2021. február 27.
//
Ákos, Bátor névnap

Negyven gólig meg sem állt a Telekom

A Telekom Veszprém csak tizenkét játékossal utazott el Egerbe, Székelyt ráadásul az 5. percben kiállították, a címvédő, listavezető azonban így is kiütéssel nyert a kézilabda NB I péntek esti találkozóján.

Az FTC ellen aratott szerdai hazai győzelme (29-25) után péntek este Egerben vizitált a listavezető Telekom Veszprém a kézilabda NB I-ben. Miközben a bakonyiak már a tizedik élvonalbeli fellépésükre készültek az idényben, addig a Heves megyeiek – a koronavírus-járvány terjedése miatt – mindössze a második találkozójukat játszották. Úgy, hogy legutóbb szeptember 5-én léptek pályára, amikor is 32-27-re alulmaradtak a Komló vendégeként.

A pandémia sajnos a rekordbajnokot sem kímélte. Ráadásul a közelmúltban pozitív koronavírustesztet produkáló Jorge Maqueda, Blaz Blagotinsek, Lékai Máté, Kentin Mahé és Rodrigo Corrales mellett a sérülés után lábadozó Danyiil Siskarjov, illetve Omar Jahia és Manuel Strlek sem állhatott David Davis rendelkezésére, aki így csak tizenkét játékost nevezhetett az összecsapásra.

A Ferencváros ellen klubrekordot jelentő tizenhat gólt szerző Manaszkov jegyezte a találkozó első találatát, majd Nenadics és Marguc is betalált. Az 5. percben aztán tovább fogyatkozott a Veszprém, Székely ugyanis a hatoson kívül ütközött az egriek támadójával, amiért piros lapot kapott. A hazaiak ki is használták a helyzetet, s a két üres kapus gólt is szerző Balogh kapus főszereplésével egyenlítettek (8. perc: 4-4).

Nilsson hétszer volt eredményes az Eger ellen (archív fotó)Nilsson hétszer volt eredményes az Eger ellen (archív fotó)

Marguc és Manaszkov vezetésével sorozatban ötöt lőtt a Davis-csapat. Lezák hatperces gólcsendet tört meg, amire Moraes válaszolt a félidő derekánál (5-10). Ekkor a sárga mezesek dobtak hármat zsinórban, akiknél kiválóan szállt be Bernatonis.

Nyolccal a lefújás előtt is csak két gól volt közte (12-14), a hajrában azonban már keményebben védekeztek a vendégek. Hatot lőttek egymás után, miközben Cupara portája érintetlen maradt (12-20).

Tóth Edmond alakulata bátran kezdte a második felvonást, amely fel is zárkózott mínusz hatra (16-22). A Telekom újabb rohamot indított, ami azt eredményezte, hogy hatszor is az egri hálóban kötött ki a játékszer.

A veszprémi kölcsönjátékos Szuharev hétpercnyi hazai gólszünetet zárt le, majd Moraes duplája után Nenadics juttatta a labdát a kapuba (46. perc: 17-31).

Időt kért a vendéglátó, de csak még tovább nyílt az olló. A végjátékban Nilsson is megszórta magát, aki hét, csapata pedig negyven gólig jutott (21-40).

David Davis legénységére szerdán már a Bajnokok Ligájában vár feladat a dán bajnok Aalborg vendégeként.

Férfi kézilabda NB I, 4. forduló:
SBS-Eger–Telekom Veszprém 21-40 (12-20)
Eger (zárt kapuk mögött). Vezette: Sándor, Szikszay
Eger: Balogh T. 2 – Tóth R. 3 (1), Machac 2, Szuharev 2, Kiss G., Schmid, Holdosi 1
Csere: Moscoso (kapus), Lezák 4 (2), Bernatonis 3, Rédei, Kovács M. 2, Tóvízi 1, Száva, Szepesi 1
Vezetőedző: Tóth Edmond
Veszprém: Székely – Marguc 7, Tönnesen 5, Nenadics 4, Moraes 3, Markussen 1, Manaszkov 9
Csere: Cupara (kapus), Ligetvári, Lauge 2, Borozan 2, Nilsson 7
Vezetőedző: David Davis
Kiállítások: -, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. -/-

