2020. április 8. // Dénes névnap

Kiütéssel nyert a listavezető VKKFT

2020. február 17. 6:39
A félidőben már nyolccal vezetett, végül hét góllal diadalmaskodott a listavezető VKKFT vasárnap este a PEAC vendég szeretetében. A Tombor Csaba vezette veszprémi fiatalok győzelme egy pillanatig sem forgott kockán a kézilabda NB I/B tavaszi szezonjának nyitómérkőzésén.

A játékosainkra pillantva rögtön szembesülhetünk azzal, hogy magabiztosak, és nem utolsósorban hisznek egymásban. Úgy gondolom, a jó tavaszi kezdés iszonyatosan nagy lendülettel szolgálna számukra!

vélekedett a hétvégi, a másodosztályú kézilabda-bajnokság tavaszi rajtja előtt Éles József, a feljutásra aspiráló, éllovas Veszprémi KKFT tulajdonosa.

Mi mást is kívánhattunk volna vasárnap este, a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának 12. fordulója előtt, minthogy így legyen! A bakonyiak ugyanis a PEAC otthonába, a pécsi Laubert Dezső Sportcsarnokba utaztak bizonyítani.

Éles Benedek értékesített hétméteresével, valamint Szeitl László bombájával vette kezdetét a találkozó (3. perc: 0-2). Egészen a huszadik percig kiegyenlített játék folyt a parketten (8-8). Ezt követően indult csak be igazán a vendégek gólgyártása, ami egészen odáig vezetett, hogy a VKKFT már a szünetre is nyolcgólos előnnyel mehetett (félidő: 10-18).

Fazekas Gergő (24) lett az év serdülőkorú játékosa az MKSZ-nélFazekas Gergő (24) lett az év serdülőkorú játékosa az MKSZ-nél

A második játékrész nem tartogatott túl nagy meglepetést számunkra: a Tombor-tanítványok magabiztosan őrizték előnyüket (47. perc: 19-24). Okosan, nem kapkodva kézilabdáztak a veszprémiek (53. perc: 22-28). A hajrához érkezve pedig a győztes kilétéhez már kétség sem férhetett: kiütéssel nyert a VKKFT a tavaszi nyitányon! (végeredmény: 25-32).

A vasárnap esti mérkőzésen tíz találatot jegyző Szmetán Péterre és csapattársaira szombaton 11.00 órakor talán az idény legnagyobb rangadója vár. Ugyanis a Tüzér utcai DEVM Sportcsarnokban – ahova a belépés ingyenes lesz – a Telekom Veszprém U21 várja őket egy igazán parázs derbire!

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 12. forduló:
PEAC–Veszprémi KKFT 25-32 (10-18)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Garai, Varasdi.
A PEAC legeredményesebb góldobója: Szomori 8 (1). Edzőik: Németh Attila és Koleszár György.
A VKKFT góldobói: Szmetán P. 10, Szeitl L. 7, Fazekas G. 5, Kristóf 5, Hári 2, Éles B. 1 (2/1),  Seregi 1, Tóth 1. Edzőik: Tombor Csaba és Kovács György.
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1
Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprémi KKFT 15 13 1 1 423 337 86 27
2. PLER-Budapest 15 10 1 4 389 342 47 21
3. Balatonfüred U21 15 10 0 5 406 381 25 20
4. ETO-SZESE 15 10 0 5 411 399 12 20
5. Tatai AC 15 9 1 5 401 366 35 19
6. Telekom Veszprém U21 15 9 1 5 411 380 31 19
7. Budai Farkasok 15 8 1 6 388 405 -17 17
8. NEKA 15 5 2 8 374 368 6 12
9. Pécsi VSE 15 4 1 10 399 425 -26 9
10. Szigetszentmiklós 15 4 0 11 374 429 -55 8
11. PEAC 15 2 2 11 416 481 -65 6
12. Rév tsc 15 1 0 14 343 422 -79 2
Utolsó módosítás: 2020. március 9. 13:53
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 22. 2020. május 16. 18:00 Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok ETO-SZESE Veszprémi KKFT
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 21. 2020. május 9. 13:00 Veszprém, DEVM Sportcsarnok Veszprémi KKFT PLER-Budapest
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 20. 2020. április 26. 17:00 Budapest, Elektromos Sportcsarnok Rév TSC Veszprémi KKFT ELHALASZTVA
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 19. 2020. április 4. 13:00 Veszprém, DEVM Sportcsarnok Veszprémi KKFT Szigetszentmiklós ELHALASZTVA
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 18. 2020. március 27. 19:00 Pécs, Laubert Dezső Sportcsarnok Pécs Veszprémi KKFT ELHALASZTVA
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 17. 2020. március 21. 13:00 Veszprém, DEVM Sportcsarnok Veszprémi KKFT Budai Farkasok ELHALASZTVA
Simon Dani
Domján Attila

További cikkek

Telekom Veszprém: elfogadták a bércsökkentést
Telekom Veszprém: elfogadták a bércsökkentést
A kézilabdaklubot üzemeltető Veszprém Handball Team Zrt. – a koronavírus-járvány miatti jelentős bevételkiesése miatt – egységesen huszonöt százalékkal csökkenti a játékosok, stábtagok és vezetők bérét a márciustól júniusig terjedő időszakra vonatkozóan.
A járvány keresztbetett az utolsó szezonomnak – Sterbik Árpád
A járvány keresztbetett az utolsó szezonomnak – Sterbik Árpád
Még ha folytatják is a szezont, a kapuban már valószínűleg nem láthatják a szurkolók Sterbik Árpádot, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának világklasszisát.
A Veszprémből akar visszavonulni 2019 legjobb magyarországi légiósa
A Veszprémből akar visszavonulni 2019 legjobb magyarországi légiósa
Petar Nenadics, a Telekom Veszprém szerb kézilabdázója jelenlegi klubjából szeretne majd visszavonulni.
Elhunyt Füzesi Ferenc egykori válogatott kézilabdázó
Elhunyt Füzesi Ferenc egykori válogatott kézilabdázó
Életének hatvanadik évében, hétfőn elhunyt Füzesi Ferenc egykori 86-szoros válogatott kézilabdázó.
Nerea Pena szerint június előtt biztosan nem folytatódik a kézilabdaszezon
Nerea Pena szerint június előtt biztosan nem folytatódik a kézilabdaszezon
Nerea Pena, az EHF Kupa-címvédő Siófok KC spanyol kézilabdázója szerint június előtt biztosan nem folytatódhat a szezon a koronavírus-járvány miatt.
2020. április 8. // Dénes névnap