2022. június 26.
//
János névnap

Újabb iráni egyetemistákat utasítottak ki

2020. március 16. 8:52
mti
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság - kitoloncolással - kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt - közölte a Belügyminisztérium hétfőn.

A közlemény szerint az iráni egyetemisták a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, utasításaiknak nem tettek eleget.

A kiutasítás végrehajtását annak feltételeinek megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki. A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást, amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető - áll a közleményben.

vehir.hu

További cikkek

Közösen ünnepeltek az ösküiek Ösbő vezér napján
Közösen ünnepeltek az ösküiek Ösbő vezér napján
Ismét megrendezték Öskü hagyományos közösségi ünnepét, az Ösbő vezér napokat. Pénteken és szombaton a helyiek produkciója mellett koncertekkel is készültek a szervezők.
Amikor a műanyagból hulladék lesz, ott is kezdődhet a művészet
Amikor a műanyagból hulladék lesz, ott is kezdődhet a művészet
"Tiszta Balaton, tiszta művészet" címmel rajtolt el idén is a HybridCycle fenntarthatóságot és újrahasznosítást hirdető kezdeményezése. Ezúttal Balatonakarattyán a Nekem a Balaton nevű bisztróban tartották a 2022-es projektnyitót, ahol látványos kupakgyűjtő akcióval, gyerekeknek szóló kreatív újrahasznosító workshoppal is készültek, valamint bemutatták azt a hajót, aminek idén még nagy jelentősége lesz a projekt sikerességében.
Mit lehetne kezdeni a belvárosi prérivel?
Mit lehetne kezdeni a belvárosi prérivel?
A Balaton bútorgyár egykori területe évek óta üresen áll a belvárosban. Az önkormányzat rövid távon parkolóként és rendezvényhelyszínként használná a 2023-as ünnepi évben, az ezt követő időszak fejlesztési tervei pedig még formálódnak. 2020-ban Szabó Bence akkori végzős építész hallgató diplomamunkájában felvázolt egy koncepciót.
Hőségriasztást rendelt el hétfőtől az országos tisztifőorvos
Hőségriasztást rendelt el hétfőtől az országos tisztifőorvos
Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
Maximum 50 liter tankolható hatósági áron a Mol töltőállomásain
Maximum 50 liter tankolható hatósági áron a Mol töltőállomásain
A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.