2020. május 25. // Orbán névnap

Belenőni a cipőbe, majd feljebb lépegetni

A jelenlegi edzőim, Gulyás Péter és Momir Ilics egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy ez egy remek lehetőség, amit nem szabad elszalasztani. Köszönettel tartozom nekik, ugyanakkor tudom, hogy a jövőben is számíthatok rájuk! – hangsúlyozta Melnyicsuk Viktor, a Telekom U21 irányítója, aki júliustól már az ukrán bajnok, a BL-ben és a SEHA-ligában egyaránt szereplő Motor Zaporizzsja csapatát erősíti.

Ahogy arról a hazai hírportálok közül a vehir.hu elsőként számolt be, több veszprémi fiatalt is megkörnyékeztek neves kézilabdacsapatok a közelmúltban. A magyar rekordbajnok klub utánpótlásáért felelős szakmai igazgatót kérdeztük is a témában, bár, hogy az igazolások valójában is megszülettek-e, arról Gulyás Péter akkor még részleteket nem árulhatott el.

Mára már azonban túl vagyunk a hivatalos bejelentéseken is, melyek szerint a jobbátlövő Szuharev Lev a következő idényt az NB I-es Eger együttesénél folytatja kölcsönben, míg a jobbszélső Hornyák Bence egy plusz egyéves szerződést kötött a Tatabányával, amellyel ősztől várhatóan az Európa-ligában szerepelhet. A legnagyobb durranás ugyanakkor a végére maradt:

az irányító Melnyicsuk Viktor kettő plusz egyéves szerződést kötött a BL-ben és a SEHA-ligában is szereplő ukrán bajnok Motor Zaporizzsjával.

Melnyicsuk Viktor egykori csapata ellen Melnyicsuk Viktor egykori csapata ellen

A kézilabda mellett strandkézilabdában is magyar utánpótlás-válogatott tehetség Ukrajnában született, de Szegeden nevelkedett. Ott ismerkedett meg szeretett sportágával is, ahonnan tizenkét éves korában került Veszprémbe, Éles József iskolájába. Négy évvel később szánta el magát a váltásra, a Telekom akadémiáján folytatta, ahol végül az U21-es alakulat alapemberévé nőtte ki magát.

Nyolc alkalommal szerepelt a Veszprém felnőtt csapatában, ötször a magyar bajnokságban, és háromszor a SEHA-ligában, ezeken a meccseken összesen tizennégy gólt szerzett: első bajnokiján négyszer is betalált. Hiába a szép eredmények, a fiatal új kihívásokra, folyamatos fejlődési lehetőségre vágyott. 

Tehetsége pedig több csapat érdeklődését is felkeltette, de mint megtudhattuk, nem véletlen, hogy az ukránok ajánlatára bólintott.

Archív fotókArchív fotók

Több országból, több csapat is megkeresett, hogy örömmel vennék, ha kötelékükben folytatnám pályafutásomat. A kihívásokat szeretem, így próbáltam olyan csapatot választani, amellyel nemzetközi kupasorozatban szerepelhetek. És mivel a magyar mellett ukrán állampolgársággal is rendelkezem, sőt, mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszélem, ezért a Motort választottam. Az pedig csak ráadás, hogy Zaporizzsjában különösképp támogatják a fiatalokat

– jegyezte meg Viktor, mielőtt hozzátette, hogy természetesen edzői tanácsát is kikérte a döntésben.

Gulyás Péter és Momir Ilics egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy ez egy remek lehetőség, amit nem szabad elszalasztani. Köszönettel tartozom nekik, a vezetőségnek, a csapattársaimnak... Ugyanakkor tudom, hogy a jövőben is számíthatok mindannyiukra! Ha pedig a sors úgy hozza, akkor örömmel térek majd vissza Veszprémbe!

– hangsúlyozta.

Gulyás Péter és Momir Ilics támogatják a veszprémi fiatalokatGulyás Péter és Momir Ilics támogatják a veszprémi fiatalokat

Melnyicsuk Viktort június végéig még élő szerződés köti a bakonyi alakulathoz. A koronavírus-járvány miatt azonban az idei évi bajnokságot már semmisé tette a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). A kézilabdázó elmondta, az élet ettől függetlenül nem állt meg a számára: otthon, valamint a szabadban végez munkát, hogy kondícióját megfelelő szinten tartsa. 

