Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Családi álom vált valóra egy vendégház formájában

2020. július 28. 4:00
Péntek délelőtt ünnepélyes keretek közt átadták a Szentgálon a családi Bakony-Cinca vendégházat. A vállalkozás az első fontos mérföldköve lehet, hogy a bakonyi településen is fellendüljön a belföldi turizmus.

Czizmazia Mária és Vörös Gábor a vendégház házigazdái már régóta dédelgették álmukat, hogy a település szívében fekvő régi parasztházat átalakítsák és egy többszobás vendégházat hozzanak létre. Mindezt úgy, hogy közben megőrzik az épület régies jegyeit, azokat a tulajdonságait, amelyek jellemzik a bakonyi falvak történelmi építészetét.

Egy évtizeden keresztül folyamatosan terveztek, ötleteltek és lépésről lépésre alakították álmukat, hogy aztán egy nagyszabású építkezés után idén nyárra elkészüljön a Bakony-Cinca vendégház.

Az ünnepélyes átadón a barátok és ismerősök mellett jelen volt Weisz Elvira, Szentgál polgármestere, valamint Ovádi Péter országgyűlési képviselő is.

A képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a mögöttünk hagyott pandémiás időszak – bár sok nehézséget okozott az embereknek – igazi közösségeket kovácsolt össze, így volt ez Szentgálon is, ahol az emberek inkább a jövő lehetőségei felé fordultak, erre pedig kiváló példa Czizmazia Mária és Vörös Gábor közös vállalkozása is, akik a turisztikába fektettek.

Ovádi hozzátette, hogy a magyar kormány is azt támogatja, hogy idén az emberek nyaraljanak itthon, fedezzék fel hazánk rejtett értékeit, ehhez a törekvéshez pedig kiválóan kapcsolódik a Bakony-Cinca vendégház is. Szerinte a Bakony és a Balaton térsége nem csak Magyarországon, hanem európai színtéren is kimagasló turisztikai célállomás, így külön örül annak, hogy Szentgál is hozzájárul ahhoz, hogy térségünk jó hírneve tovább terjedjen.

Szintén a település turisztikájának fellendülését várja a fejlesztéstől Weisz Elvira, Szentgál polgármestere is, aki beszédében elmondta, hogy személyesen is régóta ismeri a házigazdákat, így már az ötlet megszületése óta folyamatosan nyomon követi, hogy hogyan épült és szépült a vendégház, a végeredmény pedig magáért beszél.

Csizmazia Máriának, a vendégház egyik tulajdonosának nem idegen a vendéglátás, hiszen gyermekkorában Tihanyban már egész kicsiként belekóstolt ebbe az ágazatba, a későbbiekben pedig szintén ilyen területen dolgozott, most pedig saját vállalkozását indítja el társával, Vörös Gáborral közösen, amely teljes egészében saját forrásból valósult meg.

A pénteki ünnepség hangulatát Horváth Márk gitárművész dallamai színesítették, miközben a jelenlévők megtekintették a hatszobás vendégházat, ami a jövőben nyitva áll mindenki előtt, aki Szentgálon, a Bakony lábánál szeretne kicsit kivonulni a nagyvárosi forgatagból és feltöltődni a Bakony-Cinca vendégházban.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni - közölte a szallas.hu pénteken. 2024. március 22. 11:16 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain.  2024. január 30. 12:31 Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Szombaton kezdetét vette Európa leghíresebb farsangja, a velencei karnevál, a színes maskarát öltő emberek és a napokig tartó bulizás azonban nem csak Olaszország sajátja: februárban egymást érik a karneválok, ahol igazán látványosan űzhetjük el a telet, ha már tele van vele a hócipőnk. 2024. január 29. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.