Ahogy arról korábban be is számoltunk, a közelmúltban veszprémi tizenévesek összeálltak, hogy az Európai Szolidaritási Testület által támogatott szolidaritási projekt keretén belül megvalósítsanak városunkban egy olyan közösségi teret, ahol a fiatalok értelmesen eltölthetik az idejüket kifejezetten nekik szóló programokkal.
A sikeres pályázathoz egy befogadó szervezetre is szükség volt – ez lett a Lélektér Alapítvány, amelyen keresztül az önkéntesek az elmúlt hetekben újult imidzset varázsoltak a Veszprémi Ifjúsági Háznak: függőágyakat és hangulatvilágítást, raklapbútorokat helyeztek ki, míg a falakra graffitivel különböző stílusú alkotásokat fújtak.
Mások mellett a "szuperhős" Szent István királyt és Boldog Gizella királynét.
Az alkotás mintáját Veszprém szimbóluma, a vár végén emelkedő királyi pár szobra adta, melyet 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján állítottak fel a kilátóbástyánál.
Ezt nehezményezte egy irásában a veszprémi születésű Horváth Tamás, a 888.hu újságírója, aki szerint az ábrázolással blaszfémiát, kegyeletsértést követett el a Takáts Emese által vezetett civil szervezet: "az amerikai szuperhősös analógia relativizálja a királyi pár érdemeit, a hollywoodi filmek hamis hősképét vetíti rá a magyar történelem két kiemelkedő alakjára" – fejtette ki véleményét.
Nos, ahány ember annyi féle látásmód: ahogy az várható is volt, a nézetek összeférhetetlensége a közösségi média felületein óriási port kavart. A konzervatívabb gondolkodású emberek kiálltak a nevét nyíltan vállaló Horváth Tamás mellett, ezzel szemben sok veszprémi fiatal nyilvánosan szállt szembe a magyarságot, illetőleg a kereszténységet mélyen tisztelő újságíró álláspontjával.
Takáts Emese, a Lélektér Alapítvány elnöke viszont idáig sem közölte hivatalos álláspontját az alkotás kiváltotta eseményekkel kapcsolatban: a civil szervezet fiatalok véleményét csatolta hozzászólásaiban. Ugyanakkor van az a pont, amikor egy vezetőnek igen is ki kell emelkedni az általa teljes jó szívvel pártfogolt fiatalok közül és színre lépni, vállalni az általa jóváhagyott kreáció következményét. Legfőképpen egy ilyen, ennyire megosztó témában.
Az írót egyes-egyedül csak művei védik. Még csak nem is művei minősége, mely mindig egyenetlen, hanem a szándék, mely egy írói élet munkáján átvilágít. Az író csak abban bukhat el, ha bizonyítani tudják, hogy munkájának szándéka nem őszinte. Minden más nem számít sokat: a vád sem, a védelem sem
– részlet Márai Sándor Füves könyvéből.