2020. február 18. // Bernadett névnap

Móricz világa maga a csoda

Február hetedikén mutatják be Móricz Zsigmond Pillangó című regényének színpadi változatát a Veszprémi Petőfi Színházban. Az első nagyszínházi rendezéséről, félelmeiről, az alkotófolyamatról kérdeztük Börcsök Enikő rendezőt.

A veszprémi közönség már nem ismeretlen számára, hiszen nemrég a Kurázsi mama és gyermekei című Brecht darabban játszotta a címszerepet. Ezúttal viszont egészen más minőségben jött hozzánk: hogy megrendezze első nagyszínpadi előadását…

Amikor lezárult a Kurázsi mama időszaka, már szó esett arról, hogy később visszatérek a Petőfi Színházba, csak még nem tudtuk pontosan, hogy milyen „szerepben”. Nagyon jól éreztem magam Veszprémben, rögtön gondoltuk, hogy az együttműködés hosszútávú lesz. A múlt évben nem volt olyan feladat, ami rám illett volna, most viszont felkértek, hogy rendezzek. Már megszokhatta a veszprémi közönség, hogy létezik egy úgynevezett klasszikus bérlet, így ebből kiindulva kezdtünk el gondolkodni. Sok ötlet felmerült, végül az igazgatóhelyettes, Kellerné Egresi Zsuzska, és az igazgató úr, Oberfrank Pál közös ötlete győzött, a Pillangó.

Rögtön érezte, hogy ez Önnek való?

Igen, az a helyzet, hogy rendkívül közel áll hozzám Móricz világa. Emellett figyelembe vettük azt is, hogy Móriczot már régen nem játszottak a Petőfi Színházban.

Voltak félelmei a rendezést illetően?

Természetesen. Jövőre lesz harminc éve, hogy színész vagyok, nagyszínházi rendezésből pedig ez az első, mégis azt gondoltam, hogy sok mindenről beszélhetnék a rendezés kapcsán. Sok mondanivalóm van. Kisszínpadon tehát már kétszer is rendeztem, de a Színművészetin és szabadtéren is.

Lelkileg hogyan készült a mostani feladatra?

Először is nem tudtam, miként kell nekifogni egy rendezésnek. Éppen ezért rengetegszer elolvastam a könyvet, míg eljutottam addig, hogy nincsen olyan kérdés a mű kapcsán, amire ne tudnék válaszolni. Ekkor kicsit megnyugodtam. Aztán elkezdtem azon gondolkozni, hogyan lehetne Gyökössy Zsolt színpadi változatát megvalósítani. A színpadi szöveghez magam is hozzáírtam olyan mondatokat, amelyek a regényből fontossá váltak számomra. Ahogy a többiekkel elkezdtük tervezni a Pillangó világát, teljesen világossá vált, hogy a Móricz-műveket nem lehet semerre alakítani, hiszen azok éppen úgy szépek, ahogy vannak. Nem lehet maivá tenni, de talán ez is megfoghatja az embereket: hogy milyen szépen beszéltek akkor, és mennyire meggondolták, hogy mit mondanak.

Ma nem gondoljuk meg?

Az a helyzet, hogy a kommunikáció – ha például egy telefonos üzenetváltást veszünk – néhány rövid mondatból áll. Éppen az jutott eszembe nemrég, hogy

vajon mennyit gondolkodik az ember két mondat között, míg megszólal úgy, hogy saját érzéseit tükrözze benne.

Móricz világa maga a csoda. Egy csúnya szó sem hagyta el a szájukat, és a lehető legkerekebbre fogalmazták meg érzéseiket. A próbák során feltűnt, hogy a hosszú mondatokon hamar túl akarnak lenni. Nehéz és különös stílus.

Kijelenthetjük, hogy ez egy klasszikus rendezés?

