Az újságírói szakma szépsége, hogy a szerző találkozhat olyan emberi történetekkel, életutakkal, amelyek a reflefktorfényben kevésbé ragyogtak a hosszú évek során, azonban valódi elismerésre szolgálnak. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy az elvégzett munka kevésbé értékes e tekintetben. Sokkal inkább arra vall, hogy akadnak olyan sportolók is, akik inkább akkor is cselekednek és dolgoznak, amikor mások – olykor joggal – tündökölnek a büszkeségben, a médiaképviselők csokrában.
Vándor Róbert, az RSM2 kormányosa, az 52. Kékszalag Nagydíj győztese
A veszprémi születésű, ám már Balatonfűzfőn élő profi hajós, Vándor Róbert inkább az előbbiek csoportjához tartozik. Ugyanakkor csapata (Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond és Fekete András) augusztus elsején elért eredménye mellett nemhogy ő, senki nem mehet el szó nélkül: az RSM2 katamarán ugyanis elsőként futott be a balatonfüredi célvonalon Európa legrangosabb tókerülő versenyén, az 52. Kékszalag Nagydíjon, 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel.
Most is libabőrös leszek, ha felidézem azt a pillanatot: a társakkal még az is megfordult a fejünkben, hogy a nagy sötétségben valaki már régesrég megkerült minket úgy, hogy közben észre sem vettük. Az óriási éljenzés hangzavarában viszont leesett a tantusz: sikerült! Életem egyik legfelemelőbb pillanatát éltem, amikor kivittek a mólóra és a családtagok, barátok is gratuláltak. Elvittek az érzelmek, potyogtak a könnyek, hiszen rengeteg lemondás, áldozat lapul az eredmény mögött, de mindez akkor, abban a pillanatban lehullott: mert végre sikerült!
– emlékezett vissza a vízi sportok szakembere. Aki portálunk felé hangsúlyozta: a kulcs a győzelemhez közösségük, valódi egységük összetartásában rejlett.
Örömmámorban (és pezsgőben) úszva - Cserta Gábor fényképe a díjátadóról
A mi titkunk – ha egyáltalán nevezhetjük annak – az, hogy az elmúlt évek során bármikor, bármilyen helyzetben számíthattunk egymásra. Együtt építettük a katamaránt, együtt teszteltük azt, együtt térképeztük fel az ellenfeleket, együtt elemeztük a meteorológiát. A versenyen szintén mindenki, minden másodpercben ugrásra kész és aktív volt: ez adott erőt a hajónak is.
Vándor egyébként a hínárrengeteggel is megküzdött a győzelemért, de a nagy szélcsendben – annak ellenére, hogy dohányzásellenes – még egy cigarettára is képes lett volna rágyújtani, hogy érezze, a hajó melyik irányból kaphat fel egy kis fuvallatot. Elmondása szerint mégis inkább azért fohászkodott, hogy a nyaralókban pihenő túristák csapjanak be egy-két ajtót, ugyanis akadt olyan időszak a próbatételen, amikor a katamarán oldalára „szélcsengőként” felhelyezett retro magnószalagok is elnémultak.
A feszültség kézzel tapintható volt, hiszen hiába alakítottunk ki magunknak a biztonsági rajtunkat követően két-háromszor is tetemes előnyt, a szelek ura rendre csak közbeszólt: Balatonlellénél például amikor a hátunk mögé tekintettünk, szinte csak hangyányi pontokat láthattunk. Az örömünk azonban nem tartott sokáig: leálltunk, mellénk pedig felsorakoztak.
Fél élet munkája rejlik a Kékszalag-győzelmük mögött
Mi azonban negyedszerre is újrakezdtük a versenyt az elmúlt esztendők egyébként legkeményebb mezőnyében. De az igazság az, hogy ez tette felejthetetlenné az egészet, hiszen az utolsó pillanatig olyan csaták folytak, hogy aki az egyik pillanatban még a hatodik helyen állt, bármelyik percben az élre kerülhetett: a hajók egytől egyig ütőképes minőséget képviseltek.
Vándor Róbert és társai, Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond, Fekete András az utóbbi tíz év legszélcsendesebb Kékszalagján – európai tekintetben a leghosszabb, 155 km-es tókerülő versenyen – az ezüstérmes, Roland Gabler vezette New Black, és a harmadik, a Kaiser Kristóf irányította MKB-Prospex előtt 27 osztály 535 hajója közül futottak be elsőként. A szaktekintély zárásként megsúgta: olyan élménnyel gazdagodtak idén nyáron, amely elkíséri őket egy teljes életre.
