“Ha egy közösség a jövőjét építi, azt csak úgy tudja tisztességgel elvégezni, ha odafigyel két dologra: városként nemcsak az infrastruktúrában, de a közösségben is fejlődni kell, másrészt pedig tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan érkeztünk” – fogalmazott Porga Gyula polgármester a kötet bemutatóján. Mint hozzátette, ingoványos talajra építkezik az, aki a jövőt nem az elődök tapasztalataira, tradícióira alapozza.
Porga Gyula
Az elődök, esetünkben egy konkrét közösség: a veszprémi zsidóság történetét dolgozza fel a Táguló és szűkülő terek című kötet, amelyet a veszprémi zsidó hitközség adott ki.
A kötetet Jakab Réka, a téma kutatója, a levéltár munkatársa és Kákonyi Anna, a Laczkó Dezső Múzeum muzeológusa állították össze, található információk, hivatkozások jelentős része a levéltár iratanyagára mutat. “A könyv egy közel 300 éves történetet mesél el, egy közösség örömeit és tragédiáját, egy olyan közösségét, ami a mai napig hozzájárul Veszprém fejlődéséhez, formálja a várost ugyanúgy, ahogy az elődeink is formálták” – foglalta össze a polgármester. Rámutatott: ha kisétálunk a zsidó temetőbe, azt tapasztalhatjuk, hogy ott a századforduló veszprémi közéletének meghatározó szereplői nyugszanak.
Az asztalnál a Jakab Réka – Kákonyi Anna szerzőpáros és dr. Schweitzer Gábor
A könyvet a veszprémi zsidó közösséghez családi szálakkal is kötődő Schweitzer Gábor, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa mutatta be az egybegyűlteknek.
A monográfiában feldolgozott időszak kezdetén a veszprémi zsidó község sorsa a várost birtokló földesúr, vagyis a veszprémi püspök hozzáállásától függött. Az újkorból fennmaradt gazdag iratanyag kirajzolja, hogyan alakult ki az a korlátozott autonómiát élvező község, amelynek központjában az úgynevezett zsidó udvar, mondhatni a veszprémi zsidó negyed állt. A közösség mindennapjait gyakran terhelték eddig feltáratlan belső konfliktusok is, szerencsére az ezeket leíró iratok is fennmaradtak.
Az emancipáció időszaka a veszprémi zsidó polgárság mozgásterét is tágította, a hagyományos kereskedelem mellett a gyáripartól az értelmiségi szakmákig számos területen kezdtek el zsidó szakemberek dolgozni, és bekerültek a városi képviselő-testületbe is. A veszprémi zsidóság létszámát tekintve 1880-ban érte el csúcspontját, amikor 1685 polgár, a város lakosságának 13,4%-a tartozott az izraelita felekezethez – ez a szám a második világháborúig felére fogyatkozott.
A feudális korral együtt letűnt zsidó község helyébe az izraelita hitközség lépett, amelynek élén országos hírnévnek örvendő rabbik és világi vezetők álltak, az egyre terjedő politikai antiszemitizmus azonban mindinkább visszaszorította, szűkítette a zsidók mozgásterét. A zsidóságot érintő tragédia az 1938-as jogfosztó törvényekkel kezdett igazán kibontakozni, végleg pedig az 1944-es gettóba zárással majd deportálással pecsételődött meg a helyi zsidó közösség sorsa.
A holokauszt mérhetetlen veszteségei után a túlélőknek azzal kellett szembesülniük, hogy lerombolták a régi zsinagóga, a zsidó iskola, az egykori rabbilakás épületeit, az új zsinagóga épületét pedig bár nem bontották el, a felismerhetetlenségig átalakították. Napjainkban emléktáblák, utcanevek, botlatókövek emlékeztetnek a város egykor élt zsidó polgáraira, a közösség azonban ma is létezik és él, és éppúgy hozzájárul Veszprém fejlődéséhez, ahogy elődeik is tették.