Igen, de nyilván van benne egy-két olyan ötlet, ami az én kis álmom volt, ugyanakkor azon a nyelven szólal majd meg, amin meg kell szólalnia. Úgy érzem, nincs benne semmi olyan, ami ne lenne odavaló. A mozgás és a díszlet is remekül ábrázolja majd ezt a világot; ami végül megszületik, az egy nagyszerű közös alkotómunka végeredménye lesz. A jelmeztervező Csík György, míg a darab koreográfusa a párom, Nagy Norbert.

Ilyenkor akarva-akaratlanul beugranak korábbi Pillangó előadások, vagy akár tévéfilmek? Utóbbiból például kettő is készült.

A filmeket nem láttam, és úgy döntöttem, hogy majd a bemutatót követően nézem meg, mivel gátolná a fantáziámat. A szereposztást rendkívül találónak gondolom, főbb szerepekben például a volt tanítványaim is lesznek, így Hajdu Tibort és Bajor Lilit is láthatja a közönség. Bori Réka pedig a másik osztályban – tehát az enyémekkel egy időben – végzett, szintén játszik majd a darabban.

Közeledünk a bemutatóhoz. Ott tartanak, ahol éppen tartaniuk kell?

Azt gondolom, jól állunk. Érdekes, hogy a Vígszínházban egészen más a próbamenet, ott több idő jut egy darabra. Ugyanakkor azt is vallom, hogy mindig annyi idő alatt készül el az ember, amennyi időt kap rá.

Valamennyire már ismeri az itteni közönséget. Mit gondol, mennyire lesz a befogadható az előadás veszprémiek számára?

Mostanában nyilván elég sokat vagyok itt, így megnézem az itteni előadásokat, és figyelem, hogyan reagálnak a különböző stílusokra. Nagyon tetszik, hogy sokféle néző van, a színház pedig teljes mértékben alkalmazkodik a városlakókhoz. Akik délelőtt tudnak jönni, azoknak délelőtt van előadás, de külön van diákoknak, külön kórházbérlet… Bízom benne, hogy Móricz mindenkihez eljut majd. A célom az, hogy ne „csak” úgy megszólaljon a mű, de úgy szólaljon meg, ahogy az írva van.

Ilyenkor saját magáról is tanul új dolgokat az ember?

Kétségtelenül. Igyekeztem figyelni arra, hogy ami engem színészként bánt, azt ne kövessem el az „én” színészeimmel. Hogy ne legyek türelmetlen, hiszen ha valami az én fejemben megszületik, azt a színész nem láthatja rögtön. Meg kell várni, míg megszületik benne is, és akár hozzá tesz dolgokat.

Alkalmazkodni kell a színész érzéseihez, gondolataihoz, és főként a tapasztalataihoz.

Olyan utat kell találnunk, amelyen járva a lehető legjobb dolog születhet. De szerencsére rengeteg inspirációt kapok, nagy öröm, hogy ilyen csodálatos színészek vesznek körül.

Említette, hogy együtt dolgozik a volt tanítványaival. Ilyenkor mennyi idő, amíg átfordul a tanár-diák viszony egyfajta kollegiális viszonyba?

Annyi a különbség, hogy most már tegeznek. Az a helyzet, hogy emberileg mindig is közel álltunk egymáshoz, legalábbis próbáltam hozzájuk közel kerülni, nagy szigort soha nem alkalmaztam. Egy náluk tapasztaltabb ember vagyok, aki megpróbálja őket segíteni azon az úton, amelyen menni szeretnének. Nagy öröm, hogy amiről öt-hat éve fogalmuk sem volt, az mára már magától értetődő. Sokszor meglátom bennük saját magamat.

Ilyenkor meghatódik?

Abszolút. De egyébként is rengeteget sírok, ilyenkor el kell bújnom: például elmondok egy instrukciót, majd másnap megcsinálják, és akár még hozzá is tesznek. Ez egy rendkívül szép pillanat. Hiszen elfogadták, megértették, és megcsinálták. Csodálatos, amikor egy nyelvet beszélsz a kollegákkal.

Szabó Eszter
Domján Attila
2020. február 18. // Bernadett névnap