jóval kevesebbe került, mint a többi divatbaba, mindössze 3 dollárt kértek érte. 

Ezalatt a 60 év alatt Barbie mögé egy teljes iparág épült. Igaz, hogy ő volt az első játékbaba, aki komoly marketingtámogatást kapott már a kezdetektől, de azt senki nem gondolta volna akkor, hogy ilyen szerteágazó lesz a sikere: dalok, mesekönyvek, ruházati cikkek, filmek, szülinapi torták készülnek a Barbie égisz alatt. És ki tudja mi minden vár még rá, hiszen Barbie örök csajszi marad, és 60 évesen sem megy nyugdíjba.

Riskó Annamária

További cikkek

JÁTÉK - ajándék testünknek és lelkünknek
JÁTÉK - ajándék testünknek és lelkünknek
Nincs még meg az ajándék, kimerültünk a karácsonyi forgatagban, gyorsan felszaladtak a kilók? Mindegyik általános probléma így év vége felé közeledve, és mindegyikre van egy tökéletes megoldás: az Infralabor XXI. századi Geoway G400-as infrakerékpárjai hamar függőséget okoznak, de ezért csak hálásak lehetünk.
Nyerjen mozijegyeket!
Nyerjen mozijegyeket!
Ismét páros mozijegyeket nyerhetnek a Cinema City Balaton Plaza jóvoltából!
Ötödik karácsonyát tölti a veszprémi menhelyen Gézu
Ötödik karácsonyát tölti a veszprémi menhelyen Gézu
A nehéz sorsú állatoknak is legyen szép a karácsonya!
A bátor nőkre emlékeztek
A bátor nőkre emlékeztek
A Veszprémi Nők Kerekasztala és a Városi Nyilvánosságért Alapítvány is szervezett megemlékezéseket december 6-án, az 1956-os néma nőtüntetés évfordulóján.
1473 nap alatt bringával a Föld körül
1473 nap alatt bringával a Föld körül
Képzeld el, hogy egy nap lámpa gyúl a fejedben és kitalálod, hogy Jules Verne nyomán megkerülöd a Földet – mondjuk nem 80 nap alatt és nem vonattal meg teherhajóval, hanem biciklivel és kb. 1500 nap alatt. Aztán képzeld el, hogy ez a gondolat nemcsak átsuhan az agyadon, hogy a következő pillanatban frontálisan ütközzön egy „Á, lehetetlen” felkiáltással, hanem az elképzelésed meg is valósítod. Illés Adorján így tett.
2019. december 13. // Luca névnap