Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Félgőzzel, de győzelem

2020. február 29. 14:56
A naptári évben eddigi leggyengébb teljesítményét produkálta szombaton délután a házigazda Veszprémi KKFT a vendég Nemzeti Kézilabda Akadémia együttese ellen. A találkozón kilenc gólt jegyző Éles Benedek és társai azonban így is egygólos diadalt arattak déli parti riválisaik felett a másodosztály 14. fordulójában.

Újabb fontos lépést készültek tenni a kézilabda-élvonalba való feljutás felé a veszprémi fiatalok, Tombor Csaba tanítványai. A VKKFT ugyanis szombaton kora délután boglári nagy riválisát, a NEKA együttesét látta vendégül közel kétszázfős közönsége előtt a Március 15. utcai sportcsarnokban.

A Somogy megyeiek jegyezték az összecsapás első találatát, amelyre Éles Benedek szinte rögvest válaszolt. Fej-fej melletti, kiélezett küzdelem következett: a kapusok egyik oldalon sem tudtak segíteni az övéiken. Egészen a nyolcadik percig, amikor is a hazai hálóőr Miklós Gergő kétszer egymás után is hárítani tudott (7-5).

Miklós egyébként nem sokkal később hétméterest is fogott. Ugyanakkor társai sajnos nem igazán csillogtaták tudásokat: a huszonegyedikhez érve át is vette a vezetést a tóparti brigád (9-10). Éles azonban előbb büntetőből egyenlíteni, nem sokkal később pedig akcióból fordítani tudott.

Igaz, egygólos fórjukat egészen a pihenőig nem sikerült tovább növelniük a bakonyiaknak, de legalább azt sikerrel megőrizték (félidő: 13-12).

A vezetőedző Tombor Csaba egy pillanatra sem esett kétségbe (archív fotó)A vezetőedző Tombor Csaba egy pillanatra sem esett kétségbe (archív fotó)

Úgy tűnt, hogy a szünetben Tombor Csaba vezetőedzőnek sikerült felrázni játékosait az ötlözőben. Hiszen Éles és Kristóf gólváltása után ismét kettővel ment a VKKFT (39. perc: 17-15). A motiváltságot azonban egyről a kettőre ismét enerváltság váltotta fel: egyenlített, majd fordított is a NEKA (51. perc: 21-23).

Parázs hajrára volt kilátás, a helyiek azonbán tudták, hogy későbbi céljaik elérése érdekében nem szórhatnak el pontokat. Fazekas, Éles, végül Kristóf bombájával hárommal a vége előtt ismét egált mutatott az eredményjelző (24-24)! Az utolsó pillanatokban pedig jobban jött ki lépés a veszprémieknek, akik ha csak félgőzzel is, de így végül újabb győzelmet ünnepelhettek (végeredmény: 26-25).

Fazekas Gergőre és társaira jövő héten vasárnap (19.00) korántsem vár egyszerű feladat. A VKKFT játékosai ugyanis a dobogóért továbbra is harcban álló Tata otthonában lépnek majd parkettre a soron következő, 15. körben.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 14. forduló:
Veszprémi KKFT–Nemzeti Kézilabda Akadémia 26-25 (13-12)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Cseszregi, Sipos.
A VKKFT góldobói: Éles B. 9 (3), Fazekas G. 4, Kirstóf 4, Szmetán P. 3, Szeitl 2, Somogyi 2, Hári 2. Edzők: Tombor Csaba és Kovács György.
A NEKA legeredményesebb góldobója: Kovács G. 5. Edzők: Sótonyi László és Lehőcz Zoltán.
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.


A Veszprémi KKFT tulajdonosa, Éles József  portálunk kérdésére nyomatékosította:

Ha az idény végén valójában fel akarunk jutni az első osztályba, akkor az elkövetkezendő fordulókban mind fejben, mind játékban sokkal többet kell majd nyújtanunk!

– nyilatkozta a találkozót követően.

IMG-9292
IMG-9292
IMG-9292
Simon Dani
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 30 26 1 3 845 703 142 53
2. Budai Farkasok-Rév 30 24 1 5 858 728 130 49
3. DEAC 30 20 3 7 862 785 77 43
4. Széchenyi University HT Veszprém 30 16 4 10 810 802 8 36
5. PV-CENTRAL Békési FKC 30 16 3 11 824 794 30 35
6. Veszprém Handball Academy U21 30 14 4 12 816 777 39 32
7. Ceglédi KK 30 15 2 13 889 852 37 32
8. DVTK 30 15 1 14 823 850 -27 31
9. Vecsési KKFT 30 14 1 15 774 795 -21 29
10. OTP Bank - Pick Szeged U21 30 13 1 16 895 908 -13 27
11. Mezőkövesdi KC 30 12 3 15 811 825 -14 27
12. Százhalombattai KE 30 11 4 15 863 872 -9 26
13. KK Ajka KFT 30 12 2 16 828 853 -25 26
14. Rákosmente 30 8 2 20 801 876 -75 18
15. Balatonfüred KA U21 30 4 1 25 749 867 -118 9
16. Csömör KSK 30 3 1 26 819 980 -161 7
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 15:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 27. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
19-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 3. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
25-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény
32-33
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.