Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Színházat a hősöknek!

2020. április 29. 4:00
Ismét egy olyan kezdeményezéssel állt elő a Petőfi Színház, ami akár országos megmozdulássá is fejlődhet a vidéki színházak körében. A „Színházat a hősöknek!” akcióban a hősök az egészségügyben, az idősállátásban, valamint a mentőszolgálatnál dolgozók, akik számára a pandémia után ingyenes vetítéseket tervez a színház.

Péntek délelőtt a Petőfi Színház előtt jelentette be az intézmény vezetése, hogy amikor feloldják a korlátozó intézkedéseket, és újraindulhatnak az előadások, az első dolguk az lesz, hogy meghirdetik az ingyenes előadásaikat azoknak, akik most emberfeletti munkájukkal leginkább a frontvonalban küzdenek a járvány ellen.

Oberfrank Pál igazgató kiemelte, hogy a járvány olyan különleges helyzetet szült, amiben mindenkinek meg kellett találnia a helyét, hogy mivel tud leginkább segíteni, adott esetben eredeti foglalkozásától eltérően is. Éppen ezért a színházban elkezdtek maszkokat gyártani, de a színészek közül többen társadalmi munkát is vállaltak.

Hozzátette, hogy már látni az alagút végén a fényt, ezért elérkezett az ideje, hogy elkezdjék tervezni az újraindulást, erre pedig „egy nagy startpisztollyal” készülnek.

Kellerné Egresi Zsuzsanna a színház igazgatóhelyettese a részletekben elmondta, hogy a színházaknak valódi gyógyító ereje van, ők pedig ezt szeretnék megragadni.

Éppen ezért a Veszprémi Petőfi Színház felajánlást tesz a rendkívüli veszélyhelyzetben erőfeletti munkát ellátó egészségügyi- és szociális szférában dolgozók részére.

A színházi élet normál működésének elindulásakor meghívják a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet, a veszprémi Mentők és a veszprémi idősgondozásban dolgozókat a Nyitott ablak című zenés vígjátékuk „rendkívüli” előadására.

A kezdeményezést a Petőfi Színház egészen biztos, hogy megvalósítja – akár több előadáson keresztül is – viszont a céljuk az, hogy ennek a híre eljusson a többi vidéki színházához is, amiből egy országos kezdeményezés nőheti ki magát.

A bejelentésen dr. Lippai Norbert a kórház főigazgatója megköszönte a felajánlást, valamint rávilágított egy történelmi hasonlóságra is:

Petőfi Sándor is egy háború idején emelkedett fel, most egy másfajta küzdelemben ugyan, de a költő nevét viselő színház is megmutatja azt, hogy hogyan kell helytállni ezekben az időkben.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő is a színház társadalmi szerepvállalását emelte ki. Szerinte a Petőfi Színházban végzett tevékenység már túlmutat a művészi értékeken, a rendszeres jótékonysági és közösségi megmozdulásaikkal igazi társadalmi értékeket képviselnek. Hozzátette, hogy parlamenti munkája során is azt tapasztalja, hogy számos képviselőtársa folyamatosan figyeli és követi a veszprémi színház programjait, amit igyekeznek a saját térségükben is meghonosítani.

Végezetül Oberfrank Pál és Egresi Zsuzsanna kitért arra is, hogy a vírushelyzet végéhez közeledve sem áll meg a társadalmi munka a színházban, hétfőn elkészül a tízezredik védőmaszk is, valamint nekiláttak védőoverállok gyártásának is, amit a helyi kórháznak fognak felajánlani. Ezen kívül folytatják immáron a környező településeken is a „Maradj otthon, majd mi megyünk” névre keresztelt előadásaikat, amelyek során a színház művészei zenés előadásokkal készülnek a nyílt utcán, vagy tereken, hogy a közönségüknek az otthonaikban maradva is igazi színházélményben legyen része.

A következő hetekben ellátogatnak Hajmáskérre, Herendre, Sólyra, Tésre, Balatonfűzfőre és Balatonalmádiba is.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.