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 15 14 1 0 540 332 208 29
2. Szeged 11 9 0 2 375 282 93 18
3. Ferencvárosi TC 15 9 0 6 425 401 24 18
4. Csurgói KK 14 6 2 6 377 380 -3 14
5. Gyöngyös 14 6 1 7 380 383 -3 13
6. Balatonfüredi KSE 10 5 3 2 257 267 -10 13
7. SBS-Eger 13 6 1 6 359 402 -43 13
8. Tatabánya KC 7 5 1 1 189 174 15 11
9. Sport36-Komló 13 5 1 7 344 359 -15 11
10. Budakalász 12 4 2 6 319 338 -19 10
11. Veszprémi KKFT 14 5 0 9 370 394 -24 10
12. Ceglédi KKSE 13 2 1 10 289 397 -108 5
13. Orosházi FKSE - LINAMAR 10 1 2 7 220 300 -80 4
14. Dabasi KC VSE 9 0 1 8 202 237 -35 1
Utolsó módosítás: 2021. február 21. 19:48
Férfi kézilabda BL, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Barcelona 13 13 0 0 463 378 85 26
2. Telekom Veszprém 13 9 1 3 438 387 51 19
3. Aalborg Handbold 13 7 0 6 379 401 0 14
4. THW Kiel 11 5 2 4 325 309 16 12
5. Motor Zaporizzsja 12 6 0 6 345 369 0 12
6. HBC Nantes 13 5 1 7 383 373 10 11
7. Celje PL 12 3 0 9 333 380 0 6
8. PPD Zagreb 13 0 0 13 339 426 0 0
Utolsó módosítás: tegnap 12:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 9. 2021. március 6. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Komló
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 13. 2021. március 3. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém HBC Nantes
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 17. ma 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Eger
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 12. 2021. február 25. 20:45 Zágráb, Arena Zagreb PPD Zagreb Telekom Veszprém 28-35
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 18. 2021. február 20. 18:00 Orosháza, Városi Sportcsarnok Orosháza Telekom Veszprém 23-36
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 11. 2021. február 17. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Motor Zaporizzsja 34-30
előző események betöltése

További cikkek

Az EHF döntött az elhalasztott mérkőzésekről
Az EHF döntött az elhalasztott mérkőzésekről
Nem fogják lejátszani a norvég Elverum és a MOL-Pick Szeged mérkőzését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a győzelemért járó két pontot pedig a magyar csapat kapja.
Zágrábi sikerével csoportmásodik a Veszprém
Zágrábi sikerével csoportmásodik a Veszprém
A Telekom Veszprém esélyeshez méltó játékkal, hét góllal nyert a sereghajtó PPD Zagreb vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki meccsén, megszerezve ezzel a B csoport második helyét.
Férfi kézilabda MK: elkerülte egymást a két veszprémi csapat
Férfi kézilabda MK: elkerülte egymást a két veszprémi csapat
A Telekom Veszprémre a Ferencvárosi és Cegléd csatájának győztese vár, a Veszprémi KKFT a Budai Farkasok legyőzése után a Csurgóval meccselhet a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek párosításait csütörtökön sorsolták ki a magyar szövetség székházában.
A magyar helyett a szerb kézilabda-válogatottat választotta Uros Borzas
A magyar helyett a szerb kézilabda-válogatottat választotta Uros Borzas
A vajdasági születésű, Magyarországon nevelkedett kézilabdázó, Uros Borzas úgy döntött, hogy a magyar helyett a szerb válogatottban kíván szerepelni.
Elhunyt a korábbi veszprémi közönségkedvenc, Zlatko Saracevic
Elhunyt a korábbi veszprémi közönségkedvenc, Zlatko Saracevic
Ötvenkilenc esztendős korában szívinfarktust kapott és elhunyt a horvát Podravka Koprivnca női kézilabdacsapatának edzője, Zlatko Saracevic, aki játékosként 2000-től 2002-ig a Fotex Veszprémet erősítette.