Péntek délután három óra, a helyszín a Rab Mária-forrás erdővel övezett terepe. Épp egy tisztáson ülök a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola második/C osztályosaival, velük együtt végzem a földelés gyakorlatát Nagyné Kozma Ildikó, a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont (BABAKO) elnökhelyettesének vezénylése mellett. Zoknis lábunkat és a tenyerünket a talajra szorítjuk, behunyjuk a szemünket és csak a sarkunkra koncentrálunk, hogy megérezzük a Föld lüktetését. Bevallom, nekem még nem megy elsőre, de az öt perces gyakorlat végén több diák számol be róla lelkesen, hogy érezték a Föld rezgéseit, néhányan pedig boldogan mutatják meg földes kezüket. A siker jele ez: ők már ráléptek arra az útra, amelyen az erdővel (újra)kapcsolódva egészségesebbé és nyugodtabbá válhatunk.
Evolúciósan közelebb áll hozzánk a természet
Az, hogy a természetben töltött idő javítja a közérzetünket, persze nem újkeletű információ, de hogy miként és miért, azt már kevesebben tudják. Mijazaki Josifumi, a japán Csiba Egyetem Környezeti, Egészség- és Tereptudományi Központjának igazgatóhelyettese szerint ennek oka az evolúciós fejlődésben keresendő: az emberré válás folyamata mintegy hétmillió évvel ezelőtt vette kezdetét, ezt a hétmillió évet pedig az utolsó 2-300 évet leszámítva a természetben töltötte az emberiség. Hiába indult meg tehát az ipari forradalommal az urbanizáció és él ma már az emberek több mint fele városban, genetikailag még mindig arra vagyunk kódolva, hogy igazán a fák, növények között érezzük jól magunkat, míg a városi létformát állandó stressznek éljük meg, amely hosszú távon betegségekhez vezet.
Nem véletlenül ajánlják a szakemberek, hogy igyekezzünk minél gyakrabban megmerítkezni az erdők légkörében, tudatosan odafigyelve magunkra és a környezetünkre. Japánban ezt sinrin-jokunak, azaz erdőfürdőzésnek nevezik. A kifejezést először Akijama Tomohide egykori erdészeti és halászati miniszter használta 1982-ben marketingcéllal, hogy minél több látogatót csábítsanak Japán erdeibe, a dolog viszont hamar túlnőtt ezen, amikor egyre több kutató kezdte el vizsgálni az erdők élettani és pszichológiai hatását az egészségre és az immunrendszer működésére vonatkozóan. A kísérletek ugyanis bebizonyították, hogy
a sinrin-joku többek között képes serkenteni a szervezet relaxáltságát, csökkenteni a stressz-szintet, növelni az általános jólétet, illetve hatékonyan véd a betegségek ellen azáltal, hogy megerősíti a legyengült immunrendszert és temperálja a vérnyomást.
Japánban már 44 bejegyzett sinrin-joku erdőt tartanak számon, de az erdőfürdőzés rítusa a világban is elindult hódító útjára. Nálunk két éve jelent meg Mijazaki Sinrin-joku: Erdőfürdő, a japán módszer a testi-lelki egészséghez című könyve, illetve a témában szintén elismert Dr. Csing Li A fák gyógyító ereje című kötete, amelyeket követően jó néhányan vágtak bele erdei séták vezetésébe – nemrégiben a Csend Napok keretében Veszprémben is ki lehetett próbálni a módszert. Iskolai körülmények között viszont egészen úttörő a Deák Iskola kezdeményezése: ők az elsők az országban, akik megpróbálják az oktatásba is beemelni a módszert.
Az erdőfürdőzés törvényei
Talán nem véletlen egyébként, hogy az intézmény vállalta fel ezt a feladatot. Nagyné Kozma Ildikó maga is a Deák Iskola oktatója volt, egy ideig itt volt a BABAKO székhelye, a kapcsolat pedig a mai napig gyümölcsöző.
„Ildikó nagyon érzékenyen keresi és kutatja azokat a lehetőségeket, amelyek közelebb hozzák a természetet a gyerekekhez és jótékonyan hatnak a mentális egészségre. Minden újdonsággal megkeres bennünket, az iskolánk pedig évek óta nagyon jó partnernek bizonyul ehhez – mondja Földesiné Pethe Andrea, a másodikosok osztályfőnöke. – Az erdőfürdőzést eredetileg márciusban szerettük volna indítani, a jótékony hatások megtapasztalásán túl azt is tesztelve, hogyan lehet már kicsi kortól ránevelni a gyerekeket arra, hogy tudatosan időt töltsenek a természetben. Én a tanítói munkám mellett mentálhigiénés szakember is vagyok, fontosnak tartom a lélekkel való törődést és igyekszem ennek lehetőségeit az iskolában is megtalálni, ezért külön örvendetes volt, hogy találkozott az érdeklődésünk Ildikóval, és hogy Horváth Szilárd igazgató úr is kezdetektől fogva támogatta a kezdeményezést.”
