2023. május 29.
//
Magdolna névnap

Klausz Kristóf győzelmét hozta a Mikulás

2019. december 8. 18:52
Klausz Kristóf először nyert a Mikulás ralin, miután a leggyorsabbnak bizonyult az idei veszprémi versenyen. A második Bútor Róbert, míg a harmadik Balogh János lett.

Bútor Róbert és Tagai Róbert még az élen állt három szakasz után az idei Mikulás ralin, azonban a negyedik szakaszon defektet szedett össze, így a verseny harmadik helyére esett vissza – számolt be a rallycafemagazin.hu.

A skodás versenyző idővesztése után Klausz Kristóf és Csányi Botond vette át a vezetést Forddal, és helyét már az utolsó szakaszon is megőrizte, így megszerezve első győzelmét a Mikulás Rallyn.

Bútor az utolsó szakaszon a leggyorsabb időt autózva 5.6 másodperccel elmaradva Klausz mögött a második helyen zárt, míg Balogh János és Holczer Dániel további 5 másodperc hátránnyal zárt a harmadik helyen.

A top három versenyző alaposan ellépett a mezőnytől, a negyedik helyen Kovács Antal és Istovics Gergő 39 másodperccel zárt Balogh mögött, míg ifj. Cseh Vilmost és Kovács Zoltánt 2.8 másodperccel előzték meg.

A hatodik helyen Lencse Zoltán és dr. Kovács Annamária ért célba, majd Elek István és Herczeg Péter, Lukács Kornél és Kailbach Gergely, Bodolai László és Szőke Tamás, valamint Gyarmati Ariel és Kocsis György, zárt még az első tízben.

Elek István két év után tért vissza a versenyzéshez és a legjobb mitsubishis eredményt érte el az N-csoport egykori többszörös bajnoka és legendája.

Eredmények ITT.

Képek
vehir.hu
Szalai Csaba

További cikkek

Monacói Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott
Monacói Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontverseny élén.
Monacói Nagydíj - Verstappené a pole pozíció
Monacói Nagydíj - Verstappené a pole pozíció
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj komoly izgalmakat hozó időmérő edzését szombaton, így az összetettben most is az élen álló holland rajtolhat majd az élről a vasárnapi futamon.
Hivatalosan megnyitották a Balaton Park versenypályát Balatonfőkajáron
Hivatalosan megnyitották a Balaton Park versenypályát Balatonfőkajáron
Hivatalosan megnyitották a Balaton Park elnevezésű versenypályát Balatonfőkajáron, a létesítményben a Forma-1-en és a gyorsaságimotoros-vb futamain kívül bármilyen autó- és motorsport eseményt meg tudnak rendezni.
Elmarad a hétvégi imolai F1-es nagydíj!
Elmarad a hétvégi imolai F1-es nagydíj!
Az Olaszországot sújtó esőzések és az imolai versenypálya közelében lévő Santerno folyó áradása miatt törölték a hétvégére tervezett Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj teljes programját.
Miami Nagydíj - Verstappen a kilencedik helyről rajtolva is nyert
Miami Nagydíj - Verstappen a kilencedik helyről rajtolva is nyert
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a kilencedik helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetett pontverseny élén.