2020. február 25. // Géza névnap

Vollein Ferenc színei az égből

A 21 éves festőművész kora ellenére a hazai és nemzetközi naiv képzőművészet egyik legismertebb képviselője. 45 művéből álló tárlata hétfő óta a Petőfi Színházban látható.

A veszprémi születésű Vollein Ferenc Badacsönyörsön él és alkot. Több mint 10 éve foglalkozik elmélyülten a festészettel, amelynek során kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereket ért el. Mára már a kortárs naiv képzőművészeti iskola egyik legismertebb hazai és nemzetközi képviselőjeként tartják számon. Iskoláját Várpalotán, a Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola Gimnázium képzőművészet szakán végezte.

Alkotásait leginkább az Ó-és Újszövetség, a magyar történelem, a balatoni és a toszkán táj ihleti. Eddig 44 önálló tárlatot rendezhetett kiemelt képzőművészeti jelentőségű hazai és nemzetközi kiállítóhelyeken, továbbá számos csoportos kiállításon is részt vett. Alkotópályázatok nyertese, rangos művészeti ösztöndíjakkal rendelkezik.

Stílusa nehezen meghatározható, de a szakemberek véleménye alapján különleges egyedi szín- és formavilággal rendelkezik. Többen állítják, az avantgarde egyik legjelentősebb, de Magyarországon kevésbé preferált irányzatához, a naiv-neoreneszánsz iskolájához áll a legközelebb, s annak egyik kiemelkedő, hazai és nemzetközi képviselőjeként határozzák meg.

Alkotásai máris fellelhetők rangos és hazai nemzetközi köz-és magángyűjteményekben: többek közt  Budapesten a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményben, Dr. Nagy Krisztián Magángyűjteményben, Balatonfüreden a Vaszary Villa és Galéria gyűjteményében, Japánban, a Toyamai Gyermekművészeti Múzeum Képtárában és Genfben, a Bayer-Unep Székházban, valamint Rómában, a Vatikáni Múzeum és Képtári pápai magángyűjteményében.

Utóbbi városhoz kapcsolódik egyik legnagyobb szintű elismerése: 2016-ban Ferenc pápa általános pápai audencia keretében több ezer ember előtt, Rómában, a Szent Péter téren fogadta őt, ekkor nyújthatta át neki a Szent Márton megkereszteli édesanyját című olaj-vászon alkotását.

Vollein Ferenc műve Picasso, Chagall és Dalí alkotásai mellett látható a világhírű Vatikáni Múzeum-és Képtár gyűjteményében -elsőként az élő, kortárs magyar festőművészek közül.

Itthon legnagyobb egyházi körökből ajánlották a fiút és festményét a Vatikánnak. Az említetteken túl több mint 90 festménye került különféle köz-és magángyűjteményekbe.

Harmadszor Veszprémben

A január 6-án nyílt kiállítása nem az első Veszprémben. A Petőfi Színház előtt a korábbi érsek, Márfi Gyula meghívására kétszer, 2014-ben és 2018-ban a Szaléziánumban mutatkozott be. Most egy hónapon át 45 alkotása látható a színház aulájában, melyek elmondása szerint életének egy-egy személvényét mutatják be. A kiállításmegnyitón azt mondta, minden munkája egyformán kedves számára. A kiállításon kifejezetten az erre az alkalomra festett alkotása is látható, melyet 2019 őszén készített. A kép Boldog Gizella és Szent István kézfogóját ábrázolja.

Vollein Ferenc és Fenyvesi Zoltán a január 6-i kiállításmegnyitón a Petőfi Színház aulájábanVollein Ferenc és Fenyvesi Zoltán a január 6-i kiállításmegnyitón a Petőfi Színház aulájában

A Színek az égből című kiállítás megnyitójának díszvendége Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő volt, aki azt mondta, büszke arra, hogy az általa képviselt badacsonyi térség művésze a megyeszékhelyen mutatkozhat be. - A képeket nézve megismerhetjük a művészt, de ha jobban megnézzük őket, rájöhetünk, hogy a művész ugyanazt a világot, de nagyon máshogy látja. Ferenc észreveszi azt is a világban, amit a mi szemünk nem vesz észre- mondta.

Oberfrank Pál színházigazgató kiemelte, hogy a vízkeresztkor megnyitott kiállítás különösen öröm két előadás közt, hisz számos szín költözik a teátrumba. Vollein Ferenc festményei által „felemelkedhetünk a művészet magaslataiba”-fogalmazott. Vollein Ferenc mentora Szemes Péter irodalomtörténész és esztéta, aki a hétfői megnyitón Egry Józsefhez és Udvardi Erzsébethez hasonlította a fiatal művészt. „Nem csak a vásznon, hanem lelkében is ott hullámzik a Balaton. Alkotásain keresztül kitárul az ember elveszett világa.”

Vollein Ferenc 2020-ban és 2021-ben még legalább 8 különböző helyen rendezhet önálló tárlatokat, amelyek közül a legjelentősebb helyszín a budapesti Szent István bazilika lesz.

Ge. Á.
Kovács Bálint
2020. február 25. // Géza névnap