Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Továbbra is a harmadik hely a cél a Tatabánya kézilabdacsapatánál

2020. május 22. 21:28 // Forrás: MTI
A korábbinál szűkebb kerettel is a harmadik hely megszerzéséért küzd majd a következő idényben a Grundfos Tatabánya KC férfi kézilabdacsapata.

Marosi László klubelnök az M1 aktuális csatornának azt mondta, hogy Tatabányán évek óta a harmadik hely megszerzése a cél, és bár éles lesz a verseny, a megváltozott körülmények között sem adják ezt föl.    

Elismerte, hogy a félbeszakadt szezonban anyagi nehézségekkel küszködtek - általában bő egyhónapos csúszásuk volt -, de kiemelte, hogy menet közben egyetlen támogató sem hagyta el őket, inkább arról volt szó, hogy nem olyan mértékben vagy nem olyan ütemezésben érkeztek a pénzek, ahogy szerették volna. Ehhez jött még, hogy a koronavírus-járvány is nehezítette a helyzetüket, így "sok mindent meg kell még oldani".

Próbáljuk a sok negatívum mellett azt az egy-két dolgot megfogni, ami előreviheti a klubunkat. Átrendeztük a sorainkat, más, szűkebb kerettel, több magyar játékossal dolgozunk

- mondta. Marosi közölte, hogy 15 fős lesz a felnőtt keret, így mivel a mérkőzésekre 16 játékost lehet nevezni, egy fiatal mindig lehetőséget kap majd, akár a saját utánpótlásukból.    

Ez azt eredményezi egyébként, hogy az eddigi bővebb keretünkhöz képest ez a kevesebb játékos talán hamarabb összeszokhat, és még hatékonyabb csapatot képezhet

 - vélekedett.    

A Tatabánya a negyedik helyen állt, amikor a bajnokságot befejezettnek nyilvánította a szövetség, de Marosi úgy véli, "normális menetben" harmadikok lehettek volna, mert a Veszprémmel és a Szegeddel már lejátszották az oda-vissza mérkőzéseket, a konkurencia pedig hozzájuk látogatott volna.

Emlékeztetett rá, hogy sérülések is akadtak a csapatnál, és mindent beleszámítva tízen távoztak, így nagyon átalakult a keretük. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy vannak stabil pontok, például Juhász Ádám és Győri Mátyás.

A középtől a jobb oldalunk tulajdonképpen változatlan maradt, tehát vannak olyan egységei a csapatunknak, amelyekre Vladan Matics és stábja szerintem támaszkodhat egyből az első mérkőzésektől. A rutin is megmaradt, Ilyés Ferenc marad még egy évet. Minden poszton két játékosunk van, balátlövőben három. Szerintem egy szűkebb, de hatékony keretünk lesz.

A klubelnök hozzátette, hogy korösszetételben és képességek tekintetében is olyan ez a csapat, amellyel évekig öröm lehet dolgozni.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.