2020. október 29.
//
Nárcisz névnap

Jól kezdtek, végül kilenccel kikaptak

2020. szeptember 28. 6:10
Az első játékrészben még kapaszkodott a házigazda DKKA U22-es csapatára városunk harmadosztályú női kézilabdacsapata, amely végül kilencgólos vereséget szenvedett a harmadik forduló szombati játéknapján.

A női kézilabda NB II Dél-nyugati csoportjának harmadik fordulójában idegenbeli szereplés várt a Veszprém Pannon SE játékosaira, akik az újvárosi DKKA U22 otthonában zárt kapuk mögött léptek parkettre szombaton délután.

Jól kezdték a mérkőzést a bakonyiak; 3-0-s sorozatot produkáltak, majd lelkiismerettel tartották meg előnyüket. Az álmos kezdést követően azonban felébredt a tűz a dunaújvárosiak játékában is, akiknek a szünetre még az állást is sikerült megfordítaniuk (Félidő: 19-16).

(Archív fénykép)(Archív fénykép)

A második játékrészben a házigazda védekezése feljavult, a veszprémiek hiába próbálkoztak, nem tudtak már visszakapaszkodni. A vége így 34-25 lett, a VPSE kilenc góllat maradt alul.

A Veszprém Pannon SE legközelebb október 11-én, vasárnap 15 órakor az egerszegiek ellen hazai pályán javíthat majd.

Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 3. forduló:
DKKA U22–Veszprém Pannon SE 34-25 (19-16)
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok. Vezette: Holman, Kovács Á.

Simon Dani
Domján Attila
Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Nemesvámos 6 5 0 1 194 154 40 10
2. DKKA U22 6 5 0 1 205 168 37 10
3. PEAC 5 5 0 0 184 151 33 10
4. Hévízi SK 6 4 0 2 191 162 29 8
5. Siófok KC U22 6 4 0 2 217 193 24 8
6. Veszprém Pannon SE 6 4 0 2 194 174 20 8
7. Zugló 6 2 0 4 180 191 -11 4
8. Marcali VSZSE 6 2 0 4 177 198 -21 4
9. Tolna KC 5 1 0 4 129 174 -45 2
10. Balatonboglár 5 1 0 4 121 177 -56 2
11. Nagykanizsa 5 0 1 4 115 130 -15 1
12. Egerszegi KK 6 0 1 5 163 198 -35 1
Utolsó módosítás: 2020. október 26. 13:51
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 2020/2021 9. 2020. november 22. 15:00 Veszprém, Munkacsarnok Veszprém Pannon SE Zugló
kézilabda női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 2020/2021 8. 2020. november 15. 15:00 Nagykanizsa, Tungsram Sportcsarnok Nagykanizsa Veszprém Pannon SE
kézilabda női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 2020/2021 7. 2020. november 8. 14:00 Siófok, Munkacsarnok Siófok U22 Veszprém Pannon SE
kézilabda Női kézilabda NB II Dél-nyugat, 2020/2021 6. 2020. október 25. 14:00 Veszprém, Munkacsarnok Veszprém Pannon SE Marcali 34-29
kézilabda Női kézilabda NB II Dél-nyugat, 2020/2021 5. 2020. október 17. 15:00 Tolna, Városi Sportcsarnok Tolna Veszprém Pannon SE 22-37
kézilabda Női kézilabda NB II Dél-nyugat, 2020/2021 4. 2020. október 11. 14:00 Veszprém, Munkacsarnok (zárt kapuk) Veszprém Pannon SE Egerszegi KK 38-25
előző események betöltése