2020. március 30. // Zalán névnap

Mennyit hajlandó az ember feladni azért, hogy legyőzze a magányt?

Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regénye tanulságos lecke arról, hogy a lesajnált dolgokban és kitaszított emberekben gyakran több potenciál rejlik, mint hisszük.

Tudták, hogy a láp nemcsak egy elvadult susnyás, nagy pocsolyával és vízinövényekkel, hanem lakóhely is? Vízimadarak, különleges növények – zsombék, sás, moha –, fűzfák, akár több tízezer évről itt maradt apró állatfajok lakóhelye – és olykor embereké is. Persze, a láp nem egy Rózsadomb vagy Malibu, de még a múlt században is voltak olyan emberek, akik itt rendezkedtek be az életre.

Így van ez az Ahol a folyami rákok énekelnek főhőse esetében is: Kya és családja Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén él az 1950-60-as években. A láp a kitaszítottak, a bűnözők és a szélhámosok területe, így a városlakók általában lenézik az ittenieket, és ami azt illeti, Kya édesapja sem éppen az a mintaapa és jótét lélek: a megkeseredett férfi rendszerint alkoholra költi kevéske kis bérét, a dühét pedig a családján vezeti le. Egy nap emiatt aztán Kya anyja nem jön haza többé, nem sokkal később pedig a testvérei, majd az apja is elhagyják, így a hatéves kislány teljesen magára marad.

A történet két szálon fut: az egyikben az 50-es évek eseményeit követhetjük végig, azt, hogyan alkalmazkodik Kya a kialakult helyzethez, óriási leleményességgel és kitartással hogyan neveli fel tulajdonképpen önmagát, és lel új családra a láp képében. A másik történetszál 1969-ben indul, és egy rejtélyes gyilkosság felderítését viszi végig, miután két fiú holtan találja a mocsárban a város aranyifját, Chase Andrews-t. Első látásra ugyan balesetnek tűnik a dolog – a férfi látszólag a tűztoronyból zuhant ki, erre utal a nyomok hiánya is –, az eset mégis gyanús. A hírre persze egyből felbolydul a helyi közösség, és a gyanú hamarosan a titokzatos „Lápi Lányra”, Kyára terelődik.

A regény Reese Witherspoon könyvklubjában is szerepelt, a színésznő-producer pedig filmet is tervez forgatni belőleA regény Reese Witherspoon könyvklubjában is szerepelt, a színésznő-producer pedig filmet is tervez forgatni belőle

Az elsőkötetes Delia Owens regénye tehát hivatalosan egy fejlődésregény és egy krimi keveréke, én azonban inkább hívnám a kitaszítottság balladájának és egy lenyűgöző biológiaalbum kettősének. Míg ugyanis a nyomozás és Kya fejlődésének tekintetében tudnék azért némi kivetnivalót találni, a kislány, majd később már fiatal felnőtt nő magányának és a mássággal szemben való ódzkodás bemutatásában Owens igazán sziporkázik.

Bár Kya világa a történet előrehaladtával kismértékben folyamatosan tágul, univerzumának valójában ugyanazok maradnak a határai. Az persze kétségtelen, hogy a családja eltűnése után látszólag halálra ítélt kislány még így hatalmas utat jár be: a gyámügy némi csekély próbálkozástól eltekintve gyakorlatilag ugyanúgy sorsára hagyja, mint a családja, Kya mégis megtanul túlélni, ellátni magát, néhány barátra lel és a szerelmet is megismeri, a láp iránti természetes szenvedélye pedig idővel a tudomány figyelmét is felkelti. De kitaszítottsága, magánya ugyanúgy megmarad: a csalódások nem maradnak el, és olyankor újra és újra meg kell tanulnia, hogy csak magára számíthat, és az igazi társa örökre a láp marad.

Owens nagyon szépen láttatja ezt a magánnyal vívott harcot, az amiatt hozott rossz döntéseket, azt, hogy időnként annak ellenére hagyunk cserben valakit, akit szeretünk, hogy ezt a legkevésbé akarnánk, mert néha a saját magunk terhét is éppen elég cipelni. Hangulatában, talán a bírósági tárgyalás miatt, egy kicsit hasonlít a regény a Ne bántsátok a feketerigót!-ra: Harper Lee klasszikusához hasonlóan a másság iránti viszolygás és a meg nem értés itt is központi szerepet kap, hogy hogyan lesznek céltáblái és a negatív események elszenvedői azok, akik valamilyen okból kifolyólag kilógnak a megszokottból.

De ami miatt igazán emlékezetes marad az Ahol a folyami rákok énekelnek, az a láp és a természetes sokszínűségének láttatása. A 71 éves Delia Owens eredeti foglalkozását tekintve zoológus, a természetes iránti szeretete és hozzáértése pedig minden során átüt. Könyve mégsem fullad egy tudományos értekezés unalmába. Éppen ellenkezőleg. A láppal gyakorlatilag szimbiózisban élő Kya szemén keresztül a szerző egészen érdekfeszítően írja le, mennyivel színesebb és élettel telibb az a hely, amit mi gyakran csak elkerülendő pocsolyás-gazos területnek tartunk, újra és újra emlékeztetve bennünket a minket körbevevő környezet és élővilág nagyszerűségére.

És talán éppen ezért figyelemre méltó olvasmány Owens regénye: mert apróbb hibái ellenére is érzékletesen láttatja, mennyivel több rejlik a lenézett helyekben és emberekben.

Bertalan Melinda
2020. március 30. // Zalán névnap