Ismerős? Valószínűleg. Mindannyiunkkal előfordult már, hogy valamit görcsösen akartunk, de nem működött. Hogy kitaláltuk, mostantól minden megváltozik, többé nem fecséreljük el az időnket és nem halasztgatjuk a dolgokat, hanem idejében nekiállunk, hogy aztán utána büntetlenül pihenhessünk. Vagy éppen, szigorúan betartva a szabályokat, átállunk az egészséges életmódra és lefogyunk, no meg persze többet rendszeresen edzünk. Év elején elég gyakoriak az ilyen jelenetek is.
Ahogy általában azok is, amikor legszívesebben dühödten söpörnénk végig a környezetünkön, mint egy hurrikán, mert minden kínszenvedés, vér és verejték ellenére az erőfeszítéseinket nem koronázza siker. Úgyhogy feladjuk. És néha nagyon jól tesszük. Mert néha a legtöbb, amit tehetünk, hogy engedünk a lustaság csábításának.
Furán hangozhat ez, hiszen azt tanultuk, hogy az életben a produktivitás visz előre. A társadalom a cselekvő embereket szereti, akik mindig időben elvégzik a munkájukat, akiknél mindig tip-top a lakás, és akik szabadidejükben sem csak a kanapén fekszenek, hanem lehetőleg hegyeket mozgatnak meg. Elvégre is, a lustaság főben járó bűn. Benne van a Bibliában.
De az is, hogy a hetedik napon még Istennek is meg kellett pihennie, uram bocsá, egy kicsit lustálkodnia. És épp ezt várja el tőlünk emberektől is. A tudomány pedig azóta kimondta, hogy ezt nemcsak a hetedik napon tehetjük meg, hanem adott esetben máskor is.
A lustaság ugyanis, az unalommal karöltve, olykor meglehetősen gyümölcsöző lehet. Kutatók szerint, amikor nem csinálunk semmit, céltalanul töltjük el az időnket, azaz a figyelmünk pihen, az elménk elkezd össze-vissza kalandozni – a múltban, a jelenben és a jövőben – ami rendkívül serkentőleg hat a kreativitásunkra. A legjobb ötleteink általában pont ilyenkor születnek meg: amikor látszólag nem csinálunk semmi lényegeset, vagy valami olyat, amit már rutinból végzünk és nem igényel különösebb fókuszáltságot – sétálunk, a reggeli kávét szürcsöljük, felnőtt színezőt töltünk vagy csak az ágyon fekve, zenét hallgatva álmodozunk.
Én például megfigyeltem magamon, hogy az ihlet rendszerint mosogatás vagy a zuhany alatt talál meg – magyarán, egyszerű, gondolkodást nem igénylő rutinfeladatok közben. Vagy, amikor hosszas és látványos szenvedés után sarokba hajítom az aktuális feladatot, hogy majd később megcsinálom, de tovább nem kínzom magam, inkább megnézek egy filmet. Aztán persze eltelik másfél óra, és ta-dam, egyszer csak fellobban a szikra.
De a lustaság nem csak akkor jöhet jól, ha kreatívabbak szeretnénk lenni. Jó tíz éve, hogy olvastam egy cikket egy hölgyről, aki évekig próbált meg lefogyni, mindenféle diéta segítségével, persze sikertelenül. Aztán amikor hagyta a fenébe az egészet, és egész egyszerűen ette azt, amit megkívánt és ami jól esett a szervezetének, és nem azon kattogott egyfolytában az agya, hogy mit nem szabad és mit nem, rohamtempóban elkezdtek leolvadni róla a kilók. Nem állítom persze, hogy ez lenne az ideális módszer az egészséges életmódhoz, mindenesetre annyi igaz, hogy az állandó megfeszítettség még nem feltétlenül vezet eredményre.
Gondoljunk csak a jin-jang elméletre: az egyik oldal csak a másik részletével lesz teljes. Az izmoknak is kell a pihenés egy fárasztó edzés után, hogy utána ismét fel tudjunk állni a futópadra. Ahogy a munkában sem lehet mindig 100%-on teljesíteni, és magunkra is kell gondolni, különben kiégés lesz a vége.
Szóval olykor igenis teret engedhetünk a lustaságnak, és szabad bűnözni. Persze némi keret és egészséges mérték felállítása nem árt, különben ugyanúgy kontraproduktív lesz a dolog.
