Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Rasovszky Kristóf úgy érzi, az olimpia halasztásával nem veszít semmit

2020. április 8. 21:51 // Forrás: MTI
Rasovszky Kristóf világbajnok hosszútávúszó nem éli meg tragédiaként a tokiói olimpia elhalasztását, és azt, hogy nem edzhet vízben, bár utóbbi jelent számára némi nehézséget.

Az úszó az M4 Sportnak szerdán elmondta, jól viseli a helyzetet, hogy a koronavírus-járvány hatására meghozott előírások miatt közel három hete nem tud vízben edzeni, és mindezek ellenére sikerült megőriznie a motivációját.    

Nyilván látom és érzem magamon, hogy kicsit nehezebb tartani a formámat, amit elértem év elején, mert itthonról ezt nagyon nehéz pótolni. A napi kétszer kicsit több mint két óra úszást a gyakorlatban itthon semmivel nem tudom helyettesíteni. Hiába ülök fel a biciklire, a szobakerékpárra, megyek ki futni, illetve kondizok, egyszerűen azt érzem, hogy nem tudok annyit teljesíteni, amennyit az úszással. Inkább ez a rész az, ami ennek az egésznek a nehézségét adja

- nyilatkozta Rasovszky Kristóf. Hozzátette, ettől függetlenül jól érzi magát, és nagyon várja már azt a pillanatot, amikor újra vízben edzhet. Közölte: bízik benne, hogy a többi úszóhoz hasonlóan a jövő héten ő is visszatérhet a medencébe.

A tokiói olimpia jövő nyárra halasztásával kapcsolatban kifejtette, nem tragédiaként éli meg.    

Az idén eddig elvégzett edzésmunka szerintem menni fog jövőre is. És talán még jobb helyzetből is indulunk majd, ha figyelek magamra, és nem lesz ott a karácsonyi plusz súly, amit legutóbbi sikerült felszedni.

Hozzáfűzte, jó formában érezte magát az év elején, ezért is sajnálja különösen, hogy ezt a törlések és a halasztások miatt egyetlen versenyen sem tudta megmutatni.

Továbbra is ott van előttünk a cél, és úgy gondolom, ezzel az egyéves halasztással nem veszítek semmit 

- utalt a tokiói olimpiára a világbajnok sportoló.    

Kiemelte, a vízi edzések hiányában különösen az étkezésre kell odafigyelnie, hogy hol húzza meg a határt. Kerülnie kellene a csokoládét és a süteményeket, ami édesszájúként már önmagában is kihívás számára, de igazából még ez sem elég, ha az egyéb ételek - például a normál esetben reggelire fogyasztott nyolc tojás - mennyiségéből nem vesz vissza, míg a szénhidrát bevitelét egyenesen minimalizálnia kell.    

Rasovszky elárulta, a felszabadult idejének köszönhetően több időt tölthet családja körében, illetve az olimpia halasztása miatt folytatja egyetemi tanulmányait, és próbálja pótolni az előző másfél évet. Közölte: "több időm van tanulni, mint valaha, és reméljük, hogy ennek majd látszata is lesz".

Hangsúlyozta, amennyiben meg lehet rendezni augusztus végén a magyarországi Európa-bajnokságot, akkor azt tekinti az év főversenyének.

Arra felkészülnék, ahogyan csak bírok, ott a legjobb teljesítményemet szeretném majd nyújtani. Utána pedig nekimennénk az olimpiának, egy hosszabb, nagyobb felkészüléssel.

vehir.hu
további cikkek
Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező férfi kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke katartikus élményként élte meg a magyar férfi válogatott kijutását a párizsi olimpiára. 2024. március 26. 14:27 Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban úszás Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban A Balaton ÚK Veszprém kiválósága, Betlehem Dávid ötödikként ért célba a nyíltvízi úszók idei Világkupa-sorozatának nyitóversenyén, amelyet 10 kilométeren az egyiptomi Soma Baynél rendeztek meg szombaton. Klubtársa, a világbajnoki címvédő és szintén párizsi olimpiai kvótás Rasovszky Kristóf betegségéből épphogy felépülve a 13. helyen zárt. 2024. március 23. 17:52 Imre Bence: ez egy újabb lépcsőfok a magyar kézilabdának férfi kézilabda-válogatott Imre Bence: ez egy újabb lépcsőfok a magyar kézilabdának Imre Bence szerint egy újabb lépcsőfok a magyar férfi kézilabda-válogatott történetében, hogy 12 év után ismét sikerült kiharcolni az olimpiai indulást, így a nemzeti csapat ott lesz nyáron Párizsban. 2024. március 18. 22:09 Fazekas Nándor a fiáról: szárnyaljon túl! férfi kézilabda-válogatott Fazekas Nándor a fiáról: szárnyaljon túl! Az olimpiai negyedik Fazekas Nándor azt kívánja a magyar férfi kézilabda-válogatottal az ötkarikás indulást vasárnap kiharcoló fiának, Fazekas Gergőnek, hogy szárnyalja túl az eredményeit. 2024. március 18. 22:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.