2021. március 5.
//
Adorján névnap

Júliusra tervezik az edzések beindítását a Telekom Veszprémnél

Bár Sterbik Árpád hivatalosan bejelentette a visszavonulását, a „soha többé” talán még sem jelenti azt, hogy a jövőben nem áll készenlétben egy-egy beugrásra – fogalmazott Sevinger Zsolt cégvezető.

Két hónap és két nap telt el azóta, hogy a Telekom Veszprém kézilabdacsapata utoljára játszott bajnoki mérkőzést, amelyről csak jóval később derült ki, hogy a Tatabánya ellen idegenben kivívott győzelemnek a 2019/2020-as idényben már nem lesz folytatása. Hazaküldték a kézilabdázókat, akik a járvány időszakában egyetlen jószolgálati árufeltöltési megmozdulást kivéve még csak nem is találkozhattak egymással, csupán „házimunkában” edzhettek és labdáztak, ha ehhez társat tudtak találni maguknak.

Sevinger Zsolt, a három földrész tizennégy országának kézilabdázóit foglalkoztató Veszprém Handball Team Zrt cégvezetője azzal számol, hogy az eddigi kényszerszünetnél is hosszabb idő telhet el addig, amíg a játékosaik újra együtt edzhetnek, majd előkészületi mérkőzéseket is játszhatnak. Azért öröm is akad: az „Építők” csoportja második helyezettként az EHF döntésének köszönhetően a nyolcad- és a negyedöntőt átlépve bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, amelyet december 28-án és 29-én Kölnben rendeznek meg.

Biztosat még mindig nehéz mondani, de a dolgok jelenlegi állása szerint legalább két hónap telik el addig, amig David Davis, a vezetőedzőnk újra edzést vezényelhet a játékosainknak. A keret külföldi tagjai közül többen már akkor elköszöntek tőlünk, amikor kiderült, hogy a bajnokság nem folytatódik, mások azért vártak ki, mert Magyarországon nagyobb biztonságban érezték maguk, mint a szülőhazájukban, vagy időbe tellett a hazautazásuk megszervezése. Magyar diplomáciai segítség mellett az érintett országok budapesti nagykövetségeinek a közbejárása is kellett ahhoz, hogy az egyiptomi Omar Jahia és a brazil Rogerio Moraes hazatérhessen, most viszont éppen az a feladat, hogy a szerb Vladimir Cupara, valamint honfitársa, a már a szakmai stábban dolgozó Momir Ilics is útra kelhessen és csatlakozhasson a szeretteihez

– nyilatkozta Sevinger Zsolt az SzPress Hírszolgálatnak.

David Davis vezetésével júliustól indulhatnak újra az edzések (archív fotó)David Davis vezetésével júliustól indulhatnak újra az edzések (archív fotó)

A cégvezető arról is beszámolt, hogy a francia másodosztályú Limoges együtteséhez szerződő szlovén Dragan Gajic, illetve a pályafutását a lengyel Wisla Plock csapatában folytató bosnyák Mirsad Terzic már felmentést kapott a távolból irányított otthoni edzések elvégzése alól is, a szintén távozó Borut Mackovsekről pedig csak annyit mondott, hogy a szlovén sportoló egyelőre ingázik Veszprém és Szeged között, de hamarosan új otthonába költözik.

A Szegedtől elbúcsúzó és a jövőben a mi csapatunkat erősítő spanyol Jorge Maqueda, Rodrigo Corrales, az Eb-győztes honfitársa, valamint a dán világbajnok Nikolaj Markussen is jelenleg a szabadságát tölti, de kapcsolatban állunk velük. Az új szerzeményeknek már júniusban vissza kell térniük Veszprémbe, mert közösen kell intéznünk a tartózkodási engedélyük kérelmezését és más hivatalos okmányaik beszerzését is. Ez a feltétele annak, hogy magyarországi munkavállalók lehessenek, és elkezdhessék a közös munkát. Egy kicsit bonyolultabb lesz az ügymenet a nem EU országból érkező orosz Danyiil Siskarjov esetében, de ha júniusban csatlakozik hozzánk, nem fut ki az időből

– mondta befejezésül Sevinger Zsolt, hozzátéve, hogy bár a négyszeres BL-győztes, világ- és Európa-bajnok kapusveterán Sterbik Árpád hivatalosan bejelentette a visszavonulását, a „soha többé” talán még sem jelenti azt, hogy a jövőben nem áll készenlétben egy-egy beugrásra.

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda BL, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Barcelona 13 13 0 0 463 378 85 26
2. Telekom Veszprém 13 9 1 3 438 387 51 19
3. Aalborg Handbold 13 7 0 6 379 401 0 14
4. THW Kiel 11 5 2 4 325 309 16 12
5. Motor Zaporizzsja 12 6 0 6 345 369 0 12
6. HBC Nantes 13 5 1 7 383 373 10 11
7. Celje PL 12 3 0 9 333 380 0 6
8. PPD Zagreb 13 0 0 13 339 426 0 0
Utolsó módosítás: 2021. február 26. 12:58
Férfi kézilabda NB I, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 16 15 1 0 584 360 224 31
2. Szeged 11 9 0 2 375 282 93 18
3. Ferencváros 15 9 0 6 425 401 24 18
4. Balatonfüred 11 6 3 2 292 293 -1 15
5. Csurgó 15 6 2 7 393 413 -20 14
6. Tatabánya 8 6 1 1 222 190 32 13
7. Gyönygös 15 6 1 8 406 415 -9 13
8. Eger 14 6 1 7 387 446 -59 13
9. Budakalász 13 5 2 6 353 363 -10 12
10. Komló 13 5 1 7 344 359 -15 11
11. Veszprémi KKFT 14 5 0 9 370 394 -24 10
12. Cegléd 14 2 1 11 315 432 -117 5
13. Orosháza 11 1 2 8 245 334 -89 4
14. Dabas 10 1 1 8 234 263 -29 3
Utolsó módosítás: 2021. február 28. 9:37
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 19. 2021. március 21. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Mol-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 11. 2021. március 17. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Dabas
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 9. holnap 14:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Komló
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 13. 2021. március 3. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém HBC Nantes ELMARAD
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 17. 2021. február 27. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Eger 44-28
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 12. 2021. február 25. 20:45 Zágráb, Arena Zagreb PPD Zagreb Telekom Veszprém 28-35
előző események betöltése