Ukrajnában egyelőre még kérdéses a helyzet, ugyanis az ottani szövetség még kivár: nem hoztak döntést a bajnokság esetleges folytatásáról. Kétségbe nem estem, úgy edzek, mintha a bajnoki küzdelmek jelenleg is folynának. A nagykövetséggel és a klubbal pedig folyamatosan kommunikálok. Reményeim szerint legkésőbb július végén már Ukrajnában alapozhatok, ahol csupa olyan csapattárs fog körülvenni, akikre mindig felnéztem, bár eddig csak a televízió képernyőjén keresztül! 

A veszprémi harmincegyes zárásként még úgy fogalmazott, egyértelmű célja lesz tanulni:

belenőni a cipőbe, azzal pedig idővel egyre csak feljebb lépni.

Férfi kézilabda BL, B csoport 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. THW Kiel 14 9 2 3 437 398 39 20
2. TELEKOM VESZPRÉM 14 10 0 4 448 386 62 20
3. Kielce 14 8 2 4 421 389 32 18
4. Montpellier 14 8 1 5 386 375 11 17
5. Porto 14 6 2 6 400 410 -10 14
6. Vardar Szkopje 14 5 1 8 396 444 -48 11
7. Meskov Breszt 14 4 0 10 401 431 -30 8
8. Zaporizzsja 14 1 2 11 406 462 -56 4
Utolsó módosítás: 2020. március 1. 11:19
Férfi kézilabda NB I, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Szeged 20 19 0 1 733 485 248 38
2. Veszprém 19 19 0 0 686 477 209 38
3. Gyöngyös 18 12 1 5 541 496 45 25
4. FTC 18 11 1 6 518 454 34 23
5. Tatabánya 18 11 0 7 511 479 32 22
6. Balatonfüred 18 10 1 7 525 496 29 21
7. Csurgó 18 9 1 8 450 457 -7 19
8. Komló 18 8 2 8 470 478 -8 18
9. Eger 18 6 2 10 482 546 -64 14
10. Dabas 19 6 1 12 487 556 -69 13
11. Orosháza 18 4 2 12 451 520 -69 10
12. Mezőkövesd 18 2 5 11 451 552 -101 9
13. Budakalász 20 2 1 17 492 590 -98 5
14. Vác 18 1 1 16 417 598 -181 3
Utolsó módosítás: 2020. március 10. 21:46
Férfi kézilabda SEHA-liga, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 10 8 0 2 306 265 41 24
2. PPD Zagreb 10 7 0 3 289 259 30 21
3. Meskov Breszt 10 6 0 4 307 279 28 18
4. Eurofarm 10 4 0 6 279 275 4 12
5. Metaloplasztika 10 4 0 6 272 302 -30 12
6. Szpartak Moszkva 10 1 0 9 254 327 -73 3
Utolsó módosítás: 2019. december 21. 14:30
Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprémi KKFT 15 13 1 1 423 337 86 27
2. PLER-Budapest 15 10 1 4 389 342 47 21
3. Balatonfüred U21 15 10 0 5 406 381 25 20
4. ETO-SZESE 15 10 0 5 411 399 12 20
5. Tatai AC 15 9 1 5 401 366 35 19
6. Telekom Veszprém U21 15 9 1 5 411 380 31 19
7. Budai Farkasok 15 8 1 6 388 405 -17 17
8. NEKA 15 5 2 8 374 368 6 12
9. Pécsi VSE 15 4 1 10 399 425 -26 9
10. Szigetszentmiklós 15 4 0 11 374 429 -55 8
11. PEAC 15 2 2 11 416 481 -65 6
12. Rév tsc 15 1 0 14 343 422 -79 2
Utolsó módosítás: 2020. március 9. 13:53
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda férfi kézilabda SEHA-liga, 2019/2020 negyeddönt 2020. március 14. 19:00 Veszprém, Veszprém Aréna Telekom Veszprém Vojvodina ELHALASZTVA
kézilabda férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020 16. 2020. március 11. 19:30 Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok Szigetszentmiklós Telekom Veszprém U21 28-26
kézilabda férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2019/2020 15. 2020. március 10. 18:30 Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok Tatabánya Telekom Veszprém 26-33
Simon Dani
Kovács Bálint

További cikkek

2020. május 25. // Orbán névnap