Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
8°C
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
8°C

Újabb veszprémi cég kapott százmilliós fejlesztési támogatást az államtól

2020. május 25. 4:30 // Forrás: mti
Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak csütörtöki átadóján, ahol a veszprémi Balaton Bútor is a támogatottak között volt.

Szijjártó Péter úgy véli, hogy az egészségügyi rendszer felkészült a legnehezebb helyzetekre is, de a válság hatásaival még csak most szembesül az ország. Véleménye szerint legfőképp a munkahelyek megtartásáról kell gondoskodni, hiszen a járvány előtti foglalkoztatási csúcsnak is köszönhető, hogy a magyar gazdaság megerősödve nézhet szembe a válsággal.

Csütörtökön újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). A tárca bejelentése szerint a veszprémi Balaton Bútor Kft. csaknem 574 millió forintos beruházása több mint 287 millió forint állami támogatásban részesül. A somogyi Igalon működő Pek-Snack Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. beruházása szintén meghaladja a 574 millió forintot, kormányzati támogatása pedig a 287 millió forintot. A jakabszállási Genevation Aircraft Kft. 254 millió forintos beruházása 127 millió forint versenyképességi hozzájárulásra számíthat.

Az eseményen Ovádi Péter veszprémi országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a héten már másodjára jelenthetnek be egy olyan fejlesztést, ami a térség gazdasági erejét tovább erősíti.

Ha azt mondom Veszprém, három dolog biztosan mindenkinek eszébe jut. Az első természetesen kézilabda csapatunk, a második a világhírű állatkertünk, a harmadik dolog pedig évekig ikonikus színfoltja volt a városközpontnak, ez pedig nem más, mint a Balaton Bútor óriás széke. Noha mára már ez a szék új helyre költözött a város szélére, a gyár továbbra is meghatározó nívót nyújt, öregbítve ezzel a város és a térség hírnevét

- fogalmazott.

A Balaton Bútor 1986-ban alakul Veszprémben családi vállalkozásként Veszprémi Faipari Rt. néven. A cég a bakonyi bükkfa feldolgozására hozták létre az alapítók, és a gyár ma is a környék erdeiből származó faanyagot használja. Tevékenysége a gyártás teljes folyamatát felöleli a tervezéstől a megvalósításig, egyedi megrendelés esetén a teljes helyszíni beszerelésig. A korszerű géppark és a gondos kézi munkaerő együttműködésével, egy helyszínen történik a forgácsolás, a kárpitozás, az összeszerelés és a felületkezelés is. Közel 150 főt foglalkoztatnak.

Kapcsolódó cikk
Közel háromszázmilliós támogatást kap a Valeo-Siemens
A Valeo Siemens eAutomotive Hungary Kft. 597 millió forint értékben fektet be, amihez 287 millió forintot meghaladó állami segítséget kap.
vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo Bakony Expo A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo A víz – az élet, a tisztaság és a megújulás szimbóluma – áll a középpontban az idei Bakony Expon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg a Veszprém Arénában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém város önkormányzatának közös szervezésében. A háromnapos rendezvény idén is a térségi együttműködés, a helyi termelők, kézművesek és a természet ünnepe lett. tegnap 23:38 Orbánnak sikerült elérne Trumpnál, hogy Magyarország mentességet kapjon az orosz energiahordozók szankciói alól közélet Orbánnak sikerült elérne Trumpnál, hogy Magyarország mentességet kapjon az orosz energiahordozók szankciói alól A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes szankciómentességet kap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken Washingtonban tárgyalást folytatott Donald Trump amerikai elnökkel. tegnap 22:04 Orbán Viktor: új fejezetet nyitunk a magyar-amerikai kapcsolatokban közélet Orbán Viktor: új fejezetet nyitunk a magyar-amerikai kapcsolatokban Azért vagyunk itt, hogy új fejezetet nyissuk a magyar-amerikai kapcsolatokban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Washingtonban, amikor Donald Trump amerikai elnök fogadta a Fehér Házban. tegnap 19:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.