Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-4°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-4°C

Örömből és nehézségből is jut a jubileumi évre

2020. április 22. 18:13
Megkezdődik a Városi Stadionban a dobópálya régóta várt felújítása, ugyanakkor jelentős szakmai és gazdasági nehézségekkel is meg kell birkóznia az idén harmincéves VEDAC vezetőségének.

Március 7-én és 14-én Szombathely adott otthont az utánpótlás és felnőtt téli dobó országos bajnokságnak, ahol ragyogóan szerepeltek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) versenyzői. Ám a koronavírus-járvány terjedése miatt azóta egyetlen atlétikai viadalt sem rendeztek meg, s a folytatás is meglehetősen bizonytalan. Ami biztos, hogy a júliusi olaszországi ifi Európa-bajnokságot törölték, a kenyai junior vb-t és tokiói olimpiát elhalasztották. A párizsi felnőtt Eb megrendezéséről pedig még nem született döntés.

Különösen érzékeny veszteség a VEDAC számára az ifi Eb törlése, a gerelyhajító Kövér Fanni és a kalapácsvető Csatári Jázmin ugyanis az európai ranglista második helyén áll, így két majdnem biztosra vehető érmes helyezést vesztettünk el. Sportszakmai szempontból egyedül az olimpia elhalasztása lehet előnyös számunkra, hiszen így Orbán Évának nagyobb lehetősége lesz elérni a kvalifikációs szintet

– mondta a vehir.hu-nak az egyesület ügyvezető igazgatója, Németh Attila.

Németh Attila: A jelenlegi helyzetben nekünk is megértőnek kell lennünk (archív fotó) Németh Attila: A jelenlegi helyzetben nekünk is megértőnek kell lennünk (archív fotó)

Orbán – aki sorrendben a 2004-es athéni, a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián is képviselte a magyar színeket – a negyedik ötkarikás tornájára készül. Formája biztató, edzéseken rendszeresen 65 méter feletti távolságba hajítja a kalapácsot.

A felkészülés tehát nem állt meg a pandémia miatt a bakonyi műhelynél. A dobóatléták jelenleg kis csoportos és egyéni edzéseken készülnek. Felváltva végzik az erősítő, illetve a dobóedzéseket, így meg tudnak osztozni a dobópályán és a konditermen. A futófolyosót viszont egyelőre nem használják. A futó és az ügyességi szakág versenyzői szintén egyénileg és kis csoportokban tudnak készülni.

Az egyesület vezetősége a szakmai megpróbáltatások mellett a gazdasági nehézségekre is felkészült, s több intézkedést is megtett annak érdekében, hogy úrrá legyen a helyzeten.

Úgy tudjuk, hogy a veszprémi önkormányzat a sportegyesületek működési támogatásának csökkentésére készül. Mindig számíthattunk a város segítségére, a jelenlegi helyzetben nekünk is megértőnek kell lennünk. Abban bízunk, hogy amint rendeződik a helyzet, ismét az egyesületek segítségére siet a városvezetés. A kiesést nem tudjuk teljes mértékben kompenzálni, hiszen nem számíthatunk ekkora volumenű szponzori bevételre. A mérleg javítása érdekében csökkentettük a vezetők és az edzők bérét, s felülvizsgáltuk az eszközbeszerzéseket. Illetve, ha újraindul a szezon, önköltséges lesz a sportolóink versenyeztetésének egy része

– fogalmazott Németh, aki a napokban – több klubtársával – együtt a lakossági szájmaszkok kiosztásában is segített.

A VEDAC egyébként idén ünnepli alapításának harmincéves évfordulóját. Pontosabban ünnepelné, a jelenlegi helyzetben ugyanis elsősorban a túlélésre összpontosítanak az egyesületnél.

Úgy készültünk, hogy valamennyi idei rendezvényünkön hangsúlyt fektetünk erre a szép jubileumra, mostanra azonban biztossá vált, hogy a futónap és a súlylökő párbaj mellett több versenyünk is elmarad. Mindez nemcsak erkölcsi veszteséget jelent. Ezek a viadalok ugyanis minden évben fontos részét képezik a sportolóink felkészülésének, akik jelenleg csak az edzésen tudnak egyéni csúcsot elérni, ami nem számít hivatalosnak

– húzta alá a klubvezető, aki halvány esélyt még lát az eredetileg júliusra tervezett Balaton-bajnokság későbbi megrendezésére.

Kezdődik a dobópálya felújítása

Jó hír ugyanakkor, hogy a munkaterület átadásával április 27-én megkezdődik a Városi Stadionban a dobópálya régóta várt felújítása, amelynek finanszírozására – sportágfejlesztési támogatás keretében – 74 millió forintot biztosított a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ).

Mint azt Németh Attilától megtudtuk, a megyeszékhelyen egyelőre nem találtak alkalmas helyet az átmeneti edzéseknek. Ezért Nemesvámoson telepítenek egy mobil dobókört, amit a nagyjából két hónapos átmeneti időszakot követően Veszprémbe szállítanak majd. Ennek kivitelezésében egyébként Szemán János futóedző vállalt szerepet, akinek a „civil” foglalkozása kőműves.

A rekonstrukció tervezett második ütemében az atlétikapálya és a kiegészítő pályák felújítására kerülhet sor, melynek közbeszerzését a napokban írják ki. Ezt követheti majd a világító és a vízelvezető rendszer kiépítése, illetve a tornász gyakorló felújítása. Az egyesület mindezek mellett támogatási igényt adott be egy új atlétikai csarnok építésére is.

Zatkalik Dávid
Kovács Bálint
további cikkek
Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban szabadidősport Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban A közel 4500 résztvevővel lezajlott Valeo-Rotary Futónap eredményei alapján 2 millió forint értékben adott át hasznos sporteszközöket a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém és a VEDAC november 28-án, a Városi Stadion futófolyosóján. Az októberben megrendezett, a VEB2023 által is támogatott „Fuss az Iskoládért!” programon a létszámarányosan legtöbb diákot megmozgató Veszprém vármegyei iskolákat díjazták. 2023. november 30. 22:30 Három bajnoki címet szerzett az SVSE Három bajnoki címet szerzett az SVSE A veszprémi Sportolj Velünk SE három bajnoki címet zsebelt be a mezei futó liga elmúlt hétvégi, utolsó fordulójában. A Szombathelyen rendezett versenyen U14-es kategóriában Kingl Marcell László, az U16-osoknál Szirbek Titus, az U18-asoknál pedig Derdák Sára állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 2023. november 29. 20:31 Az eső és a hideg sem szegte kedvüket szabadidősport Az eső és a hideg sem szegte kedvüket Nemesvámoson rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a mezei futó magyar liga második fordulóját, ahol az esős, őszi idő sem szegte kedvét a futóknak, és több százan vettek részt az eseményen. 2023. november 17. 13:43 A cudar időjárás sem állíthatta meg a veszprémieket SVSE A cudar időjárás sem állíthatta meg a veszprémieket Hiába a hideg, szeles, esős idő, a veszprémi Sportolj Velünk SE atlétáit ez még inkább motiválta a mezei liga legutóbbi versenyén, ahol három bajnoki cím született: Nyemcsok Belián (U8), Schindler Dóra (U10) és Polgár Soma (U12) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. 2023. november 14. 12:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.