Mivel tavasszal a járványhelyzet miatt az iskolák bezártak, végül idén szeptemberben indult el a projekt. A szülőkkel már korábban egyeztettek róla, illetve szeptemberben egy szülői értekezlet során Ildikó részletesen beavatta őket a módszer hátterébe, de a gyerekek is tisztában vannak vele – persze a maguk módján – mibe vágták a fejszéjüket az egészséget megcélzó programmal.
„Heti rendszerességgel, péntek délutánonként megyünk velük a Rab Mária-forráshoz, Ildikó vezetésével, egy kollégámmal, Nógrádi Ákossal felváltva.
Fél év kimaradt a gyerekeknek a karantén miatt, ezért nehezebben szoknak vissza az iskolai környezetbe, sokan érzékenyebbek is. Ebből a szempontból duplán kapóra jön a projekt
– teszi hozzá Andrea.”
No de miben is másabb egy erdőfürdőzés, mintha hétvégén elmennénk túrázni a Bakonyba? Kapásból például a kereteiben: minden alkalmat egy kérdőív kitöltésével kezdenek és zárnak a gyerekek. „Ez az ún. POMS-teszt, amelyen az egyes érzelmek mellett pontszámok találhatók, a gyerekek pedig maguk értékelik, azok mennyire jellemzőek rájuk az adott pillanatban. Persze ez egy egyszerűsített változat, csak olyan fogalmakkal dolgozunk, amelyekről a tanító kollégák is úgy gondolták, értik a gyerekek” – magyarázza Ildikó. Mivel minden érzelem besorolható egy nagyobb érzelmi kategóriába (úgymint szorongás, düh, depresszió, kimerültség, életerő és zavartság), a bekarikázott értékek alapján nagyon jól mérhető és lekövethető a gyerekek aktuális érzelmi állapota, hangulata a séta előtt és után.
Emellett minden hónap első hetében mérik a csoport vérnyomását és pulzusszámát a program előtt és után – korábbi tapasztalatok szerint egyébként már 15 perc erdőterápia képes temperálni a vérnyomást, egy egynapos fürdőzés után pedig öt napig is alacsonyabb marad.
A tényleges erdei séta csak ezek után kezdődik. Indulás előtt Ildikó kikérdezi az erdőjárás törvényeit – most, a negyedik alkalomra már fejből tudják őket a gyerekek, igaz, a csend betartására még jobban oda kell figyelni, de a kezdeti zsibongás azért elég hamar átvált suttogássá, ahogy beérünk az erdőbe. Időnként megállunk, figyeljük a hangokat, a fényeket, az illatok változását. Egy ponton leülünk a tisztásra, elvégezzük a földelés gyakorlatát, aztán tovább haladva később egy légzőgyakorlatot, amikor az ég felé nyújtózkodva mélyeket lélegzünk a tiszta erdei levegőből, a fák illatából. Utóbbi különösen lényeges: japán orvoskutatók bebizonyították, hogy
a növények által kibocsájtott illóolajok, a fitoncidok képesek megnövelni a szervezetünkben a természetes ölősejtek számát, ezáltal ellenállóbbá teszik az immunrendszerünket a vírusokkal és a daganatos betegségekkel szemben.
De terápiaként alkalmazva kiváló feszültségoldók is ezek az illóolajok – egy angol vállalatnál például jelentősen javította az irodában dolgozók egymáshoz fűződő viszonyát.
A sietség nem vezet jóra. A helyes út a szemlélődés
Ildikó elmondása szerint az ideális táv, amit egy kétórás erdőfürdőzés során megteszünk, 2-2,5 km.
Ez nem a teljesítményről szól, itt nem sietünk, hanem minden érzékszervünket használva összekapcsolódunk a természettel.
Amikor egy kicsit iparkodni kezdenének a gyerekek, kedvesen rájuk is szól. „Emlékeztek, mit mondott Dr. Csing Li? A rohanás, a gyorsaság nem vezet jóra. Meg kell tanulni szemlélődni.”
„Persze, életkorukból kifolyólag ezt a szemlélődést, az idő elengedését nekik még valóban meg kell tanítani, és emiatt egy kicsit tartottunk is, de azt mondtuk, próbáljuk meg mégis már kis korban az erdőfürdőzést, hogy aztán ez beléjük nevelődjön – fordul felém Ildikó. Éppen ezért viszont csak aprókat változtatnak a menetrenden, a helyszínen pedig egyáltalán nem. „Úgy sokkal több lenne az inger, ami elterelné esetleg a figyelmüket. Így egy helyen nézzük meg, hogyan változnak az évszakok, a növények. Nagy szerencsénk van egyébként, hogy itt van a közelünkben a Rab Mária-forrás, mert így jobban kiszűrődnek a városi zajok és hatékonyabb a program, mintha csak egy parkba tudnánk menni” – egészíti ki Andrea.
Az első komolyabb változtatás majd novemberben lesz, mondja Ildikó, akkor már párosával fognak húzni a gyerekek egy-egy megfigyelési feladatot, és ha a látás már gördülékenyen megy, minden érzékszervvel dolgozni fognak. Később, amikor már legalább az osztály fele érzi a sarkában a földenergiát, jöhet a tapintás, a fák kérgének simítása, a faölelés – ezt eddig csak a felnőttekkel próbálta ki Ildikó, amely során a nyugtató hatású biorezgéseket érezhették meg. „Nem sietünk. Lehet, hogy lesz olyan, aki már unja ezeket a gyakorlatokat, őket majd rá kell vezetni, hogy akkor mélyítsenek.”
