Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Óvatosan, ha szabadság üzemmódba kapcsol az agyunk

2020. augusztus 20. 4:00
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és az UNIQA Biztosító közös prevenciós rendezvényt tartott csütörtök délelőtt az alsóörsi strandon. Bár a strandolás veszélyei széles körben ismertek, minden évben ugyanazokra a hibákra kell felhívni a figyelmet. Videós összefoglalónkban megmutatjuk ezeket.

2020-ban új szempontként a biztonság lépett az első helyre, amikor az emberek a nyaralás helyszínéről döntenek. A koronavírus járvány előtérbe helyezte azokat a tényezőket, amelyek az egészségünk megóvásával kapcsolatosak, ugyanakkor ez nem csak a vírus elkerülésében figyelhető meg, hanem például a fürdőhelyek, a strandok biztonságában is – ezekkel a gondolatokkal foglalta össze Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere az idei turisztikai szezont, amelyben érezhető, hogy az emberek a belföldi célpontokat részesítik előnyben, így a Balaton-parti települések esetében még inkább kiéleződött a verseny, hogy az élmény mellett még biztonságosabb alternatívákat tudjanak kínálni.

Nem véletlen, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az UNIQA Biztosítóval közös prevenciós rendezvényét is az alsóörsi strandon tartotta, amely – a vízimentők szakembereinek véleménye szerint is – az egyik legfelkészültebb strand a környéken, már ami a biztonságot és az elsősegélynyújtást illeti.

Balról jobbra: Bagyó Sándor a VMSZ elnöke, Polányi Zoltán az UNIQA Biztosító vezérigazgató-helyettese, Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestereBalról jobbra: Bagyó Sándor a VMSZ elnöke, Polányi Zoltán az UNIQA Biztosító vezérigazgató-helyettese, Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere

Mindezek ellenére így sem elhanyagolható a prevenció, hiszen nyaralás alatt sok esetben elég egy rossz mozdulat, egy felelőtlen döntés és a kisebb sérülések mellett tragikus végkimenetelű balesetek is történhetnek.

El kell felejteni azokat a mantrákat, hogy velem ez sosem történhet meg. Főleg nyáron, amikor „szabadság üzemmódba” kapcsol az emberek agya. Ilyenkor sokkal inkább hajlamosak vagyunk a felelőtlenségre és az átgondolatlan döntésekre.

Összegezte Bagyó Sándor a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke az alapvető problémákat, ami miatt minden évben szükségesek a csütörtökihez hasonló figyelemfelhívó rendezvények a strandokon.

Bagyó Sándor az előadás és szemléltetés közbenBagyó Sándor az előadás és szemléltetés közben

Minden évben ugyanazok a hibák jönnek elő, amelyek közül többet is felsoroltak, illetve néhány rossz tulajdonságot modelleztek is a part melletti vízben.

De mielőtt a vízben felmerülő veszélyekre térnénk ki, a parton is érhetnek sérülések, ha nem tartunk be néhány alapvető szabályt.

  • Ilyen például a napégés veszélye, bár minden évben kampányok százai hirdetik, hogy déli órákban tűző napon pár perc alatt is le lehet égni, a vízimentők folyamatosan találkoznak hólyagosra égett hátakkal és mellkasokkal. Gyerekeknél ez különösen veszélyes, hiszen az ő testük védtelenebb még. Erre megoldást jelenthetnek az olyan játszóterek és foglalkoztatók, mint amilyet az alsóörsi strandon is alkalmaznak, ahol a játszóterek fölé napellenző hálókat feszítettek ki, mutatott rá egy egyszerű, de praktikus megoldásra Bagyó Sándor.
  • Szintén nem vagyunk még a vízben, hogy újabb veszély jelentsen fenyegetést, elég, ha nem a kijelölt lépcsőkön próbálunk bejutni a hűsítő vízbe, hanem a nyálkás, algás partoldalon, itt a legegyszerűbb elcsúszni, ennek a következményei pedig egy horzsolástól a bokatörésig bármi lehet.
  • A gyerekek egyik kedvelt szórakozása, az idősebbeknek pedig rémálma, amikor iszap-háború kezdődik a sekélyebb vízben, ez viszont amellett, hogy a többségnek zavaró, komoly veszélyeket is hordoz magában, hiszen könnyen felmarkolhatnak élesebb kagylókat, vagy kavicsokat is, ami szintén súlyosabb sérüléseket tud okozni, ha rossz helyen talál el valakit.

