2020. február 23. // Alfréd névnap

Visszamenőleges hatállyal tiltották el Kim Rasmussent

2020. február 10. 22:08
MTI
Visszamenőleges hatállyal két hónapra tiltotta el Kim Rasmussent a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF), így a magyar női válogatott menesztett szövetségi kapitánya ismét tevékenykedhet.

A dán TV2 honlapján hétfőn megjelent interjúban az edző elmondta: az eltiltás mellett 35 ezer koronás (1,5 millió forint) pénzbüntetést kapott.   

Decemberben a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyarok a csoportkör utolsó fordulójában egy góllal kikaptak Romániától, így nem jutottak a középdöntőbe. Rasmussent a meccsen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A játékvezetői tévedésekkel tarkított összecsapás után az edző sportszerűtlenül viselkedett, nem megfelelő szóhasználattal élt a sajtótájékoztatón, ezért az IHF a magyarok kiesése után azonnali hatállyal felfüggesztette.

A válogatott a rossz szereplés ellenére kijutott az olimpiai selejtezőtornára, ahol Szerbia, Kazahsztán, valamint Oroszország lesz az ellenfele március 20-tól 22-ig. A győri tornán már a Danyi Gábor, Elek Gábor edzőpáros irányítja a csapatot, mert Rasmussent a magyar szövetség január 7-én felmentette.   

A dán tréner hétfőn elmondta, visszamenőleges hatállyal tiltották el két hónapra, vagyis ismét szabadon dolgozhat. Az eredeti döntés három hónap volt, de ebből egyet elengedtek a bocsánatkérése miatt.   

Rendkívül megkönnyebbültem. Immár a jövőbe tekintek, és most már semmi nem akadályoz, hogy ismét munkát vállaljak. Remélem, hamarosan megint lehetőséget kapok, és a lehető leghamarabb leülhetek a kispadra

- nyilatkozta.

Hozzátette, súlyosabb büntetés esetén biztosan a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult volna, hiszen nagyon tartott tőle, hogy egy életre eltiltják. Mint kifejtette, pénzbüntetése kapcsán nem számít a magyar szövetség segítségére.

Nincs mit tenni. Én voltam, aki ezt mondta, szóval nekem kell fizetnem

- utalt a sajtótájékoztatón elhangzott káromkodására.   

Rasmussen elárulta, voltak már kezdeti tárgyalásai dán és külföldi klubcsapatoknál, de konkrétumról még nem tud beszámolni. Elismerte, a dán női válogatott szövetségi kapitányi posztja számára is egy álom, vagyis nagyon szívesen irányítaná hazája legjobbjait.

vehir.hu

További cikkek

Hatalmas csatában nyert, csoportmásodik a Veszprém!
Hatalmas csatában nyert, csoportmásodik a Veszprém!
A meccs emberének választott Sterbik Árpád vezetésével egy góllal legyőzte a francia Montpellier együttesét a Telekom Veszprém, amely így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megszerezte csoportja második helyét a Bajnokok Ligájában.
Külügyminisztérium: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt
Külügyminisztérium: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt
Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
A listavezető nyerte a városi rangadót
A listavezető nyerte a városi rangadót
A Veszprémi KKFT – akárcsak a felek őszi találkozásakor – szombaton, a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának 13. fordulójában is 26-23-as sikert aratott a városi nagy rivális Telekom U21 felett. Fazekas Gergőék így továbbra is őrzik hárompontos előnyüket a tabella első, feljutást jelentő pozíciójában állva.
Egyszer sem vezetett, mégis pontot szerzett a Tatabánya
Egyszer sem vezetett, mégis pontot szerzett a Tatabánya
A Tatabánya 24-24-es döntetlent játszott a francia Pays d'Aix Université Club csapatával a férfi kézilabda EHF Kupa csoportkörének harmadik fordulójában, szombaton Győrben.
Honfitársa, Mohamed Szalah példája lebeg Omar Jahia előtt
Honfitársa, Mohamed Szalah példája lebeg Omar Jahia előtt
Hiszek abban, hogy a Telekom Veszprém eljut a Bajnokok Ligájának négyes döntőjébe, és titkon még azt is remélem, hogy most már a csúcsra is sikerül feljutni – fogalmazott a Telekom Veszprém egyiptomi jobbátlövője, Omar Jahia.
2020. február 23. // Alfréd névnap