Kezdjük ott, hogy mégis mióta van a Mikulásnak rakétája? Nem rénszarvasok röpítette szánnal kellene utaznia? Vagy legalább siklania? Elvileg igen, de amikor épp nincs hó és hétágra süt a nap, akkor könnyű a szán dologba belekötni. Így tettek annak idején a gyerekek is Tóbiás Krisztián szülőfaluján, Csókán is, így aztán a helyi Mikulás, aki történetesen fém esztergályos volt, bádogból hajlított magának egy rakétát és azzal járta a falut – elvégre az bármilyen időjárási körülmények között megállja a helyét.
A balkáni helyzetben ez a kép aztán egy kicsit groteszkké vált egy idő után, ebből pedig már sejteni lehet, hogy a vajdasági költő legújabb verseskötete nem gyerekeknek szóló mesekönyv, hanem felnőtteknek szánt olvasmány. Ha azonban rápillantunk a színes rajzokkal illusztrált könyvre, mégis csak egy képeskönyvet látunk elsőre.
Éppen ez adta az apropót ahhoz, hogy az online térbe költözött UniFesten ezúttal a hallgatók helyett művészetek találkozásáról, a könyvillusztrálás lehetőségeiről beszélgessen Deli Kitti főszervező és Áfrány Gábor médiaművész, a Művészetek Háza munkatársa a szerzővel és Turi Lilla illusztrátorral.
Az, hogy képeskönyvről lesz szó, egyáltalán nem volt kérdéses Tóbiás Krisztián számára, ahogy az sem, hogy Turi Lillát kéri fel a feladatra. Talán viszonylag ritka módon, Lilla szinte teljes mértékben szabad kezet kapott a képi anyag, de még a tördelés terén is. Az, hogy egy-egy sor hol ér véget, mi van kiemelve a szövegből, ugyanúgy Lilla döntése volt, mint az, hogy a Mikulás ruhája ne a klisés piros legyen és hogy a színpaletta is kicsit limitáltabb legyen. „Csak egy nyersanyagot küldtem Lillának, és igyekeztem a lehető legkevésbé beleszólni a munkába. Engem kifejezetten az érdekelt, ő mit lát a szövegben. Aztán annyira elkezdett működni a kép és a szöveg együtt, hogy ma már szétválaszthatatlannak érzem a kettőt” – mesélte Krisztián.
Irodalom és képzőművészet összefonódása egyébként nem ritka: a múlt század elején kifejezetten gyakoriak voltak a költő és festőbarátságok, a kétféle művészet képviselői gyakran gondolkodtak együtt – tudtuk meg Áfrány Gábortól. Mára fragmentáltabbá vált a művészet, kevésbé jellemzőek ezek az erős alkotói közösségek, ugyanakkor azáltal, hogy a világ kitágult, teljesen különböző pontokról is lehet együtt dolgozni anélkül, hogy az illusztrátor és a szerző bármikor találkozna.
Ez esetünkben is így történt, Lilla Debrecenben készítette a rajzokat (a beszélgetésre pedig Cambridge-ből jelentkezett be), egyébként analóg technikával, s csak a szkennelés után alakított még egy kicsit az illusztrációkon. „Számomra az anyaggal való küzdés sokkal érdekesebb, mintha pusztán digitális technikával készítenék el valamit” – mondta el.
A digitalizáció ugyanakkor szerinte és Tóbiás Krisztián szerint is segítheti az analóg művészeti formákat. Egy kéziratot például sokkal könnyebb javítani számítógépen akár az utolsó pillanatban is, mint írógépen, de a hagyományos illusztrálásnak sem tesz keresztbe az új technika. Lilla szerint a félelmekkel ellentétben a képeskönyv műfajnak még jót is tesz a digitalizáció: a magas minőségű illusztráció előbb-utóbb nyomtatásért kiált, a digitális technikával pedig még lehet is egy kicsit finomítani az analóg rajzokon, hogy aztán a lehető legszebb formában mutatkozzon meg nyomtatásban.
