Franco Nero olasz színész, a spagettiwestern-korszak egyik ikonikus alakja. Legismertebb munkája a Django című 1966-os film (ennek 2012-es, Tarantino által rendezett feldolgozásában is felbukkant egy rövid szerep erejéig). Pályafutását az 1960-as években kezdte, és hamar nemzetközi hírnévre tett szert karizmatikus megjelenésével és markáns arcvonásaival. Több mint kétszáz filmben szerepelt, köztük olyan produkciókban, mint a Camelot (1967), ahol Vanessa Redgrave oldalán játszott – későbbi élettársát is ekkor ismerte meg. Magyarországon különösen az 1996-os Honfoglalásban nyújtott alakításával tett szert nagy népszerűségre. Karrierje során együtt dolgozott neves rendezőkkel, mint Luis Buñuel, Rainer Werner Fassbinder és Quentin Tarantino. Emellett producerként és rendezőként is kipróbálta magát. Ma is aktív, az elmúlt évekből egyik nemzetközileg is ismertté vált munkája A pápa ördögűzője című 2023-as horror, amelyben Russell Crowe oldalán alakította a pápát.
Az olasz színész kedd este a Petőfi színház színpadán vett részt egy beszélgetős esten, előtte pedig a sajtó kérdéseire válaszolt. A napját azonban nem itt, hanem Budapesten kezdte, ahol a Parlamentben megtekintette a Szent Koronát. Ez már csak azért is stílszerű, mert a Honfoglalás mellett Nero egy másik magyar történelmi filmben, a 2001-ben bemutatott Sacra Coronában is felbukkant (ebben egyébként Oberfrank Pállal, a veszprémi színház igazgatójával együtt szerepelt). A koronához idegenvezetést is kapott: Kövér László házelnök avatta be a színészt a magyar történelem összefüggéseibe. Nero a sajtótájékoztatón azt is elmesélte, hogy a kedvéért Orbán Viktor miniszterelnök is kisurrant az ülésteremből egy kézfogás erejéig.
Itteni szerepei Magyarország történetének korai időszakaiba repítették vissza, kedvenc történelmi korszaka azonban valamivel későbbi: leginkább az 1500-as évekhez, a nagy festők korszakához vonzódik, de mostanában a hunok történetével is sokat foglalkozik. Pályafutása során több mint harminc nemzet alakjait formálta meg, és igyekezett megfogadni a színészóriás Laurence Olivier jótanácsát: nem csak a fizimiskájához illő hősi szerepeket vállal, hanem kedveli a rizikósabb karaktereket is, mert abban hisz, hogy bár ez az út kevésbé vezet népszerűséghez, összességében érettebb, színesebb pályafutást eredményez.
Nero azt is elmondta, hogy jó véleménnyel van a magyarokról, előkelő nemzetnek tart minket, azt állítja, Magyarország meg tudott őrizni valamit a történelem egyik kulturális fellegvárának számító Osztrák-Magyar Monarchia örökségéből. Összehasonlításképp megjegyezte, hogy más kelet-európai országokban gyakran akadtak problémái forgatás közben, Magyarországon azonban mindig zökkenőmentesen folyt a munka – a magyarok szavahihetőek és megtartják az ígéreteiket.
Arra a kérdésre, hogy megnézi-e a saját filmjeit, Nero azt felelte: tudatosan ugyan nem keresi őket, de amikor a televízióban véletlenül belefut valamelyikbe, akkor nem kapcsol el. Egyébként a televíziót a film gyilkosának tartja: szerinte szomorú, hogy az emberek főműsoridőben, vacsora közben, az evőeszközök csörgése közepette, oda sem figyelve néznek filmeket. Úgy tartja, hogy a film természetes közege a mozi, ahol sötétben, csendben, minden figyelmükkel jelen vannak a nézők. E tekintetben a jövőt illetően pesszimista: még a tévénél is rosszabbnak tartja, hogy egyre inkább a telefonunkon keressük ezeket a tartalmakat.
S ha már szóba került, ki hogyan vacsorázik: Franco Nero elmondta, hogy bár a világ számos hatalmasságával volt lehetősége együtt étkezni, ő legszívesebben a halászokkal szeret vacsorázni, mert ők őszinték, és a velük töltött idő értékesebb, mint amit a “nagy emberekre” szán.
A sajtótájékoztatót követően felavatták a Színházkertben azt a padot, ami Franco Nero látogatásáról emlékezik meg, és aminél a színész a kéznyomatát is otthagyta.
