Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A múlt öltözéke sorakozik fel a Pannon Egyetemen

2020. március 9. 20:13
A Méretes Szabó Kft. reformkori öltözeteiből nyílt kiállítás a Pannon Egyetemen.

Az Egyetem Kultúraszervező Csoportja a március tizenötödikére hangolódva, a reformkor öltözeteiből szervezett kiállítást az intézmény B aulájában. A kiállítás megnyitása maga volt a beavatódás a régi kor ruháinak rejtelmeibe, hiszen Felföldi Gábor kulturális referens, rendhagyó módon egyfajta kérdezz-felelek formában engedett betekintést nyerni a Méretes Szabó Kft. kiállítási anyagába.

A válaszadó maga a szabó, vagyis Tatai Tamás volt, aki a kiállított tizenhat ruhadarab tudnivalóit ismertette, egészen az alapanyag beszerzéstől a megvalósításig. Bár a kiállítást beharangozó meghívón reformkori ruhákat említenek, de a szóban forgó korszaktól egészen a napjainkig láthatunk darabokat. Mint megtudtuk, a cég kiállításokon túl történelmi jellegű filmeknek is bedolgozik – ami a jelmezeket illeti –, magyar és külföldi megkereséseknek egyaránt eleget tesznek.

A díszes alkalmi viseletek között Bocskai-öltönyök, valamit Kazinczy-öltönyök is „díszelegnek” az egyetemen. Tatai Tamás kiemelte, csakis minőségi anyagokkal dolgoznak, és teljesen korhű darabokat készítenek.

A tárlat március 23-ig megtekinthető!

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. ma 22:43 Programajánló - A háború és béke kérdései Programajánló - A háború és béke kérdései Mindannyiunkat aggodalommal töltenek el a világban jelenleg zajló brutális háborúk, a megoldhatatlannak tűnő fegyveres konfliktusok. Mégis a modern társadalom információs zajában, a témában erősen átpolitizált kommunikációs térben roppant nehéz a valódi történésekről tudományosan megalapozott, hiteles információkhoz jutni. Erre reagál most a Pannon Egyetem és az MTA VEAB, akiknek közös szervezésében az egyik leghitelesebb magyar biztonságpolitikai szakértő érkezik Veszprémbe előadást tartani. 2024. április 9. 11:32 Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Kedd délelőtt az N épület első emeletén hivatalosan is átadták a tanuló galériát, amely a HTK új kiállító- és közösségi tere. 2024. március 26. 22:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.