Valljuk be őszintén: bármennyire is távol áll egy magyar – vagy éppen veszprémi – polgártól a kézilabda sportága, Sterbik Árpád neve bizonyára akkor sem lesz ismeretlen számára. Nem véletlenül...
Hiszen a barátságos óriás különleges habitusa és egyénisége mellett legendás teljesítményével is kőkeményen rászolgált arra, hogy a világon szinte mindenütt belopja magát az emberek szívébe.
Mindig is tipikusan az a kapus volt, akit ha akartak is, akkor sem tudtak lenézni még az ellenfelei sem. Tisztelték, elismerték, szerették. Mindez így lesz azután is, hogy a 41. évében járó játékos a 2019/2020-as idény végén hivatalosan is elbúcsúzik az aktív pályafutásától.
Portálunk a napokban megkereste a spanyol színekben Európa- és világbajnok szerbiai magyar kézilabdakapust, hogy meséljen róla, mi vezetett ahhoz, hogy éppen idén hozza meg ezt a korántsem egyszerű döntést. Árpi pedig egy igencsak hangsúlyos mondattal kezdte a beszélgetést:
„Boldog vagyok!”
Ha a szívemre teszem a tenyeremet, azt kell, hogy mondjam már négy-öt éve fontolgattam ezt a lépést. Azonban mindig közbejött valami, ami miatt mégis maradtam. Félre ne értsenek, egy pillanatig sem bánom. A kézilabda az életem része lett, s ez így fog maradni azután is, ha a kapuban már nem én állok majd ott. A spanyol Rodrigo Corrales jövő nyári érkezésével ugyanis ki fog alakulni egy olyan kapustrió Veszprémben, amely nélkülem is stabilan biztonságot nyújt majd a játkostársaknak, s nem utolsósorban a szurkolóinknak is
– felelte nyugalmat sugallva a 2005-ben a világ legjobb kézilabdázójának választott klasszis.
Mindannyian pontosan jól ismerjük az érzést, hogy a búcsúzás valójában mennyire embert próbáló, hálátlan feladat. Sterbik azonban nyomatékosította, hogy szomorkodásra senkinek sincs pillanatnyi oka sem.
Két gyönyörű gyermek, s egy csodálatos feleség vár rám otthon. Miért is szomorkodhatnék? Szeretném, ha a szurkolóink sem tennék ezt, ugyanis messzire nem megyek: ha szükség lesz rám, akkor beugrásra kész leszek. Éppen ezért odafigyelek majd arra is, hogy véletlenül se csússzon fel plusz tíz kiló a pocakra!
– ígérte meg tréfásan, majd még annyit elárult, benne van a pakliban az is, hogy kapusedzőként folytatja tovább a bakonyi klub kötelékében.
A beszélgetés végéhez közeledve bátorkodtunk kikérni a legenda véleményét a férfi kézilabda Eb-n szereplő, fiatal játékosokkal teli, de igencsak nagy meglepetést okozó magyar válogatottal kapcsolatban is. Kérdésünkre, hogy gondolta-e volna, hogy a honiak két ponttal, elsőként jutnak tovább a csoportjukból, Árpi azt felelte:
„Nemhogy én, szerintem ezt még maga a stáb sem gondolta volna!”
Bárhogy is alakulnak a mérkőzések innentől fogva, ők már nyertek: tiszteletet legfőképpen! Azonban azt is hangsúlyoznom kell, hogy a tehetségük mellett egyébként mindenük megvolt a sikerhez: Chema Rodríguez támadásban, Nagy László védekezésben, míg Gulyás István mentális-lelki felkészítésben profi. Arról nem is beszélve - higgyék el nekem -, hogy rengeteget számít ám az is, ha hisznek az emberben...
Pont azon gondolkoztam egyik nap, hogy anno a 2001/2002-es idényben, amikor BL-döntőt játszhattam az akkori veszprémi csapattal, hasonló érzések járhattak át, mint most a magyar fiatalokat. Emlékszem, előtte nem sokkal még én is televízióból figyeltem a legrangosabb sorozatot, ahogy ők is a világversenyeket... S nézzék meg: mára ahogy engem is, őket is megismerte a világ!
– emléket idézve, e szavakkal búcsúzott tőlünk a bolygó egyik, ha nem legjobb kézilabdakapusa, Sterbik Árpád.
Sterbik Árpád
Született: 1979. november 22., Zenta
Nemzetisége: magyar
Állampolgársága: szerb-magyar-spanyol
Klubjai: Jugovics Kacs (Káty – 2001-ig), Veszprém (2001–2004), Ciudad Real (2004–2011), Atlético Madrid (2011–2012), Barcelona (2012–2014), Vardar Szkopje (2014–2018), Veszprém (2018–2020)
Válogatottsága: 120 szerb, 75 spanyol
Legjobb eredményei: világbajnok (2013), 3x vb-3. (1999, 2001, 2011), vb-5. (2005), vb-8. (2003), Európa-bajnok (2018), Eb-2. (2016), 4x Bajnokok Ligája-győztes (2006, 2008, 2009, 2017), 6X BL-2. (2002, 2005, 2011, 2012, 2013, 2019), Challenge-kupa-győztes (2001), a világ legjobb játékosa (2005)
