Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Petőfi Szalon: az ügyelők különleges munkájáról hullt le a lepel

2019. november 20. 20:25
Tegnap este került sor a harmadik Petőfi Szalonra, mely sorozat keretén belül olyan színházi munkakörökbe engednek betekintést nyerni, amelybe a néző egyébként nem láthat be, sőt, amelyekről a legtöbben keveset tudnak. Mint ahogy keveset tudunk az ügyelőkről, vagyis az előadások „kapitányáról”.

A beszélgetés moderátora Kellerné Egresi Zsuzska – a színház igazgatóhelyettese – volt, aki izgalmas kérdéseivel a legszínesebb történeteket hívta elő a két vendégből, vagyis Szentmiklósi Ildikóból, és Madár K. Zoltánból, a színház két ügyelőjéből.

A kérdező rendkívül stílszerűen indította a beszélgetést, hiszen az ügyelői hívószavakkal csalogatta be vendégeit a színpadra, akik a harmadik figyelmeztetés után „előkerültek”. Az elején egy rövid videó segítségével igyekeztek rávilágítani az est főszereplőinek megítélésére a színházban, hiszen a művészeket kérdezték, hogy mi vagy ki jut eszükbe az ügyelő szócska kapcsán. Rögtön ki is derült, hogy a két vendégről melyek azok a fő meglátások, amelyek jellemzik a szóban forgó vendégek személyiségét, és szakmai hozzáállásukat. 

A videóból érzékelhető volt, hogy Madár K. Zoltán a színház „félelmetes” ügyelője, aki megköveteli a rendet, és azt, hogy mindenki felelősségteljesen végezze munkáját, így sokan – főként a gyerekek – olykor rettegnek tőle, ugyanakkor – ahogy ez a beszélgetés során is kiderült – egy rendkívül szerethető, humoros emberről van szó, aki „csak” azt szeretné, hogy mindenki rendben végezze a feladatát. A félelmetes szót tehát "ráaggatták" ugyan, mögötte viszont inkább a szó jó értelmében vett komolyság rejtőzhet, amelynek köszönhetően csakis eredményes produktum kerülhet ki kezéből.

Szentmiklósi Ildikó mesélt – többek között – arról, milyen kalandos úton került a színház ügyelői „szerepébe”, hiszen elsőként a színházi miliő húzta be, amelyből már nem tudott, és szerencsére nem is akart szabadulni. Kezdetben a színház büféjében dolgozott, de volt súgó is, kellékes, míg végül az ügyelői pult mögött köteleződött el, s ez a „hűség” már harmincnyolc éve tart.

Zoltán szellemes történetekkel is előállt, amelyek persze utólag válhattak humorossá, ilyen például az, amikor bombariadó volt egy színházi előadás közben, amit elsőnek el sem hitt, majd végül kalandos úton kénytelen volt jelezni a színpadon játszó művészeknek, hogy el kell hagyni a színpadot.

Az ügyelői munkakörről megtudtuk, az olvasópróbától az utolsó előadásig benne vannak a folyamatban, a saját szövegkönyvükbe készítenek jegyzetet, de egyébként az ügyelői példányt úgy kell elkészíteniük, hogy ha bármi miatt helyettesíteni kell az adott ügyelőt, akkor a másik át tudja venni az előadást. Körülbelül 3-4 perccel a színpadra lépés előtt kell hívni a színészeket, hogy időben felérjenek, természetesen az előadás előtt ellenőrzik, hogy minden színész megérkezett-e.

Az est rendkívül jó hangulatban telt, legközelebb Petőfi Szalon december kilencedikén lesz, amikor azértékesítés, a törzsnézők, és a rajongók kerülnek központba.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A valóság kollázsokon keresztül Művészetek Háza A valóság kollázsokon keresztül „A valóságot egyfajta kollázsként fogom fel. A hagyományos, narratív univerzumban mindig volt egy első és utolsó fejezet, a történetet pedig valamilyen tanulság zárta le. Ezzel szemben áll az utóbbi évtizedek társadalmi valósága, amelyet a digitális világ közvetít, és amelyben az események egyidejűleg történnek, anélkül, hogy lenne kezdetük és végük.” – Vallja Fenyvesi Ottó, költő, író, képzőművész, aki most utóbbi művészeti ágban végzett alkotótevékenységének eredményeit mutatta be a Művészetek Háza Várgalériában nyílt kiállításán. Az említett kollázsok pedig képzőművészeti alkotás testét öltve, betűk és újságkivágások látszólag kaotikus halmazain keresztül mutatnak görbe tükröt a társadalomnak, pont, ahogyan Fenyvesi Ottó látja azt lovasi alkotóházából. 2025. július 5. 15:33 Egy barátság a formák csendjében kultúra Egy barátság a formák csendjében Barcsay Jenő és barátja, tanítványa, Deim Pál munkáiból nyílt kiállítás a Vass László Gyűjteményben szombaton. 2025. július 5. 22:03 A régió készen áll arra, hogy újra megmutassa magát Európának – ezúttal a sport nyelvén A régió készen áll arra, hogy újra megmutassa magát Európának – ezúttal a sport nyelvén ,,A sport azé, aki csinálja" – ezzel a gondolattal indult az a stratégiai együttműködés, amely újabb, nagyszabású cél elé állította Veszprémet és a régióhoz tartozó 99 települést. A város és a térség közösen nyújtja be pályázatát a 2026-os Európa Sportrégiója címre. A törekvést megalapozó partnerségi megállapodást a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kötötte meg. Az együttműködés célja a térség sportalapú fejlődési potenciáljának hosszú távú kiaknázása.  2025. július 3. 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.