Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon

2020. január 29. 13:45 // Forrás: mti
Ilyen magas foglalkoztatási szintet még nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint a tavalyi negyedik negyedévben - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

 Az államtitkár kiemelte, hogy a 2010-es kormányváltáshoz képest 840 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés döntően a versenyszférában történt, ahol mintegy 710 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben. Ugyanebben az időszakban 11,8-ról 3,3 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta - tette hozzá.

Bodó Sándor kitért ugyanakkor arra is, hogy jelentős az eltérés a férfiak és a nők foglalkoztatásában. A férfiak foglalkoztatási rátája elérte a 77,6 százalékot a tavalyi utolsó negyedévben, míg a nőké 63,1 százalékos.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy ez a helyzet feladatokat is ad, példaként említette a bölcsődefejlesztési program folytatását. Elmondta azt is, hamarosan elkezdődik a kismamákat képzésekkel, ösztöndíjakkal segítő program annak érdekében, hogy minél nagyobb számban vissza tudjanak térni a munkaerőpiacra.

vehir.hu
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.