Talán leginkább a Vígszínház sikerdarabjából, a Pál utcai fiúkból lehet ismerős Vecsei H. Miklós neve. A fiatal színész Nemecsek Ernő esetlenségét olyan hitelesen vitte a színpadra, mint ahogy mindenki elképzelte a karaktert amikor kötelezőm olvasmányként forgatta a regényt.
Kiváló színészi teljesítmény, vagy ennél több? Mégis van hasonlóság Nemecsek karaktere és a megformálója között? A legtöbb beszélgetés, ahol egy színművészt faggatnak, általában ezeknek az előtörténeteknek a feltárásával kezdődik. Nem volt ez másképpen vasárnap este sem a Pannon Egyetemen, ahol a Pannon Unifest ifjúsági összművészeti fesztivál vendége volt Vecsei. Az érdeklődő fiatalok mellett az idősebb korosztály tagjai is feltűntek az A-épület nagy előadójában, a kérdezői szerep pedig a fesztivál főszervezője Deli Kittié, valamint Szabó B. Eszteré, portálunk újságírójáé volt. A beszélgetés viszont nagyon hamar maga mögött hagyta a bevett formulákat.
Annak ellenére, hogy Vecsei H. Miklóst az egyik legnagyobb magyar színésztehetségnek tartja a szakma, sokáig idegenkedett a színházaktól. Ennek pedig egészen egyszerű oka van: fiatalként nem találkozott katarzist okozó jó darabbal.
Magyarországon – tisztelet a kivételnek – sokszor úgy adnak el színházi jegyeket, hogy adott egy rossz darab, amire kevesen vesznek belépőt, ilyenkor a színházak a megmaradt helyeket féláron felajánlják az iskoláknak.
Ő maga is így került először kapcsolatba a színházzal, de esetében mégsem okozott ez a negatív élmény törést. Ez a családi hátterének is köszönhető, hiszen szülei számos könyvet adtak az ő és négy testvérének a kezébe, köztük sokszor az irodalomtörténet egy-egy nehezebben fogyasztható darabját is, így nem távolodott el a kultúrától.
Jogásznak, majd papnak is készült elmondása szerint, mégis a színművészet felé sodródott. Egy olyan művészeti ág felé, ahol az emberek karakterek bőrébe bújnak, hősöket és antihősöket formálnak meg hétről hétre. Vecsei szerint mégis, a színház sok esetben őszintébb, mint az azon kívüli való élet. Abban nem biztos, hogy ez a felismerés a közönség soraiból is olyan könnyen megtapasztalható, de mindenképpen küzdeni kell nekik színészeknek azért, hogy az emberek ne csak eljöjjenek egy-egy sikerdarabra, hanem ott is maradjanak, és a szórakoztató darabok mögött felfedezzék az őszinteséget, elgondolkodjanak azok üzenetén.
Az, hogy ebben mekkora szerepe van neki, megoszlik Vecsei véleménye, és az, ami a közösségi médiában tapasztalható vele kapcsolatban.
Nem dőlne össze a világ akkor sem, ha holnaptól nem lépnék színpadra
vallja magáról, holott véleménye és közösségi aktivitása meghatározó, főleg a fiatalok körében.
Apropó közösségi média... Vecsei elmondása szerint ő maga okostelefon-függő, a közösségi médiában még sincs jelen személyes profillal. Manapság az emberek különböző online csoportokhoz, közösségekhez tartoznak, holott közösségformáló erő nem csak az online világban lehetséges. Ahhoz, hogy valamelyest elszakadjunk a Facebook-univerzumtól, az olvasást lehet segítségül hívni véleménye szerint. Sőt... az olvasással könnyű lemérni azt is, hogy mennyire távolodtunk el ezektől a klasszikus értékektől. Manapság, ha könyvet veszünk a kezünkbe és elkezdünk olvasni, érezhetjük, hogy valami már nem ugyanaz, néha öt oldal is nehézséget okoz. Ez egy jel, hogy ideje változtatnunk, de ha még fel tudjuk ismerni ezt a problémát, időben vagyunk.