Egyelőre ezt nem nagyon tapasztalni, ottjártamkor a gyerekek lelkesen mesélték, hogy gyakran járnak a családdal, nagyszülőkkel is kirándulni és többen kifejezetten várják a pénteki alkalmakat. Az egyik kisfiú, Szilágyi Ákos például a forrás csobogását emeli ki, mint vonzerőt, de azt mondja, sokat is tanulnak a sétákon.
Magát a menetrendet egyébként minden vezető maga alakítja ki a körülményeknek megfelelően. „Az ideális az lenne, ha napi 20 percre el tudnánk vonulni, de már heti másfél óra erdőterápia is sokat jelent. A legfontosabb összetevők természetesen a fák, de nagy szerepe van a víznek is. Általában amúgy 3-5 fős csoportokat javasol Dr. Csing Li – mi nyilván utóbbit nem tudjuk megvalósítani” – ecseteli Ildikó.
A kitűzött céljaikkal mindenesetre szépen haladnak. „Kettős célunk van – mondja. – Az egyik, hogy szeressék meg az erdőt, érezzék jól magukat ott. Ők többségében lakótelepi gyerekek, mesterséges környezetben nőnek fel, amelynek a negatív hatásait most ugyan még nem érzik, de mi már tudjuk, hogy ez mennyi stresszel jár.
Ha viszont sikerül kialakítanunk bennük az igényt a természet közelségére, később tudnak erre építeni.
Másrészt természetesen az egészségjavító, nyugtató hatása miatt is fontos a program. Többen csodálkoztak az elején a földelésnél, hogy akkor csinálják jól, ha földes lesz a kezük. Pedig egy amerikai egyetem kutatása kimutatta, hogy ilyenkor olyan mikrobák kerülnek a tenyerünkre, amelyek fokozzák az immunrendszer működését, és amely után még egy hétig akár 50 százalékkal megnő az ölősejtek száma. Nyilván nekik ezt az információt ilyen formában még nem mondjuk el, de megtaníthatjuk nekik, hogy ne idegenkedjenek attól, hogy a földben turkáljanak, mert az jót tesz nekik.”
Az erdő visszavezet a jelenbe
Miközben sétálunk, Ildikó folyamatosan kérdezi a gyerekeket az erdő cserjéiről, mesél a vadrózsáról, a galagonya jótékony hatásairól, kis természeti barkochbát tart, olyankor a gyerekek rámutatnak a bogyós bokrokra vagy a kezüket feltartva válaszolnak. Ez ugyan eredendően nem része a terápiának, de ahogy fogalmaz, nem tudja megtagadni magát. Nem is kell, hiszen a gyerekek szemmel láthatóan nagyon élvezik ezeket a pillanatokat, gyakran maguk is jelzik, ha felfedeznek egy gombát, egy szarvasbogarat, vagy ha meghallják a szarvasbőgést. Ráadásul ez is mutatja, milyen szépen fejlődnek. „Az elején ezeket még nem hallották meg, az illatokat sem érezték úgy, most már viszont egyre több mindent felismernek. Tehát egyre jobban megy nekik a szemlélődés” – mondja.
Alapvetően persze az erdőfürdőzés osztályra gyakorolt pozitív hatásai majd hosszabb távon fognak jól kirajzolódni, de bizonyos eredmények már most látszanak. Amikor sétálunk vissza az iskolába, megkérdezem az egyik kislányt, Mírát, hogyan érezte magát, tapasztalja-e az erdő nyugtató hatását. „Kicsit nyugtalan voltam, mielőtt jöttünk, mert veszekedtünk az egyik barátnőmmel, de most már tudom, hogy minden rendben lesz” – válaszolja bölcsen.
A mondottakat Ildikó is visszaigazolja, amikor immár az osztályteremben beszélgetünk még, miközben a gyerekek levezetésként az általa főzött gyógyteát kortyolgatják. „Minden tesztet hazaviszek és kiértékelek, és azt látom,
a legtöbb gyereknél kevesebb pontszám jön össze az egyes érzelmi kategóriáknál a séta után, tehát valóban nyugtató hatása van az erdőfürdőzésnek.”
Ebben a felgyorsult, ingerektől túlterhelt világban erre hatalmas szükség van, de iskolai csoport révén nyilván az sem mellékes, hogy a terápia az önfegyelmet, a koncentrációt is erősíti.
Már csak ezért igazán örvendetes lenne tehát, ha a programot a felsőbb osztályokkal is tovább tudnák vinni, egészen kamaszkorig. Mint Andrea és Ildikó mondja, ezt a tanévet egyelőre a másodikosokra szánták, de ha sikerrel zárul a program, jövőre szeretnék a többiek „tananyagába” is beépíteni azt. És ki tudja, talán ragadós lesz a példa: a Cholnoky óvodától már érkezett is erre megkeresés.
