2023. június 3.
//
Klotild névnap

Sporttábor hét turnusban

Június végétől augusztus közepéig minden héten várja a táborozni, mozogni vágyó gyerekeket a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a városi stadionban.

Június 29-től augusztus közepéig hét turnusban lehet jelentkezni a VEDAC nyári atlétikai sporttáboraiba. Mint azt Németh Attila, a klub ügyvezetője elmondta, Porga Gyula polgármesterrel egyeztetve döntöttek úgy, hogy az idén a megszokottnál több turnust hirdetnek meg, ugyanis a koronavírus-járvány miatt sok szülőnek elfogyott a szabadsága.

A VEDAC a tavalyi árain sem emelt, egy hét 19 ezer forintba kerül, amely napi háromszori étkezést, sport- és kézműves foglalkozásokat és egyéb programokat is tartalmaz.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

Esső András táborvezető elmondta, 6-14 éves korig várják a gyerekeket, de nemcsak Veszprémből, hanem a környező településekről is. Előfordult már, hogy egy az Egyesült Államokban élő család, amikor hazalátogatott, akkor a gyerekeket beíratták a táborba, s bár csak a nagyobbik tudott magyarul, nagyon jól érezték magukat. Svájcból is akadtak már résztvevők, jelenleg pedig Veszprémen kívül Zircről, Balatonalmádiból, Szentkirályszabadjáról, Nemesvámosról vannak jelentkezők.

Mivel ez egy atlétikai sporttábor, ezért lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, hogy a lehető legtöbb versenyszámot kipróbálják. Nyilván a kalapácsvetést nem felnőtt szerrel, hanem egy gumikalapáccsal végzik majd, s ugyanígy minden másik számban a gyerekekre méretezett eszközökkel ügyeskedhetnek. Úgy tervezzük, hogy délelőttönként atletizálunk, délután pedig lesz majd kidobó, foci, tollas, röp- és kézilabda, sőt, szeretnék falmászást is beiktatni a foglalkozásokba. Akik szeretnének, azok kézműveskedhetnek is.

A VEDAC-nál fontos szempont, hogy a gyerekek a vakációt minél több fizikai aktivitással töltsék, ehhez a célhoz sporttáborok remekül illeszkednek. A sportfoglalkozások mellett minél több időt igyekeznek a szabadban, friss levegőn, a természetben tölteni, melyre remek adottság a városi stadion területe, de a közelben lévő Gulya-domb és az állatkert is.

Jelentkezni és érdeklődni Esső Andrásnál lehet a +36-20 -7774082-es telefonszámon, valamint a vedac@vedac.hu e-mail címen.

vehir.hu

További cikkek

A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
Péntek délután hivatalosan is átadták az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program által támogatott, felújított Dózsavárosi Könyvtárat a nagyközönség számára. A régóta várt beruházásnak köszönhetően végre méltó színteret kaptak a városrész civil szervezetei.
Két korosztály versenyzett
Két korosztály versenyzett
Tatabányán tartottak területi liga versenyt az újonc U14-es és a serdülő U16-os korosztálynak. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) népes csapattal vett részt a seregszemlén, ahol több kiemelkedő eredményt értek el atlétái.
Veszprémi futósikerek a fővárosban
Veszprémi futósikerek a fővárosban
A tavaszi szezonkezdetben több kiemelkedő futósikert értek el a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolói.
Gosztolai Mária kapta a Szabó Ernő-díjat
Gosztolai Mária kapta a Szabó Ernő-díjat
Díjátadóval egybekötött küldött közgyűlést tartott a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC), ahol elismerték az elmúlt év legjobb sportteljesítményeit, és gazdára talált a Szabó Ernő-díj is.
Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben
Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben
A Rozé, Rizling, Jazz Napok Veszprém olyan zenei és gasztronómiai fesztiválja, ami 13. éve úgy része a nyári programdömpingnek, hogy még a világjárvány miatt sem maradt el alkalom. Idén az Európa Kulturális Főváros évében ugyanúgy a jól bevált recept szerint készültek a szervezők, de néhány újítás így is bekerült a programok közé. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök este a Városháza előtti téren.