Többek közt ez a felismerés volt az, ami megihlette a POKET zsebkönyveket, egy olyan automata-rendszer létrehozását, ahol az aprópénz bedobása után nem kólát ad ki a gép, hanem egy klasszikus irodalmi művet kiskönyv formájában.
Vecsei szerint ennek is lehet közösségformáló ereje. A buszon, vonaton, villamoson, ha meglátunk valakinél egy POKET-et, az már egy közösséghez való tartozást jelent.
De a közösségnek ennél jóval nagyobb szerepe van az ember életében.
Az ember közérzete akkor jó, ha meg tud fogalmazni célokat magának. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő önismeret. Ha vannak céljaink, azokat csakis közösségen keresztül lehet megvalósítani
vallja Vecsei.
Sok esetben viszont már az önismeretnél megbukik a történet, hiszen manapság nincs meg az a csendes közeg, adott esetben néma sötétség, ahol valóban magunkba tudunk szállni, értékelni, elemezni. A csend hiánya elveszi a magunkkal való beszélgetés lehetőségét, ezáltal nem tudunk célokat megfogalmazni, ami köré aztán nem épül közösség.
Egy közösség azonban mégis jól működik Vecsei szerint, amiben még rengeteg kiaknázatlan lehetőség van. Ehhez pedig nem is kell messzire menni a színháztól. A Vígszínházban már évek óta sikerdarabként számon tartott Pál utcai fiúk és benne a Mi vagyunk a grund című dal már önmagában hordoz egyfajta közösségteremtő jelleget. A fiatal színész szerint az emberek vágynak erre a "Grund érzésre" és ha felcsendül az ismert betétdal, az megszólítja, közösséggé formálja a különböző embereket.
Hogy Nemecsek Ernőnek ebben mekkora szerepe van, az inkább Molnár Ferencnek az érdeme. Vecsei érzi, hogy a generációjának az ő személye meghatározó, ugyanakkor a nyomást nem ez helyezi rá, hanem az, hogy sokan többnek tartják őt, mint amilyen valójában. Megvan benne az a szerencsétlen kisfiú is a mai napig, mint amilyen Nemecsek volt, ezért is próbálja a mai napig az átlagemberek életét élni.
A Pál utcai fiúk a Vígszínházban (fotó:vigszinhaz.hu)
Szerinte nincs, vagy csak nagyon ritka az objektív igazság, ezért valójában minden mondatnak úgy kellene kezdődnie, hogy
Véleményem szerint...
Minden pillanat a földön egy döntéshelyzet és mára a racionalitás határozza meg ezeket. Egy egyszerű példa: a Google térkép is mindig a legrövidebb utat jelöli ki, holott lehet, hogy egy bonyolultabb útvonalon várnak ránk azok a felfedezések, amelyek előre visznek.
Hogy számára mi az ami eddigi életében a legnagyobb örömöt okozta, amiért érdemes volt élnie, meglepő választ adott.
Volt olyan, hogy valakivel valamit úgy tudtam megbeszélni, hogy nem is szóltunk egymáshoz. Vagy a felismerés, hogy nekem ugyanaz az anyanyelvem, mint József Attilának, hatalmas katarzis volt. De ezek mind-mind apró momentumok az életemben, olyan pillanatok, ami nem a premierfényben történtek, hanem pont az elcsendesedéskor.
Vecsei H. Miklós az este kilenc órás vonat indulásáig vállalta a beszélgetést, hiszen ez az utolsó járat, amivel haza tudott menni Budapestre. Fiatal színészként érkezett, a bölcsészhallgatók kedvenceként, de elmélyült gondolatokat hagyott maga mögött a veszprémi fiatalság körében.
Végezetül elhangzott, hogy vágyik arra az emberre, aki meg tudná írni ma a 12 pontot, és bár sokan úgy gondolják, hogy ő alkalmas lenne rá, valószínűleg az első hatot sem tartaná be rendesen. Mindenesetre az előadás végén senki sem bánta volna, ha Vecsei elkezdi valamelyik POKET hátuljára feljegyzetelni a XXI. század 12 pontját.
