Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szűkebb körben emlékeztek meg az '56-os forradalom leveréséről

2020. november 8. 13:45
Szűk körben, de több megemlékezést is tartottak november 4-én a városban az '56-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.

1956. november 4-én a hajnali órákban a szovjet hadsereg megindította az offenzíváját Budapest és több magyar város ellen, hogy leverjék a forradalmi felkelést. Bár a forradalmárok így is tartották magukat a túlerő ellen, a Vörös hadsereg felőrölte az ellenállást, ami pedig ezután jött, az véres leszámolás az utcákon, majd koncepciós perek és kivégzések a megfélemlítés évtizedeiben.

November 4. nemzeti gyásznap Magyarországon, más esetben ilyenkor megemlékezésekkel és az 56-os hősök előtti tisztelgéssel készülnek szerte az országban.

A koronavírus-járvány miatt azonban idén szűk körben tartottak csak ilyen eseményeket, többek közt Veszprémben is, ahol a Várban található Brusznyai-emléktáblát Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő közösen koszorúzták meg, majd a Fidelitas is elhelyezte saját koszorúját.

Porga Gyula és Ovádi PéterPorga Gyula és Ovádi Péter

Ugyanitt tartott megemlékezést a KDNP helyi szervezete is, akik hagyományosan minden évben megszervezik ezt az ünnepséget, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) is.

Halmay Gábor önkormányzati képviselő és az IKSZ helyi elnöke rövid beszédében elmondta, nem hagyhatjuk, hogy a vírus az ünnepeinket is tönkre tegye, ugyanakkor a biztonság érdekében idén műsorral nem készültek az eseményen, de az emlékezés fontosságát akkor is ki kell hangsúlyozni.

Halmay GáborHalmay Gábor

Az emléktábla megkoszorúzása után Nagy Károly rövid visszaemlékezést tartott az akkori időkről, valamint a rendszerváltás korszakáról, amikor az ország végleg maga mögött hagyta a kommunizmust.

Nagy KárolyNagy Károly

Mindezt korabeli újságcikkekkel, plakátokkal és beszédek felidézésével illusztrálta. Zeitler Gusztáv középiskolai történelemtanár szintén saját emlékeit idézte, amikor a rendszerváltáskor az első szabad megemlékezéseken hatalmas tömegek gyűltek össze a Brusznyai-emléktáblánál. Akkor történt, hogy egy litván turistacsoport éppen arra járt a Várban, amikor pedig megtudták, hogy miért gyűlt össze ennyi ember, egy saját énekkel és főhajtással tisztelegtek a magyar hősök előtt.

Ebből is látszik, hogy a kommunizmustól nem csak Magyarország, hanem egy egész kontinens szenvedett.

balint_1080x1080
balint_1080x1080
balint_1080x1080
Hajas Bálint
további cikkek
osszetartozasnapja-28
osszetartozasnapja-28
osszetartozasnapja-28
Nemzeti összetartozás napja: a magyarságtudatot nem lehet megtörni Június negyedikén, fél öt után két perccel kezdődött meg az Óváros téren az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulójáról szóló megemlékezés. 2025. június 5. 11:23
_Z2A8564
_Z2A8564
_Z2A8564
Méltóságteljes megemlékezés az első magyar ejtőernyősök tragédiájának 84. évfordulóján Méltóságteljes és ünnepélyes megemlékezést tartott a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete április 12-én a veszprémi repülőtéren, ahol 84 évvel ezelőtt tragikus fordulatot vett a magyar katonai ejtőernyőzés történetének első éles bevetése. A koszorúzással egybekötött eseményen jelen voltak a honvédség, a kormányzat, az egyház, valamint a civil és katonai szervezetek képviselői – köztük Vargha Tamás parlamenti államtitkár, honvédelmi miniszterhelyettes, valamint számos dandártábornok és ezredes. 2025. április 11. 21:45
E98A3161
E98A3161
E98A3161
Emlékezés a II. világháború bombatámadásainak áldozataira A II. világháború bombatámadásaiban elhunyt veszprémiekre emlékeztek pénteken délelőtt a nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából megrendezett ünnepségen a Budapest úti emléktáblánál. 2025. február 28. 11:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.