Ezek elsőre lehet, hogy nem tűnnek veszélyesnek, de meg tudják keseríteni a nyaralást, ha elszenvedjük őket.

Néhány rossz példát a vízben szemléltettek a vízimentőkNéhány rossz példát a vízben szemléltettek a vízimentők

A prevenciós eseményen természetesen kitértek azokra a veszélyekre is, amelyek nem csak kisebb-nagyobb sérüléssel, de tragédiával is járhatnak. Ilyen például az, amikor felhevült testtel ugrik be valaki a vízbe, vagy sekély részen egy fejesugrással próbálkozik a csónakból, vízibicikliről.

Sajnos nem egyszer fordult már elő a magyar tengeren is, hogy az ilyen mutatványok után valaki élete végéig kerekesszékbe kényszerült.

A Vízimentők egyik legfontosabb tanácsa, hogy minden esetben hívjunk segítséget, ha észleljük a bajt. Amikor megérkezünk a strandra, keressük meg a szemünkkel a Vízimentők megfigyelőpontját, és baleset esetén minél több embernek jelezzük a környezetünkben, hogy mi történt. Próbáljunk meg nem pánikba esni, és lehetőség szerint gondoskodjunk arról, hogy a baleset helyszínén maradjon valaki. Nem is gondolnánk, hogy ezek az apró intézkedések akár egy ember életét is megmenthetik.

A sekély vízben a fejesugrás szemléltetése, ami végzetes kimenetelű is lehetA sekély vízben a fejesugrás szemléltetése, ami végzetes kimenetelű is lehet

Az alsóörsi eseményen képzett vízimentők közreműködésével modellezték le, hogy mi a teendő, ha saját magunk, vagy más kerül veszélybe, ezekről a Vehir.hu rövid videós összefoglalót is készített, annak érdekében, hogy segítse a vízimentők munkáját és minél több emberhez eljusson az az üzenet, amit nem győztek hangsúlyozni:

Egy emberélet elvesztése tragédia a családnak és a közösségnek is, ezért nyaralás alatt se hagyjuk, hogy az agyunk teljes egészében átkapcsoljon „szabadság üzemmódba”, őrizzük meg a józanságunkat és a figyelmünket pihenés alatt is!

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Fertőzés miatt ideiglenesen lezárták az egyik balatoni strandot közérdekű Fertőzés miatt ideiglenesen lezárták az egyik balatoni strandot Ideiglenes fürdési tilalmat rendeltek el a balatongyöröki Szépkilátó Strandon, miután a vízminőség-ellenőrzés során bakteriális szennyeződést mutattak ki. A mérések szerint az Enterococcus baktérium koncentrációja meghaladta a megengedett határértéket – tájékoztatta a nyilvánosságot Balatongyörök Község Önkormányzata. 2025. június 20. 23:07 Tigrisszúnyog a strandtörölközőn – mit kell tudnod a Balatonnál terjedő új veszélyről? életmód Tigrisszúnyog a strandtörölközőn – mit kell tudnod a Balatonnál terjedő új veszélyről? Egyre több magyar nyaraló pakolja le strandtáskáját a Balaton partján anélkül, hogy sejtené: a napszemüveg, a naptej és a fröccs mellé valami egészen új is becsúszott az élmények közé. Egy apró, csíkos, ám annál alattomosabb jövevény: a tigrisszúnyog. 2025. június 14. 11:58 Megfelelő a Veszprém megyei strandok vízminősége Megfelelő a Veszprém megyei strandok vízminősége A fürdőzők biztonsága és védelme érdekében a Veszprém Megyei Kormányhivatal folyamatosan ellenőrzi a fürdővizek minőségét és a közegészségügyi szabályok betartását. Az idény előtt került sor a strandok vízminőségének vizsgálatára, amely alapján elmondható, hogy a strandok vize fürdésre alkalmas. A szezon előtti mintavételt követően havonta újabb ellenőrzésekre kerül sor. 2022. június 14. 9:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.