Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Komolyan kell venni a hitet és a vallást, szeretni a nemzetet és a hazát

2019. december 21. 17:55
Márfi Gyula nyugalmazott érsek is megosztotta karácsonyi gondolatait az adventi gyertya utolsó meggyújtásakor.

Végéhez közeledik az Advent a Várban nevű hétvégi rendezvénysorozat Veszprémben. A széleskörű helyi partnerség keretében megálmodott program november 30-án indult, amelynek célja a hagyományos adventi hangulat megteremtése mellett a helyi, minőségi karácsonyi termékek árusítása, az ünnepkörhöz kapcsolódó kulturális és színpadi programok bemutatása volt.

A négy adventi hétvégén kézműves és termelői vásár, állatsimogató, betlehem, valamint kézműves foglalkozások és kézműves portékáikat áruló karácsonyi árusok várták és várják vasárnap estig a Szentháromság térre látogatókat.

Az ilyenkor hagyományos Szentháromság téri városi adventi koszorú gyertyagyújtás záróakkordjaként Márfi Gyula nyugalmazott érsek és Porga Gyula polgármester fogalmazta meg ünnepi gondolatait szombat este az eső miatt a Szaléziánum kapujában tartott eseményen.

-Ahogy közeledünk karácsonyhoz, úgy nyílik meg a fény, és űzi el a sötétséget. Bízom benne, hogy a körülöttünk lévő zaj is hétről-hétre lecsendesedik, hiszen az adventi várakozás a felkészülésről és a mögöttünk hagyott esztendőről is szól. Ilyenkor van időnk végiggondolni az évben elkövetett hibáinkat és javítani rajtuk-fogalmazott a polgármester, aki a város minden lakójának békés és boldog karácsonyt kívánt.

Porga Gyula polgármester és Márfi Gyula nyugalmazott érsek gyújtotta meg a városi adventi koszorú gyertyáját.

Porga Gyula polgármester és Márfi Gyula nyugalmazott érsek gyújtotta meg a városi adventi koszorú utolsó gyertyáját december 21-én az eső miatt a Szaléziánum kapujában


Márfi Gyula a tőle megszokott őszinteséggel hívta fel a figyelmet a vallásgyakorlás fontosságára. Mint mondta, Európa ma láthatóan kitaszítja Jézust és Istent magából, miközben a család háttérbe szorul, elavulttá válik. -Ha az Istent eltüntetjük értékrendünk csúcsáról, csak anyagi javak maradnak, amelyek nem okoznak boldogságot. A megromlott erkölcs miatt Európa a karácsony lényegét elfelejtve Római Birodalom hanyatló korszakába tér vissza-mondta, majd arra intett, hogy épp ezért ma komolyan kell venni a karácsonyt, a hitet és a vallásgyakorlást, „szeretni a nemzetet, családot és hazát.”

Az utolsó gyertyagyújtás alkalmából rendezett városi eseményen Kőrösi Csaba színművész működött közre. Rajta kívül a Góbé zenekar adott műsort a várban.

Az Advent a Várban rendezvénysorozat holnap, azaz december 22-én ér véget. 15 órától a Zeng a lélek című bábjátékos misztériumjátékot adja elő a Kabóca Bábszínház, majd 17 órától a Bazseva Zenekar játszik.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Veszprémben rendezik meg a kézilabda diákolimpia egyik korosztályának döntőjét diákolimpia Veszprémben rendezik meg a kézilabda diákolimpia egyik korosztályának döntőjét Veszprémben méri össze tudását a diákolimpia döntőjébe jutott nyolc fiú és nyolc lány kézilabdacsapat a hétvégén. 2025. március 22. 11:31 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. 2025. március 21. 11:27 Találkozott a veszprémi NATO-kontingens új vezetőjével a polgármester közélet Találkozott a veszprémi NATO-kontingens új vezetőjével a polgármester Porga Gyula az irodájában fogadta Domenico Oppedisano alezredest. 2025. március 19. 12:49 13 milliárd támogatás juthat veszprémi fejlesztésekre az egyik uniós zsebből közélet 13 milliárd támogatás juthat veszprémi fejlesztésekre az egyik uniós zsebből Több mint 13 milliárd forint áll majd Veszprém rendelkezésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP Plusz) a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban, és már azt is lehet tudni, mire költi ezt a város. 2025. március 17. 21:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.