Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Állami kitüntetést kapott Kőrösi Csaba

2020. október 30. 4:00 // Forrás: mti, Petőfi Színház
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.

A politikusok a Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozata elismeréseket, egy Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata és egy Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata elismerést, valamint Semmelweis Ignác-díjakat, Batthyány-Strattmann László-díjakat és egy Pro Sanitate díjat nyújtottak át.

Kásler Miklós azt mondta, hogy Magyarország kizárólag Szent István államának értékeire támaszkodhat, ezek jelenthetik az egyetlen biztos pontot a jövőben. Ezzel arra utalt, hogy az elismeréseket eredetileg augusztus 20. körül, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták volna át, csak ezt a tervet a koronavírus-járvány meghiúsította.

Kőrösi Csaba (fotó: Domján Attila / vehir archív)Kőrösi Csaba (fotó: Domján Attila / vehir archív)

A Veszprémi Petőfi Színház tájékoztatása szerint a teátrum színművésze, Kőrösi Csaba is kitüntetést vehetett át, őt a színház vezetőségének előterjesztésére Magyar Arany Érdemkereszttel díjazták.

vehir.hu
további cikkek
VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Jászai Mari-díjat kapott Kőrösi Csaba a Veszprémi Petőfi Színház színművésze Jászai Mari-díjat kapott Kőrösi Csaba a Veszprémi Petőfi Színház színművésze A hírről a színház is beszámolt, amiben az egész társulat gratulál Kőrösi Csabának. 2024. március 14. 22:25 ''...és kívánok még nagyon sok boldog nőnapot!'' ''...és kívánok még nagyon sok boldog nőnapot!'' Zenés műsorral kedveskedett a Veszprémi Petőfi Színház a hölgyekből álló közönségének. 2024. március 9. 18:17 Fehérre meszelt falak: megmenthetők a Petőfi színház kerámiái? Fehérre meszelt falak: megmenthetők a Petőfi színház kerámiái? A Petőfi színház nyolcvanas évekbeli felújításáról szólt volna a Magyar Művészeti Akadémia szerdai eseménye, azonban csakhamar az előttünk álló rekonstrukcióra terelődött a szó. A tervek ellen több művész is felszólalt a lakossági fórummá avanzsált beszélgetős esten. 2024. január 19. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.