Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-1°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-1°C

Hamlet a Pannon Várszínházban

2020. február 14. 16:13
Shakespeare egyik legismertebb drámáját, a dán királyfi történetét állította színpadra a Pannon Várszínház, Vándorfi László rendezésében.

Már több mint négyszáz éve nem él Shakespeare; művei viszont kicsit sem idejétmúltak, sőt, kimondottan aktuálisak lehetnek. A szóban forgó Shakespeare-mű – talán nem túlzás kijelenteni -, a legismertebbje az angol drámaírónak. Egyáltalán nem lerágott csont, a színházak újra és újra előveszik, hiszen örökérvényűsége miatt mindig lehet új dolgokról beszélni a tragédia kapcsán.

A veszprémi közönség Szelle Dávidot láthatja a címszerepben, aki – ahogy azt már megszokhattuk – rendkívül pontos és hiteles színészi játékával járja be a karakterben rejlő végleteket. Ahogy a művész, kérdésünkre fogalmazott: „Amikor kiderült, hogy a címszerepet játszom, össze szorult a gyomrom, hiszen Hamletet eljátszani hatalmas felelősség, ugyanakkor egyfajta mérföldkő is. Ebben a figurában nagyon sok minden lejátszódik, a színésznek egy rendkívül színes palettát kell felmutatnia. Ezért is nagyon jól esett, hogy Vándorfi László rám gondolt a szerep kapcsán.”

Arról, hogy mi jelentette a legnagyobb kihívást, a következőket mondta:

„Nehéz és nagyon éles érzelmi váltásokat rejt a szerep: Hamlet az egyik érzelmi állapotból hirtelen átmegy egy másikba, gyakorlatilag a másodpercek töredéke alatt.”

Hogy miként lehetséges Hamlet karakterét színészileg felépíteni, arról Dávid így mesélt: „Természetesen a hasonlóan nagy volumenű szerepeknél – főként ahol a drámai vonal ilyen erőteljesen megmutatkozik –, próbálom saját élettapasztalatból és élményből felépíteni. Vagyis igyekszem Szelle Dávid vívódásait Hamlet vívódásaira áthelyezni. Hamlet tisztán látja, hogy amiben él, az – enyhén szólva – nem az igazi. De nem hódol be, hanem meg akarja buktatni a rendszert még akkor is, ha pontosan tudja, belehal.”

Dávid fiatal kora ellenére számos nagyvolumenű hőst eljátszott már. Amikor arra kérdeztünk rá, hogy ebben a próbafolyamatban mit tanult saját magáról, a következőt mondta: „A mai napig küzdök az önbizalom kérdésével, főként annak egyfajta hiányával. Két nappal ezelőtt viszont – éppen a Hamlet kapcsán – egy kisebb áttörést éreztem ezzel kapcsolatban. Megnyugodni persze nem lehet, hiszen az sem lenne jó, de úgy érzem, egy kicsit stabilabb lábon áll a színészi kvalitásom.”

Az előadásról és annak időpontjairól bővebben itt olvashat! 

Galéria
Hamlet a Pannon Várszínházban
Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Hétfő délután a Budapest Music Centerben ismertették a 2024-es fellépők neveit. Ahogy azt már megszokhattuk, megint ígéretes a névsor az egyébként húszéves fesztiválon. tegnap 17:55 Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat A kínai Ningbo város lakosságszáma pont akkora, mint Magyarországé: 9,6 millió ember. Ez a város pedig Veszprémmel ápol már húsz éve partnervárosi kapcsolatot. Ennek egyik eredménye a Pannon Egyetemre szervezett fotókiállítás, aminek a megnyitóján a hazánkban tartózkodó ningbói delegáció is részt vett hétfőn. tegnap 15:00 A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. 2023. december 3. 15:18 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.