2021. február 27.
//
Ákos, Bátor névnap

Női kézilabda Eb: még várniuk kell az új helyszínre a magyaroknak

2020. november 17. 17:42
MTI
Továbbra sem lehet még tudni, hol játssza majd csoportmérkőzéseit a magyar válogatott a decemberi női kézilabda Európa-bajnokságon.

A társházigazda norvégok hétfőn a koronavírus-járványra és a szigorú helyi intézkedésekre hivatkozva visszaléptek a rendezéstől, a magyarok pedig éppen Trondheimben szerepeltek volna a csoportkörben Szerbia, Horvátország és a világbajnok Hollandia társaságában.    

Az európai szövetség hétfőn még azt ígérte, hogy kedden közli a részleteket a 16 nap múlva rajtoló torna módosításait illetően, de az egyedül maradt házigazda dánokkal folytatott egyeztetések után kedden a honlapján azt írta: várhatóan csak a hét végén derül ki, mi lesz a pontos menetrend.    

A viadalra december 3. és 20. között kerül sor. A tervek szerint a dániai Herningben és a norvégiai Trondheimben rendezték volna a mérkőzéseket - a pandémia miatt korábban a norvégiai Stavanger és Oslo, illetve a dániai Frederikshavn kikerült a helyszínek közül -, s a szervezőknek most azt kell megoldaniuk, hogyan tudják az összes Eb-meccset Dániában lebonyolítani. Hétfői dán sajtóhírek szerint az új helyszín Kolding lesz.    

Az Európa-bajnokságon 16 csapat szerepelne és 47 mérkőzést játszanának.    

A magyar női válogatottnak idén még egyetlen meccse sem volt. A tervek szerint a nemzeti csapat az Eb előtt Svédországgal találkozik két felkészülési találkozón a Göteborgtól északra fekvő Trollhättanban, jövő szombaton és vasárnap.

vehir.hu

További cikkek

Az EHF döntött az elhalasztott mérkőzésekről
Az EHF döntött az elhalasztott mérkőzésekről
Nem fogják lejátszani a norvég Elverum és a MOL-Pick Szeged mérkőzését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a győzelemért járó két pontot pedig a magyar csapat kapja.
Elhunyt a portugál kézilabda-válogatott kapusa
Elhunyt a portugál kézilabda-válogatott kapusa
Hétfői szívmegállása következtében pénteken elhunyt Alfredo Quintana, az FC Porto és a portugál férfi kézilabda-válogatott kubai születésű kapusa.
Zágrábi sikerével csoportmásodik a Veszprém
Zágrábi sikerével csoportmásodik a Veszprém
A Telekom Veszprém esélyeshez méltó játékkal, hét góllal nyert a sereghajtó PPD Zagreb vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki meccsén, megszerezve ezzel a B csoport második helyét.
Szegeden győzött a Kielce
Szegeden győzött a Kielce
A MOL-Pick Szeged házigazdaként 30-26-ra kikapott a lengyel Lomza Vive Kielce csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, csütörtökön.
Férfi kézilabda MK: elkerülte egymást a két veszprémi csapat
Férfi kézilabda MK: elkerülte egymást a két veszprémi csapat
A Telekom Veszprémre a Ferencvárosi és Cegléd csatájának győztese vár, a Veszprémi KKFT a Budai Farkasok legyőzése után a Csurgóval meccselhet a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek párosításait csütörtökön sorsolták ki a magyar szövetség székházában.