2020. szeptember 19. // Vilhelmina névnap

Álomgóllal nyerte a VLS Veszprém a presztízsrangadót

2020. augusztus 23. 20:16
Pető Tamás tanítványai nézőcsúccsal, 2-1-es győzelemmel zárták a Pápa elleni vasárnapi hazai rangadót, így öt fordulót követően továbbra is veretlenek az NB III Nyugati csoportjában.

Kétségkívül minden veszprémi focibarát aláírta volna az idény kezdete előtt, ha írásba lehetett volna foglalni, hogy a harmadosztály nyugati csoportjában szereplő VLS öt fordulót követően veretlen marad. Nos, vasárnap este azért szálltak harcba a bakonyiak, hogy a megyei nagy rivális pápaiakon is túl jussanak.

Nem kevés hazai szimpatizánst mozgósított a hazai rangadó, valószínűleg nézőcsúcs is született: hétszázan látogattak ki a Városi Stadionba. Motiváltan is kezdett a Veszprém, amely tizenöt perc játék után – túlzás nélkül – bombagóllal szerezte meg a vezetést.

Nagy Richárd volt szemfüles, észlelte, hogy a vendégek kapusa a tizenhatoson kívül helyezkedik. A veszprémi középpályás hatvan méterről, bődületes erővel lőtte el a játékszert, amely végül a pápai portás feje fölött a hálóban landolt (15. perc: 1-0).

Sajnos nem kellett sokat várni az egyenlítésre: gyors középkezdést hajtottak végre a pápaiak, akik el is jutottak a hazaiak büntetőterületéig, ahol a csapatkapitány Somogyi Richárd már csak buktatva tudta megállítani a vendégek játékosát. Megszólalt a síp, jogos tizenegyest ítélt a játékvezető, amelyet Skriba mintaszerűen, az elvetődő Deczki Máté mellett középre gurított (17. perc: 1-1).

A hazaiak azonban nem törtek meg, tíz perc kellett nekik ahhoz, hogy ismét vezetést szerezzenek. A fiatal Molnár Balázs a jobb oldalon sikerrel bújt be a pápai védelem mögé, pontosan beadott labdáját a hátvéd Krebsz Máté igazítás nélkül, kapásból a hosszú alsóba szúrta (27. perc: 2-1).

Negyedik győzelmét aratta a VLS (archív fotó)Negyedik győzelmét aratta a VLS (archív fotó)

A szünet előtti pillanatokban tovább is növelhette volna előnyét a Pető-alakulat, de a ziccerbe kerülő csatár Major Norbert tíz-tizenkét méterről a kapu mellé tüzelt (félidei állás: 2-1).

A második játékrészben kiegyenlített küzdelem folyt a hazai, minőségi gyepszőnyegen, de egészen a találkozó végéig igazán komoly helyzetet egyik félnek sem sikerült kialakítania.

A lefújást megelőzően egy-két perccel azonban Molnár, majd Major is egy az egy ellen vezethette a pápai kapusra a labdát, de egyiküknek sem sikerült túljárnia a vendég portás eszén. Mindez sok mindenen nem változtatott, hiszen a VLS Veszprém öt fordulót követően immár negyedik győzelmét zsebelte be a 2020/2021-es kiírásban (végeredmény: 2-1)

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 5. forduló:
VLS Veszprém–Pápai Perutz 2-1 (2-1)
Veszprém, Városi Stadion, 700 néző. Vezette: Görög M. (Bertalan, Bőhm).
VLS: Deczki – Krebsz, Dobsa, Gulyás, Somogyi, Gálfi (Rápó, 71.), Kovács D., Molnár B. (Varga Á., 92)., Nagy R. (Sárossy, 83.), Vass, Major. Vezetőedző: Pető Tamás.
Pápa: Szigeti – Bence, Császár, Szilágyi, Kalász, Irmes, Koronczai, Németh (Hanzl, 60.), Nagy T., Skriba (Szabó M., 60.), Baldauf (Molnár T., 82.) Vezetőedző: Lengyel Ferenc.
Gólszerzők: Nagy R. (15.), Krebsz (27.) ill. Skriba (17. - büntetőből)

Így értékelte a látottak Pető Tamás

Idei legnehezebb ellenfelünkkel találkoztunk, de ezúttal is sikerült minőségi játékot produkálnunk, aminek örülük. Annak kevésbé, hogy több ziccert is kihagytunk, de összességében megérdemelt győzelmet arattunk. Már a következő, hétközi ütközetünkre koncentrálunk, ami a mainál is nehezebbnek ígérkezik

– nyilatkozta portálunknak a VLS vezetőedzője.

Sok idejük tehát nem lesz a pihenésre a veszprémieknek, hiszen a következő, hatodik kör küzdelmeit szerdán játsszák a csapatok: a VLS Veszprém augusztus 26-án kora este a fővárosi Szabadkikötő otthonában lép pályára, hogy továbbra is megőrizze veretlen mérlegét.

Simon Dani
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. III. ker. TVE 7 7 0 0 15 1 14 21
2. Érdi VSE 7 6 1 0 13 0 13 19
3. VLS Veszprém 7 5 1 1 12 9 3 16
4. Tatabányai SC 7 5 0 2 12 6 6 15
5. Mosonmagyaróvár 7 4 1 2 8 5 3 13
6. Komárom VSE 7 4 1 2 8 5 3 13
7. Perutz FC 6 4 0 2 13 9 4 12
8. Bicskei TC 7 4 0 3 10 10 0 12
9. FC Nagykanizsa 7 3 1 3 12 9 3 10
10. Puskás FC II. 6 3 1 2 9 9 0 10
11. Lipót SE 7 2 2 3 14 12 2 8
12. Ménfőcsanak 7 2 1 4 12 11 1 7
13. ZTE FC II. 7 1 4 2 9 14 -5 7
14. Szabadkikötő 7 2 0 5 11 16 -5 6
15. Gárdony 7 1 3 3 10 14 -4 6
16. Fehérvár FC II. 7 1 2 4 5 9 -4 5
17. BKV Előre 7 1 2 4 7 12 -5 5
18. SC Sopron 7 1 2 4 7 14 -7 5
19. Nagyatád 7 1 1 5 10 17 -7 4
20. Balatonfüredi FC 7 0 1 6 3 18 -15 1
Utolsó módosítás: 2020. szeptember 5. 22:53
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 10. 2020. október 7. 18:00 Tatabánya, Grosics Gyula Stadion Tatabánya VLS Veszprém
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 11. 2020. szeptember 27. 16:00 Veszprém, Városi Stadion VLS Veszprém Nagyatád
labdarúgás Magyar Kupa 6. ma 15:00 Veszprém, Városi Stadion VLS Veszprém Szeged ELHALASZTVA
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 9. 2020. szeptember 9. 16:30 Veszprém, Városi Stadion VLS Veszprém III. Kerület ELHALASZTVA
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 8. 2020. szeptember 5. 17:30 Sopron, Városi Stadion Sopron VLS Veszprém 4-1
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 7. 2020. augusztus 30. 17:30 Veszprém, Városi Stadion VLS Veszprém Lipót 3-2
előző események betöltése

További cikkek

Öt pozitív teszt, a kupameccs elmarad!
Öt pozitív teszt, a kupameccs elmarad!
A VLS Veszprém ügyvezetője, Szabó Péter tájékoztatta portálunkat, hogy kötelékükben öt újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az illetékes szervek pénteken este. Ennek tudatában a bakonyiak halasztást kértek szombat délutáni kupamérkőzésükre, amit a Magyar Labdarúgó-szövetség azonnal jóvá is hagyott.
A veszprémi ultrák is elismerték munkásságát
A veszprémi ultrák is elismerték munkásságát
A koronavírus-járvány következtében több sebből is vérző VLS Veszprémre szombaton 15 órakor hazai kupamérkőzés vár a másodosztályú Szeged ellen. Feltéve, ha az említett alakulatok szerdán készített és péntekre várható tesztjei negatív eredménnyel zárulnak. Adódik a kérdés: hogyan készítse fel labdarúgóit a vezetőedző, amikor azt sem tudhatja, kire számíthat?
NB II-es ellenfelet kapott a VLS Veszprém
NB II-es ellenfelet kapott a VLS Veszprém
Csütörtökön megtartották a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának sorsolását: megyénkből hat csapat is érdekelt az országos főtáblán.
Jóváhagyták a VLS halasztási kérelmét
Jóváhagyták a VLS halasztási kérelmét
A Magyar Labdarúgó-szövetség jóváhagyta a VLS Veszprém eheti bajnoki mérkőzéseire vonatkozó halasztási kérelmét annak tudatában, hogy a csapatban koronavírus-fertőzött játékosokat találtak.
VLS Veszprém: két koronavírus-fertőzött a csapatban
VLS Veszprém: két koronavírus-fertőzött a csapatban
Szabó Péter ügyvezető lapunknak megerősítette: két veszprémi labdarúgó koronavírustesztje pozitív lett, további három játékosuk produkál tüneteket. A VLS azonnali hatállyal felfüggesztette edzéseit, az eheti mérkőzéseire pedig halasztást kért.
2020. szeptember 19. // Vilhelmina névnap